Próbáltam rajta fogást találni, de képtelen vagyok bármibe is belekötni.
Bevezető
Amikor a Xiaomi bejelentette, hogy a Redmi nevet márka szintre emeli, akkor egyként hördültek fel a Xiaomi szívvel rendelkező felhasználók. Már akkor a Pocophone F1 nevű készülék lebegett a szemünk előtt mintaként. Azt gondoltuk, hogy a Redmi égisze alatt erős hardverrel, erős központi egységgel készülő mobilokkal árasztanak el minket, olyanokkal, ahol a kedvező ár miatt kénytelenek leszünk némi kompromisszumot kötni például az anyaghasználat vagy a kamerák terén.
Nos, nem lett igazunk, mondhatjuk úgy is csalódnunk kellett, igaz pozitívan. Az eddig megjelent telefonok a saját kategóriájukban kifogástalanok. A minőség maradt Xiaomi, a szoftver pedig egy telefont kivéve a MIUI. Nem spóroltak az anyagokon, nem spóroltak a kamerán, nem spóroltak az akkumulátoron vagy a processzoron vagy a memórián, vagy…vagy… vagy… A Redmi egyszerűen földbe döngöli a konkurenciát, legyen szó akár a 60 dollárért (17 000 Ft) kapható Redmi Go-ról vagy a már általunk is letesztelt Redmi 7-ről. Poén gyilkos leszek, ebbe a sorba fog illeszkedni a cikk alanya is, a Redmi Note 7, amivel a Xiaomi a konkurencia középkategóriás mobiljaira rúgta rá az ajtót.
Csomagolás, tartozékok
A fehér, hosszúkás dobozra visszatért egy kis narancssárga, legalábbis a Global verziós telefonoknál, mert a kínai teljesen más dobozt kapott. A tetőt felnyitva előbb egy lapos dobozt találunk, ebben pedig egy nagyon jó minőségű, puha és meglehetősen vékony tokot, vagyis inkább hátlapot enyhén füstös beütéssel.
A hátlapot kiemelve érkezik a telefon, ami első ránézésre hatalmas, de kézbe fogva mégsem ormótlan. A készülék alatti „polcon” sorakoznak a szokásos kiegészítők, mint a töltőfej (5V/2A), a töltőkábel és a használati utasítás. Ezeken kívül már csak egy SIM-tű kerül a lista végére.
Külső
A Redmi Note 7 egyáltalán nem kelti olcsó készülék benyomását, sőt, a választott anyagok minősége azt mondja a szemünknek, hogy egy sokkal drágább telefont fogunk a kezünkben. A fényes hátlap nem kapott domborítást, csak a széleinél van lekerekítve. Nem is volt szükség ilyen szembecsapós trükkökre, hogy vékonynak érezzük a telefont, mert tényleg vékony. A nyúlánk készülékház mindössze 8,1 milliméter vastag, ráadásul ebben benne van az előlapi GorillaGlass üveg vastagsága is. A hátlapon a megszokott helyen találjuk a kamerák párosát, alattuk a villanóval, ezzel lényegében egy vonalban középen pedig az ujjlenyomatolvasóval.
A fizikai gombok a jobb oldalon kaptak helye, baloldalra csak a SIM tálca került, ami szokás szerint tűvel nyitható. Az alsó peremen a rácsok mögött mikrofont és hangszórót találunk, közöttük pedig egy USB Type-C csatlakozót. Ha olvastátok előző Xiaomi tesztünk a Redmi 7-ről, akkor tudhatjátok, hogy abban a készülékben, lévén az alsó kategória tetejére pozícionálták, még hagyományos Micro USB csatlakozót építettek. Itt már örülhetünk az Type-C-nek. Dupla öröm, hogy emiatt nem tűnt el a hagyományos jack csatlakozó sem, ezt a felső peremen találjuk közvetlenül az infraport mellett.
Szemből nézve a készülék keret nélküli, csak az alsó részen találunk egy néhány milliméteres sávot, ahol nincs kép. A keret felső részénél a képernyő közepén a kamera egy viszonylag kicsi, csepp alakú notch-ban ücsörög, nem takar ki túl sokat a képből. A szenzorok és a felső hangszóró olyan vékony sávba lett begyömöszölve, hogy szinte nem is látszanak.
Eddig csillagos ötös, lépjünk tovább!
