Bevezető
Ne kerteljünk, ennyi pénzből, mint amennyibe a BRE01JY kerül csak igen kevesen tudnak értelmezhető minőségi fülest előállítani. Ehhez szükséges egy olyan mentalitás, mint amit a Xiaomi alkalmaz: a haszonkulcsot 5% alatt „kell” tartani. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy így a vételárat szinte kizárólagosan a termékre költjük, Kínából rendelve megússzuk a 27 százalékos sarcot is. Nos, ezekre a „trükkökre” szükségünk is lesz, mert egy alsó kategóriás termékkel állunk szemben.
Bemutatás
A BRE01JY egyfajta átmenet a hagyományos, vagyis a hallójárat bejáratához illeszkedő fülhallgató (earbuds) és az in-ear hangkeltő, azaz a hallójárati megoldás között. Ez a kialakítás azoknak jöhet be igazán, akik az „agybadugós” designt nem kifejezetten preferálják. Gondolom, ezzel nem fog mindenki egyetérteni, ám szerintem ez a komfort szempontjából a legoptimálisabb megvalósítás.
A termék nevében lévő dual driver kifejezés azt jelenti, hogy két dinamikus meghajtó kapott helyet a fülhallgatóban. Összedugtuk a fejünket, s arra jutottunk, hogy a kerámia „membrán” (a második driver) feltehetően egy passzív eszközként funkcionál, mert a hagyományos membrán által megrezgetett levegő mozgatja meg. Szóval érzünk némi marketing trükköt a dologban, de majd élesben elválik, hogy mire képes a cucc.
Mint látjátok, a csomagolás nem sok szót érdemel, nyilván nem várható el, hogy a Xiaomi még erre is érdemi módon figyeljen. Tulajdonképpen jó ez így, mert ez is azt a célt szolgálja, hogy a termék előállítási költségének a lehető legnagyobb része a hangtechnikára forduljon.
Teljes specifikáció
Termék adatai | Gyártó: Xiaomi |
---|---|
Egyéb | Tömeg: 14 gramm A csomagolás mérete: 12,0×3,5×2,5 cm Extrák: hívások fogadása (integrált mikrofon), hangerő-módosítás, lejátszás/szünet |
Csomag tartalma | 1×BRE01JY, 1×angol használati utasítás |
Ha már fentebb szóba került a kényelem: nem spóroltak a „tyúkbéllel” Xiaomiék, hiszen a BRE01JY 1,25 méteres vezetékezéssel látták el. A jobboldali hangszórótól nagyjából 15 cm-rel távolabb kapott helyet a vezérlő modul, erről a kép után még bővebben szólunk.
Két kivetnivalót fedeztem fel ezen a ponton: szerintem érdemes lett volna itt is törésgátlóval ellátni a vezetéket, illetve én a gomboknál is másképp oldottam volna meg a dolgot. Utóbbinál azt sérelmezem, hogy nem emelkedik ki kellő mértékben a házból, azonkívül a kicsit szoros elhelyezés miatt megesett velem, hogy nem azt nyomtam meg, mint amit szerettem volna.
A középső vezérlő gomb
- Gombnyomás: a hívás fogadása
- Gombnyomás és nyomva tartás: a hívás elutasítása
- Gombnyomás hívás alatt: némítás
- Gombnyomás és nyomva tartás hívás alatt: a hívás vége
A hangerő szabályozására szolgáló gombok (értemelszerűen a két szélső) zeneléptetésre nem képesek.
Hangminőség és használat
Kérlek vegyétek figyelembe a következőket; egyrészt egy belépő szintű termékről van szó, másrészt azt is nyugodtan merem állítani, hogy igen szigorú vagyok a tesztelésben – erről szerintem a korábbi írások adnak tanúbizonyságot.
Véleményem szerint a half in ear kialakítás velejárója, hogy a hangszivárgás tekintélyes (tehát a környezetünk is hallani fogja, mi dübörög a fülünkben) és ennek tudom be, hogy az igazán ütős mélyek hiányoznak. A helyzet nem olyan súlyos, mint egy egész estés Fásy Mulatós, de azért lássuk be, a füles a mély hangok tartományában erősen elveszett. A középmély azért kellően energikus – sőt, már-már túlontúl is –, némi hangszínszabályzás után itt még összehozható valami.
Érdekesen alakult a középtartomány, én leginkább az átlagos jelzőt tudnám rásütni: nagyjából minden a helyén van, ám tényleg csak nagyjából. Enyhén orrhangú, hangszín-kezeléssel – én 910 Hz-nél egy kb. 5 decibeles erősítéssel próbálkoztam –, talán némi jóindulattal rásüthető a részletgazdag jelző. Alapértelmezésben sajnos nem valami szépen emelte ki az énekhangokat.
A hangmagasság további emelésével domborodnak ki a BRE01JY képességei. Egy jelentősebb hangsúlyozással (410 kHz-nél) nekem itt elég tetszetős az összkép, meglepő módon a hangok torzulásával még a felerősítés után sem találkoztam, a fényességre és a részletességre halkan akár azt is rá merném mondani, hogy jó volt.
Összegzés
Úgy fest, mindennek megvan a határa, ezen az árszinten (durván 5 000 forint) már/még Xiaomi sem tud igazi csodát tenni. Ami jó dolog, hogy komfort szempontjából jelesre vizsgázott az eszköz, csekély tömegének és pompás formatervezésének köszönhetően voltaképpen abszolút feltűnésmentesen tud megbújni hallószervünkben. A hangminőség persze nem világmegváltó, vájt fülű olvasóink jobb, ha tekintélyes távolságból elkerülik. Ellenben azok, akik olyan fülesre vágynak, melynek viselése minimálisan sem kellemetlen, illetőleg egy már-már nevetségesen szerény összeget akarnak a kasszánál hagyni, nos, számukra már mindenképpen érdekesebb megoldás lehet a BRE01JY. Szerény véleményem szerint az sem hátrány, ha a leendő vásárló híve a hangszínszabályzásnak, mert akkor (talán) ráerősíthetünk azokra a pontokra, ahol amúgy elfogadhatóan teljesít a füles. Szépen nem fog szólni, ám jól igen – ha élhetek ezzel a képzavarral. A lenti logó lényegében annak szól, amit a hangszínszabályzás után össze tudunk hozni, plusz van mellette egy adag jóindulat is.
A Xiaomi Mi Dual Driver (BRE01JY) a Gearbesten jelenleg is megvásárolható (katt a nyitóképre!), az ára mindösszesen 17,99 dollár – akciós időszakban 15,99 dollár is elképzelhető. Ha bármi kérdésetek van, ne habozzatok feltenni!