A Xiaomi teljesen szokatlan módon két csúcstelefonnal van jelen a piacon, ám ezek csak első pillantásra tűnnek hasonlónak.

Xiaomi Mi 8 a Xiaomi MI MIX 2S ellen, avagy melyiket szeressem?

Bevezető

Amikor tavaly a Xiaomi bemutatta a Xiaomi Mi MIX 2 telefont az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Egyrészről a telefon méltó utódja volt a stílusteremtő Mi MIX-nek, más részről viszont kevesebbet kaptunk tőle, mint amennyit vártunk. Talán ennek volt köszönhető, hogy idén, a cégtől teljesen szokatlan módon már fél év után megújította a második MIX-et, és piacra dobták a MIX 2S-t, ami tényleg olyan képességekkel bírt – leginkább a kamerák terén- amit az első verziótól vártunk.

Xiaomi MI MIX 2S 3

Időközben azonban elérkezett az idő a cég igazi zászlóshajójának megújítására is, hiszen az MI 6 bármennyire jó telefon volt, lassan beleszürkült a mezőnybe. Sokáig vártuk az Mi 7 megjelenését, de kiderült, hogy hiába tettük, mert a cég egyet ugrott a számozásban és rögtön az Mi 8-al lepte meg a világot. Az ugrás magyarázataként azt hozták fel, hogy ez a telefon egy jubileumi készülék, amit a cég nyolcadik születésnapjára mutatnak be. Meglehetősen nagy az áthallás az Apple iPhone X-el, de annál kicsit érthetőbb az évtizedes múltra hivatkozni, mint a Xiaomi esetén a nyolcra, mert ezzel az erővel a hetedik vagy a kilencedik év is lehetett volna a kiválasztott. Ezt az áthallást erősítette a telefon kinézete is, ami leplezetlenül másolja az amerikai csúcstelefont.

A kínai gyártónál tehát érdekesen alakultak az elmúlt hónapok, váratlan fordulatok, de tagadhatatlanul remek mobilok kerültek a piacra. Emiatt aztán sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a két, hardverben szinte azonos telefon közül melyiket válasszák. A válasz kézenfekvőnek tűnhet, amelyik tetszik. Ám a helyzet nem ennyire egyszerű, mert bár sok a hasonlóság a két telefon hardverében, azok közel sem egyformák az Mi 8 javára, így a választás azok számára, akik nem kedvelik a notch kijelzős telefonokat tényleg nem lett egyszerű.

Xiaomi Mi 8 5

Ebben a cikkben megpróbálunk választ adni a kérdésre. Természetesen valós tesztek nélkül tesszük ezt, de ez nem lesz probléma, hiszen a lapkakészletek megegyeznek, így a szintetikus mérőprogramok nem tárnának fel különösebb különbséget.


 

Lapkakészlet

snapdragon845 1

A két telefon tehát ugyanazt a lapkakészletet használja. A lapkakészlet ebben az esetben is megtévesztő kicsit, hiszen itt SoC-ról beszélünk, ami egy angol kifejezésből, a System on Chip-ből származó betűszó, jelentése rendszer a lapkán. Ezekben a lapkákban megtalálunk lényegében mindent, ami a telefon működtetéséhez kell. Benne van a processzor a grafikus gyorsító, a memóriakezelő, a képfeldolgozók és a modemek is, ami azzal jár, hogy az azonos lapkával szerelt telefonok közel azonos teljesítményt nyújtanak. Persze vannak kivételek, említhetjük például a Xiaomi gamer telefonját, amiben a SoC folyadékhűtést kapott, ezzel pedig a jobb hőelvezetés segítségével több ideig tud maximális fordulaton pörögni, így tud némi többlet kakaót adni a rendszernek.