Hardver
Processzor és memória
A telefon központi egysége a Snapdragon 660, ami tökéletes választás lett, megfelelő izmokat kapott hála a nyolc Kyro 260-as magnak, amik két fürtben helyezkednek el. A felső teljesítményért felelős fürtben maximum 2,2- míg az alsó energiatakarékos csoportban maximum 1,8 GHz-es órajelen működnek a magok. Memória és háttértár tekintetében három variációból választhatunk. A legolcsóbb készülék 3GB RAM-ot és 32 GB tárat, a középső 4 GB+64 GB-ot, a legdrágább pedig 4 GB+128 GB-ot tartalmaz. Ha a beépített tár kevésnek bizonyulna, akkor lehetőségünk van egy maximum 256 GB memóriakártya behelyezésére, ez pedig minden gondunkat megoldja.
Kijelző
A Redmi Note 7 egy méretes, 6,3 colos képátlójú IPS panelt kapott, aminek oldalaránya 19,5:9-es, felbontása FHD+, ami ebben az esetben 2340 x 1080 pixelt jelent. Ha a Redmi 7 kijelzőjét dícsértük, akkor erről csak szuperlatívuszokban szólhatunk. Az IPS minden jó tulajdonságát megkapjuk, ragyogó színeket (NTSC: 84%), igazi feketét. A kontrasztarány 1500:1-hez, a betekintésiszögek jók, és a fényerőre sem lehet panaszunk, még napsütéses időben is kényelmesen tudjuk használni a mobilt. A kijelző kényelmes használatához kapunk a Xiaomitól nappali és éjszakai módot is, valamint további extraként egy olvasó módot, ami lényegében egy kékfény szűrt mód. Ezt nagyon szeretem, este, sötétben tényleg szinte pihenteti a szemet.
Egyéb képességek
Talán mondanom sem kell, hogy a telefon egyéb képességek tekintetében is tökéletes. Ha nagyon bele akarnék kötni valamibe az NFC hiánya lenne, de egyébként semmiben sincs hiány. A wifi a lehető legjobb, ac szabványú, kétcsatornás, vagyis megtaláljuk a támogatász az 5 GHz-es és a 2,4 GHz-es wifi hálózatokhoz is. A Bluetooth 5.0-ás, navigációhoz pedig rendelkezésünkre áll a GPS, GLONASS és BDS rendszerek támogatása.
A hátlapi ujjlenyomatolvasó gyors és pontos, semmilyen hibát nem tapasztaltam a használata közben. A mobilba egy 4000 mAh kapacitású akkumulátor került, ami nálam nagyjából kétnapos üzemidőt biztosított egy töltéssel. Az akkumulátor megkapta a Quick Charge 4 gyorstöltést is, amin keresztül 18 wattal pumpálhatjuk fel az akksit. Igaz, ehhez be kell szereznünk egy ilyen teljesítményű töltőfejet, mert a gyári csak 10 wattot tud.
Hardver tesztek
Természetesen nem maradhatott ki ebből a cikkből sem a hardver tesztelése, az alábbi táblázatban az elért pontszámokat láthatjátok. Az összehasonlításba a régebbi Redmi S2 került a második generációs Snapdragon 625-tel, és a friss, de a belépő kategóriát erősítő Redmi 7 a Snapdragon 632-vel. Jól látható, hogy a Snapdragon 660 már egy erős középkategóriás egység, a pontszámok mindenhol jelentősen felülmúlják a kisebbik testvér eredményeit. A régebbi Snapdragon 625 ronda kifejezéssel fasorban sincs a 660-hoz képest.
Kimondhatjuk, hogy a Snapdragon 660-at használó Xiaomi Redmi Note 7 a jelenlegi játékok vagy bármilyen program használatára bőséges teljesítménnyel rendelkezik.
