Holdfény és napfelkelte fénye a szobában, és ez már nem a jövő, hanem a jelent tudása.
Bevezető
Mielőtt megvásároltam a cikk alanyát, én is átmentem azokon a lépcsőkön az okosotthon kivitelezésben, amiken valószínűleg sokan mások is. Az okosítás legegyszerűbb, és legkönnyebben elérhető módja a világítás okosítása. Ehhez nem kell más, mint néhány, hagyományos foglalattal rendelkező okoségő, amit aztán betekerünk a hagyományosok helyett, és máris tudjuk a telefonunkról vezérelni a fényerőt, a színhőmérsékletet, vagy akár a világítás színét.
Ezek az okoségők barátságos áron megvásárolhatók, nem kell szerelő sem hozzájuk, szóval tök jó dolgok, de egy hibájuk mégis van, ez pedig a fényerő. Nálunk, a nappaliban két plafonlámpa van, amíg hagyományos izzó volt bennük, addig nem is volt kevés a fény. Igaz, amióta csak energiatakarékos égőket lehet kapni, azóta jól meg kellett nézni, hogy mit veszek, hogy lássunk is.
Aztán jöttek a Xiaomi okoségői, az RGB verziók, vagyis azok, amik a szivárvány minden színében képesek világítani. Megvettem az első verziót, gyenge volt, megvettem a második, erősebb fénnyel rendelkező változatot, de az is használhatatlan volt, ha rendes fényerőt szerettem volna. A vége az lett, hogy rá kellett jönnöm, ha tényleg használható lámpát szeretnék, akkor kénytelen leszek a tizendollár helyett egy kicsit többet áldozni a pénzemből. Mivel ilyen nagyobb Xiaomi lámpával nem volt dolgom, kicsit tartottam tőle, hogy ez is pénzkidobás lesz, de szerencsére a végeredmény bőven megfelelt a várakozásomnak.
YEELIGHT YLXD39YL – a plafonlámpa
A ledes plafonlámpákból is léteznek izgalmas darabok, de ha jót szeretnénk, akkor szó szerint a gatyánkat is a pénztárnál fogjuk hagyni. Emiatt maradtam egy hagyományos, kerek, lapos darabnál. Az enyhén unalmas forma miatt voltak kétségeim, de, mint utólag kiderült, ez nem jelent hátrányt, mert a lapos lámpa annyira „eltűnik” a plafonon, annyira nem vonzza a szemet, hogy semennyire sem zavaró. Mondhatnám, hogy diszkrét, de talán nem ez lenne a legpontosabb kifejezés. A lényeg, hogy amíg nincs felkapcsolva, addig senkinek nem tűnik fel.
A forma tehát hagyományos, kerek. A világítótest átmérője 45-, magassága pedig mindössze 6 centiméter. Az alsó része, amit a plafonra csavarozunk természetesen fém, míg a felső, levehető darab műanyag. Egy fehér keret, középen pedig a műanyag lap, ami tökéletesen elosztja a ledek fényét.
Levehető rész egy csavaró mozdulattal távolítható el, a véletlen leeséstől műanyag fülek védik, amik ráfordításkor a helyükre pattannak. A lámpán belül, a fém alapra csavarozva találjuk a nyákot, amin a ledek két sorban, körben helyezkednek el. A 81 darab led egyharmada meleg, kétharmada hidegfényű, ezek fényerejének kombinálásával éri el a rengeteg választható fényhatást a lámpa.
YEELIGHT YLXD39YL – felszerelés és használat
A lámpatest felszerelése pofon egyszerű. Négy csavarral rögzíthetjük a plafonhoz, de, mivel a tömege mindössze 2 és fél kiló, jó tiplivel, jó csavarral elég kettő is. Legalábbis nálam, már fél éve így van, és eszébe sincs leesni. Az áram bekötése sem bonyolult. A lámpatest földelést is kapott, de ha földkábel nincs a lámpához húzva, akkor sem lesz gond, a plafonon ritkán fogdossuk a lámpát. Azért, ha megtehetjük földeljünk, jobb a biztonság.