snapdragon845 2

A Xiaomi Mi MIX 2S és a Xiaomi Mi 8 a piac jelenlegi csúcs lapkakészletére, a Qualcomm Snapdragon 845 platformra épül, ami az első SoC, ami a DynamIQ big.LITTLE CPU architektúrát használja. A CPU négy darab 2,8 GHz-es Kryo 385 magot és négy 1,8 GHz-es Kryo 385 magot tartalmaz. A gyorsabb magok az ARM Cortex-A75- a lassabbak az ARM Cortex-A55 megvariált magjára épülnek. A 845 processzora átlagosan 25 % -os teljesítménynövekedést hozott a Snapdragon 835-höz képest, amely négy 2,45 GHz-es Kryo 280 magot és négy 1,90 GHz-es Kryo 280 magot tartalmaz. A grafikus gyorsításért egy 710 MHz-es órajelen működő Qualcomm Adreno 630 GPU felel. Ez is sokat fejlődött az előző csúcslapkában, a 835-ben dolgozó GPU-hoz képest. A gyártó Qualcomm szerint a teljesítmény növekedése 30 százalékos, eközben pedig az energiaéhség nem nőtt, hanem csökkent ugyancsak 30 százalékot. A Snapdragon 845 az új Hexagon 685 DSP-t is alkalmazza, ami háromszor erősebb az AI teljesítményben és a neurális hálózat feldolgozási feladataiban. A lapka képes akár 4K kijelzők támogatására, de felkészítették arra is, hogy VR szemüvegekben dolgozzon, így két 2400 x 2400 pixeles kijelzőt is képes meghajtani, akár 120 Hz-es frissítéssel. Képes 4K HDR videókat lejátszani Dolby Vision, a HDR10 és a HLG (Hybrid Log Gamma) támogatással. A telefonok többféle memória és háttértár kiépítéssel vásárolhatók meg, ami viszont a közös SoC miatt megegyezik, hogy LPDDR4X memóriamodulokkal találkozhatunk a telefonban, a háttértár pedig UFS 2.1 technológiával működik.

snapdragon845 3

Jól látható, hogy az alapok amikre ez a két telefon épül elsőrangúak. Sokáig kérdés volt, hogy a Qualcomm ki tudja e szolgálni minden partnerét, mert a lapkára iszonyatos kereslet mutatkozott, a vezető gyártók mindegyike igyekezett rá épülő telefont bemutatni, megelőzve a többieket. Most már elmondható, hogy a kihozatallal nem volt, és gyaníthatóan nem is lesz már probléma, így nincs akadálya, hogy a piacon egyre több Snapdragon 845-re épülő telefon jelenjen meg.


 

Kijelző

A kijelző az a pont, amivel a két telefont a legkönnyebben meg tudjuk különböztetni. A MIX 2S a lassan idejétmúltnak tűnő keretnélkülinek nevezett külsőt kapta, ami általában három oldalról keret nélküli, a negyediken egy kicsit vastagabb a sáv, ahol nincs kép, itt kapnak helyet a szenzorok és kamerák, valamint a beszélgetésre használt hangszóró.

Xiaomi Mi 8 1

Az Mi 8 ezzel szemben az egyesek számára szeretett, mások számára gyűlölt notch dizájnt hordozza. Ez az elrendezés az iPhone X egyik nagy újdonsága volt. Az Apple lényegében, de azért nem szát százalékosan megvalósította a teljes keretnélküliséget. Nem teljesen, mert a felső peremnél benyúlik a képbe egy kis félsziget, ezt hívják notchnak. Ezen a kis félszigeten vannak a szenzorok és a kamarák, meg persze a hangszóró. A notch szélessége telefononként más és más, vannak keskenyebb és szélesebbek is, attól függően, hogy mennyi mindent kell elhelyezni rajta.

Xiaomi Mi 8 8

Az Mi 8 esetén pedig volt mit idepakolni. A szokásos dolgok mellett találunk itt egy infravörös fényforrást és egy infravörös érzékelőt is. Ez a kamera az Omnivision OV7251-es érzékelője. Ezzel az Mi 8 az első androidos telefon, ami ezt a technológiát használja.

Eddig tehát két jelentős eltérést találtunk a telefonok között:

  • Xiaomi Mi 8: Notch kijelző
  • Xiaomi Mi MIX 2S: hagyományos keret nélküli kijelző
  • Xiaomi Mi 8: infravörös megoldás az arcfelismeréshez
  • Xiaomi Mi MIX 2S: hagyományos kamerás arcfelismerés

Azonban az eltéréseknek itt még nincs vége, sőt, még csak most jön az egyik legjelentősebb különbség. Az Mi MIX 2S IPS technológiára épülő kijelzőt kapott, ami a már megszokott 18:9-es oldalarányt és FHD+ felbontást kapott. Ez jelen esetben 2160 x 1080 pixelt jelent.

Xiaomi MI MIX 2S 2

Ezzel szemben az Mi 8 AMOLED kijelzőt kapott, ami mindenképpen jobb, mint az IPS. Persze vannak hátrányai is, de a megjelenítés, a kontrasztarány és a színhűség tekintetében jobb, és itt ez a lényeg. Mivel az AMOLED esetén minden képpont külön fényforrásként üzemel megvalósul a végtelen fekete, vagyis a tényleges fekete szín megjelenítése is. Az IPS esetén, bármennyire is fejlett a technológia a háttérvilágítás miatt nem lesz tökéletes a fekete árnyalat.

Az Mi 8 is FHD+ felbontást kapott, de mivel itt más az oldalarány a felbontás is más lett. A pontos adatok szerint a képátló 6,21 col, az oldalarány 18,7:9-hez, a felbontás pedig 2248 x 1080 pixel.