Xiaomi Redmi Note 7 | Xiaomi Redmi S2 | ||
Processzor (SoC) | Snapdragon 660 | Snapdragon 632 | Snapdragon 625 |
Tesztprogram | |||
AnTuTu Bench. 7.x | 142448 pont | 102564 pont | 78051 pont |
AnTuTu Bench CPU/GPU/UX/MEM | 65176/30449/ 38830/7993 pont | 52658/13890/ 29653/6363 pont | 38051/12742/ 19771/7484 pont |
Geekbench 4.x (single/multi) | 1623/5436 pont | 1234/4220 pont | 848/4022 pont |
PC Mark Work 2.0 | 6206 pont | 5910 pont | 4818 pont |
PC Mark Computer Vision | 3497 pont | 3285 pont | 3122 pont |
PC Mark Storage | 5260 pont | 6507 pont | 4812 pont |
3DMark Sling shot /extreme opengl / Vulkan | 2057 / 1342 / 1287 pont | 938 / 512 / 544 pont | 863 / 479 / 423 |
3D Mark Ice Storm/extreme | 26451/ MAX pont | 14797/9007 pont | 13872/8603 |
3D Mark API Overhead OpenGL/Vulkan | 174043 / 324799 pont | 123069/104533 pont | 66188/175609 pont |
Szoftver
A telefonon a MIUI 10.3-as global verziója fut jelenleg. Ebben már benne van a fényképezőgépnél az éjszakai mód és persze a nagyobb, jól látható csúszkák a hangerő és a háttérvilágítás beállításánál. A MIUI rendszer pedig, ahogy eddig is az egyik, ha nem a legjobb, legalábbis én nagyon kedvelem.
Kamerák
A Redmi (Xiaomi) mérnöke nem spóroltak a kamerákon. A hátlapon lévő páros egy 48 megapixeles főkamerából és egy 5 megapixeles segédkamerából áll, utóbbi, ahogy megszokhattuk mélységszenzorként funkcionál, vagyis a szépen elmosott háttérért felelős. A háttér elmosását, illetve a tökéletes fényképek elkészítését mesterséges intelligencia segíti, ami képes rengeteg jelent felismerésére, hogy eszerint állítsa a kamerákat. A fényképek között találtok egyet, ahol szobrok láthatóak, az elől lévő élesen, a hátsó elmosódottan. Erre is lehet használni a portré módot, senki nem írja el, hogy csak arcokat fényképezhetünk vele. Ettől függetlenül bátorkodtam magamról is készíteni egy fotót az előlapi szelfi kamerával. Szerintem jó lett. Mármint a fotó, az arcom meg olyan amilyen.
A fő attrakció azonban nem az AI megléte, hiszen az már minden új Xiaomi modellben megtalálható. A különlegesség a 48 megapixeles főszenzor, ami a 4 az 1-ben szuperpixel eljárásnak köszönhetően ragyogó 12 megapixeles fotókat csinál. A 4 az 1-ben eljárás lényege, hogy a telefon négy pixelt kezel egyként, így telefonokhoz mérten nagy, 1,6 μm méretű pixeleket kapunk. A nagyobb pixelre több fény esik, így több információt képes rögzíteni, ezáltal pedig a kép is tökéletesebb lesz. Ennek eredménye, hogy fényhiányos környezetben, magyarul este is tökéletes fotókat lőhetünk és ehhez még az sem kell, hogy állványt használjunk. A módszer jót tesz a HDR fotóknak is, hiszen a kamera képes egy menetben elkészíteni olyan képeket, amikhez a régebbi kameráknál még több expozíció kellett.
A kamerához kapott szoftver a tipikus MIUI megoldás, ehhez sokat nem lehet hozzátenni. Tökéletes, átlátható, könnyen kezelhető, szóval nem csak hardveresen, hanem szoftveresen is megkapunk minden segítséget ahhoz, hogy a legjobb képeket lőjük. Az automata beállítások jól működnek, az AI pedig tényleg hatékony segítséget nyújt. Ha mégsem lennénk megelégedve az automatikus éjszakai fotó vagy a tárgyfotók, portrék minőségével, akkor még mindig rendelkezésünkre áll a Pro mód, ahol a fehéregyensúlytól a fókuszig mindent magunk állíthatunk be.
A kamera kapcsán még fontos megemlíteni, hogy a Xiaomi ennél a telefonnál nem adta meg a 4K videók készítésének lehetőségét, pedig a hardver minden eleme elég lenne hozzá. Ami viszont pozitívum, hogy az 1080p-s felvételek jó minőségűek, ráadásul a nagy szenzor miatt rendelkezésünkre áll egy hatékony rázkódáscsökkentés is (EIS).