A lámpa, pontosabban a telefonos applikáción keresztüli használatról szólok még bővebben a következő fejezetben. A lényeg, hogy ha semmilyen okoseszközt sem használunk, csak egy normál villanykapcsolónk van a falon, akkor a Yeelight plafonlámpája hagyományosként is működhet. Persze, bűn lenne így használni, hiszen rengeteg okosságot tud.
A legtöbb képességét a telefonunkon keresztül érjük el, de ha úgy kényelmesebb, akkor vásárolhatunk hozzá távirányítót is. Itt rögtön jön is egy okosság, mégpedig az, hogy a lámpában találunk Bluetooth csatolót, így nem csak távirányítót, hanem a Yeelight Bluetoothos falikapcsolóját is használhatjuk hozzá. Utóbbival egyszerűen, vezetékmentes kapcsolaton át, egy hagyományos kapcsolóhoz hasonló módon tudjuk fel- és lekapcsolni, illletve extraként a fényerőt is állíthatjuk.
YEELIGHT YLXD39YL – telefonos applikáció
A Yeelight, a Xiaomi okosotthon ökoszisztémába (is) illeszthető égőket, lámpákat gyárt. A céget a Xiaomi amúgy felvásárolta, szóval ez nem is túl érdekes, az annál inkább, hogy a cég sok terméke Google Home és Amazon Alexa rendszerek alá is beilleszthető. Ehhez az Alexa app alá találunk Yeelight skillt, de azért érdemes utána olvasni az egyes termékeknél, hogy biztos működjön. Nekem, mivel Alexát nem használok, nem állt módomban kipróbálni a dolgot. cccc
Nálunk, otthon, a Xiaomi ökoszisztéma dolgozik, ehhez csatlakoznak a lámpáim, a kapcsolóim, a porszívóm, és nemsokára a bejárati ajtó zárja is, de erről, majd egy későbbi cikkben írok, ha sikerül majd beüzemelni. A lényeg, hogy szeretem ezt a programot, barátságos, könnyen kezelhető, könnyen beállítható. Az eszközök felismerése és csatlakoztatása már jó néhány verzió óta pofon egyszerű.
A programon keresztül elérjük a lámpa minden képességét, és ebből, van bőven. Csak a legfontosabbak említve, találunk nappali fényt, a napsütés színét utánozva, de találunk éjszakait is, ami a holdfényt imitálja. Természetesen ezeken kívül, rendkívül széles skálán lehet állítani a fényerőt és a színhőmérsékletet. Utóbbit 2700- és 6500 K között szabályozhatjuk, a fényerő maximuma pedig 2800 lumen. Ha már a fénynél tartunk, akkor a Xiaomi lámpáinál mindig kiemelik, hogy mennyire tökéletes a színvisszaadás a termékeiket használva. A YEELIGHT YLXD39YL esetén, 4500 K színhőmérséklet mellett ez Ra95 értékű, vagyis tényleg közelíti a nappali természetes fényt. Ez a képesség egy nagyon jó dolog, mert ha lámpafénynél dolgozunk, akkor kevésbé fárad a szemünk, ha alkotunk, mondjuk rajzolunk vagy festünk, akkor a valóságoshoz közelebb álló színeket tudunk kikeverni, és nem utolsó sorban a szemünket is kíméli, vagyis ezzel csak nyerünk, nem is keveset.
A programban vannak előre definiált fények, de el is menthetünk nekünk tetsző beállításokat. Az előre beállított legegyszerűbb módok a nap és a holdfény, de ha kicsit tovább lapozunk a programban, akkor találunk többek között napkelte, naplemente, éjszakai fény, mozi, olvasás, gyertyafény profilokat is.