A tesztfotók között az utolsó sorban találtok három 48 megapixeles képet is. A kamera alkalmazásban a Pro módot választva ugyanis megtehetjük, hogy a valós pixelszámot kihasználva ilyen felbontású fotókat is készíthessünk.
Ahogy a képeken látni fogjátok nem lehet okunk panaszra. Az azonban mindenképpen megjegyzendő, hogy a 4 az 1-ben pixel valós hatással bír a képek minőségére. A 48 megapixeles felbontással készült fotók színei kevésbé élethűek, felhős időben jóval sötéttebbek a színek, láthatóan kevesebb fény jut a szenzor egy-egy pixelére, a kép is sokkal szemetesebb. Azt gondolom, hogy bár mód van arra, hogy ilyen nagyfelbontású fotókat készítsünk, ennek a gyakorlati haszna igen csekély, így sokkal jobban járunk a normál, 12 megapixeles fotókkal. Azt is fontos megjegyezni, hogy nagyon úgy tűnik, hogy ha a telefonon fényképezéskor zoomolni akarunk a 4 az 1-ben kikapcsol.
Összegzés
A külső kapcsán, ahogy feljebb olvashattátok egy rossz szavunk nem lehet. Szép is, jó is, persze a fényes hátlap, ahogy azt megszokhattuk egy ujjlenyomatmágnes. Igaz, ez maximum addig lesz zavaró, amíg a hátlapot feltesszük rá, azt meg ha van egy kis eszünk úgyis feltesszük.
A hardver erősségével sincs hiba, feljebb láthatjátok a táblázatban, hogy teljesített a mobil a kedvelt tesztprogramokban. A MIUI rendszert természetesen akadás nélkül futtatja még a sok pixel ellenére is, sőt, játékok alatt sem vall szégyent sem a processzor, sem a grafikus gyorsító.
A kijelzővel különösen elégedettek vagyunk. Szerencsére módomban áll összevetni egy AMOLED kijelzővel, hiszen jó magam egy Xiaomi MIX 3-at nyúzok, és meg kell mondanom, nincs lényeges, szemet bántó eltérés a két panel között. Természetesen az AMOLED azért fényesebb, élénkebb, de közel sem annyira, mint azt gondolnátok.
A kamerával készült tesztképek teljes méretben rendelkezésetekre állnak, így láthatjátok, hogy a fotók minősége közel hibátlan. A nagy szenzor, a nagyméretű 4 az 1-ben pixelek és az f/1.8-as rekeszértékű objektív lehetővé teszi, hogy részletgazdag, színhű fotókat készítsünk akár automata módban is. Az éjszakai mód még sötétében is fantasztikus képek készítésére ad lehetőséget, és nem gond az sem, ha kézből fotózunk, mert nem fog bemozdulni semmi. A kamera minőségére jellemző, hogy éjszakai módban egyáltalán nem lesz szemetes a kép. Nem állítjuk, hogy a mai csúcstelefonok nem képesek ennél jobb teljesítményre, de azt igen, hogy kategóriájában lényegében verhetetlen jelenleg a Redmi Note 7, ha fényképezésről van szó. A videó már egy kicsit más tészta, Nem a használhatatlan kategória, Youtube-ra vagy Facebookra teljesen jó, de ha igazán jó videót akarsz még mindig jobban jársz egy marokkamerával.
Összességében elmondható, hogy ha valaki most egy Redmi Note 7-re ruház be, az évekre letudhatja a telefonvásárlással járó nyűgöket. Ez a hardver még sokáig elég lesz mindenre, legyen szó a processzorról, a kijelzőről vagy a kamerákról. Ezen tényleg nincs mit ragozni, egyszerűen csak tökéletes!
Ha megtetszett a telefon, akkor a mellékelt kuponkódokkal a legolcsóbban az alábbi hivatkozásokra kattintva tudod megvásárolni:
Xiaomi Redmi Note 7 – 3/32 GB Global verzió: 189,99 dollár helyett 161,49 dollár (47 400 Ft) – Kuponkód: BG5N732
Xiaomi Redmi Note 7 – 4/64 GB Global verzió: 219,92 dollár helyett 189,13 dollár (55 500 Ft) – Kuponkód: 4BGRN7
Xiaomi Redmi Note 7 – 4/128 GB Global verzió: 289,19 dollár helyett 214 dollár (62 800 Ft) – Kuponkód: 4BGRN7GL