Mivel ez egy okoslámpa, beköthetjük az okosrendszerbe is, vagyis párosíthatjuk a különféle érzékelőkkel. Csak egy példát mondva, ha használunk ajtónyitás érzékelőt vagy mozgásérzékelőt, akkor beállíthatjuk, hogy ha hazaérünk, Akkor automatikusan felkapcsolódjon a fény. Arra is van lehetőségünk, hogy a napszaktól függően fel vagy lekapcsoljon automatikusan a világítás. A program automatikusan észleli, hogy hol vagyunk, így azt is tudja, hogy az adott helyen mikor kel és nyugszik a nap. Ha ez még mindig nem lenne elég, akkor még egy érdekesség. Ha használunk Xiaomi Mi Band okoskarkötőt, akkor megtehetjük, hogy a Bluetooth kapcsolaton keresztül, a karkötővel vezéreljük a világítást. Ha a karkötővel a csuklónkon alszunk (végül is az alvást is monitorozza), akkor, ha elalszunk, a karkötő automatikusan lekapcsolja a világítást.
A végére még egy fontos dolog. A kezdő lakásokosítók szokták kérdezni, hogy meg lehet e oldani, hogy egy okoskapcsolóval, vagy a telefonunkon futó programban egy gombot megnyomva több lámpát is kezelhessünk egyszerre. Nos, természetesen megoldható a dolog, a Yeelight lámpáit csoportba is rendezhetjük, ilyenkor pedig a csoport minden tagja ugyan úgy viselkedik, egyszerre természetesen. Vagyis egyszerre kapcsolhatjuk fel- és le a csoportot, egyforma előre beállított profilokra kapcsolnak, és egyszerre változik minden csoporttag lámpának a fényereje is.
YEELIGHT YLXD39YL – tapasztalatok
Ez a fejezet szokott a cikkek legérdekesebb része lenni, de most nem lesz az. Sőt, igazából kimondottan unalmas lesz, mert túl sok mindenről nem tudok beszámolni. Ez a lámpa tökéletes minden szempontból. A fényerőnél a gyártó 25 négyzetméteres szobát ad meg maximumnak, ezt igazolhatom is, tényleg elég ekkora területre. A fénye nem csak az erősség, hanem a szabályozhatóság miatt is remek. A tévézéshez előre beállított profilt természetesen minden nap használjuk, de sűrűn választjuk reggelente, ha korán kelünk, a napkeltét is. A holdfény tényleg nagyon kellemes, és néha a gyertyafényt is kiválasztjuk, amikor kellemes, beszélgetős esténk van.
Feljebb írtam arról is, hogy mennyire egyszerű felszerelni, arról is, hogy mennyire egyszerű használni. Tényleg nem kell se villanyszerelőnek lennünk, hogy beüzemeljük, és nem kell informatikusnak lennünk, hogy a telefonos applikációval párosítsuk. Egyszerűen csak használnunk kell!
Végszó
Azt hiszem, hogy mindent leírtam. Nem is nagyon tudok mást mondani, remek választás volt a Xiaomi YEELIGHT YLXD39YL, megkaptam mindent, amit vártam tőle. Végre nem vakoskodunk, az RGB okoségők mehetett az álló rizslámpába, ott úgyis három darab tekerhető be, és az állítható szín miatt tökéletes hangulatvilágítást kaptunk. A YEELIGHT YLXD39YL pedig a plafonon teszi a dolgát, ha kell hangulatvilágítást kapunk, ha kell olyan fényerőt, ami mellett minden porszem látszik az asztalon.
A végére maradt az ár. A Yeelight plafonlámpája jóval drágább, mint egy okoségő, de ha bemegyünk például a Praktikerbe, akkor rájövünk, hogy annyira mégsem kerül sokba. A 28 ezer forint alatti árért itthon, sok esetben, csak hasonló fényerővel rendelkező „buta” ledes lámpát kapunk, és hát valljuk be, a YEELIGHT YLXD39YL esetén az okosság igencsak hasznos képesség, erősen hiányozna már, nem lenne.
A lámpa ára tehát jelenleg, a cikk megjelenésének napján 27 700 forint, és 1000 forintot kell fizetnünk a vám és ÁFA mentes szállításért.
Itt tudod megvásárolni:
Xiaomi Yeelight YLXD39YL okos, ledes, plafonlámpa
.