Harmadik jelentős eltérés, kijelző technológia:

  • Xiaomi Mi 8: Samsung AMOLED kijelző
  • Xiaomi Mi MIX 2S: IPS kijelző

 

Kamerák

Kezdjük rögtön azzal a kamerával, ahol a jelentősebb eltérést találjuk, ez pedig jelen esetben az előlapi érzékelő. Az Mi MIX 2S esetén ez a kamera már hagyományosnak mondható, megegyezik a MIX 2 és a Redmi 5 Plus telefonokban használt megoldással, vagyis egy Omnivision OV 6570-et kapunk 5 megapixeles felbontással és f/2.0-ás rekeszértékű objektívvel.

Xiaomi Mi 8 2

Ezzel szemben az Mi 8 egy 20 megapixeles kamerát kapott előre, amiben a Samsung S5K3T1 szenzora dolgozik, az ugyancsak f/2.0-ás objektív takarásában.  A szenzor érdekessége, hogy nem csak a felbontása, hanem a fizikai mérete is nagyobb, mint amit egy átlag telefonos szelfikamerától megszokhattunk. A nagyobb méret azt eredményezi, hogy a pixelek mérete is nagy, jelen esetben 1.8um-es. A szenzor nagy fizikai mérete, és persze az ezzel járó nagyméretű pixelek azt eredményezik, hogy minden egyes pixelre több fény jut, így pedig már nem meglepő a fent említett, szelfi kamerák között kiemelkedő értéknek számító f/2.0-és rekesz. A kamera nem csak a hardver miatt erősebb, komoly, mesterséges intelligenciával bőven meghintett szoftver dolgozik mögötte, így szerepe van az arcfelismerésben, de képes 3D arcszépítésre is. Ha ez nem lenne elég, akkor érdemes tudnotok, hogy a szoftver akár 52 különböző arcizom mozgását is le tudja képezni, ezzel pedig rendkívül jól animált avatart képes létrehozni a videó chathez.

Xiaomi Mi 8 4

A hátlapi kamera ehhez képest nem tartogat újdonságot vagy különbséget, sőt hardver tekintetében teljesen megegyezik a két telefon. Ez egyáltalán nem rossz, mert a MIX 2S kamerája kimondottan jónak számít. Hardveresen két darab 12 megapixeles szenzort találunk, amik közül az egyik egy nagyon jónak számító f/1.8-as rekeszértékű objektívet kapott, míg a másik egy f/f2.0-ás teleobjektívvel dolgozik. Találunk a kamerában elektronikus képstabilizációt, de van OIS is, ami egy négytengelyes plusz stabilizációt jelent, segítve a rezgésmentes felvételek elkészítését. Ez a rendszer használja a beépített giroszkópot és gyorsulásmérőt, a kamera mozgatását pedig a valós időben számolt értékek alapján nyolc mikromotor végzi. A két kamerának és a teleobjektívnek hála kapunk hardveres mélységelmosást és persze van rendes zoom is, nem csak az olcsó telefonokban megszokott szoftveres, hanem igazi hardveres megoldás.

Xiaomi MI MIX 2S 1

Mondhatni nem semmi hardver, és ha ehhez hozzáadjuk a Xiaomi mesterséges intelligenciáját, akkor beláthatjuk, hogy igazi csúcskategóriás vassal dolgozhatunk.

A két telefon között mégis van némi apró különbség, ami leginkább az Mi 8 továbbfejlesztett kameraszoftverének köszönhető. A DxOMark pontszám szerint a MIX 2S 101-et, az Mi 8 105-öt ért el. Szerencsér a különbség csak szoftveres, így semmi akadálya annak, hogy a Xiaomi Mi 8 és a Xiaomi Mi MIX 2S a hátlapi kamera terén együtt javulhasson a későbbiekben.

Negyedik jelentős különbség, előlapi kamera:

  • Xiaomi Mi 8: 20 megapixeles, AI technológiával
  • Xiaomi Mi MIX 2S: 5 megapixeles, hagyományos

 

Szenzorok

Az Xiaomi Mi 8-ból több verzió is érkezett. Az olcsósított SE verzió és a középre pozícionált, simán Xiaomi Mi 8-nak nevezett telefon mellett érkezett egy Explorer Edition nevű változat is, ami érdekes fejlesztéseket kapott.

Arcfelismerés

Xiaomi Mi 8 7

Bár a hagyományos Mi 8 is kapott infra LED-et és érzékelőt, voltak olyan hírek, miszerint ez még nem az iPhone X-ben megismert 3D-s megoldás. Mivel erre vonatkozóan ellentétes véleményeket taltunk a neten maradjunk egyelőre annyiban, hogy a 3D verziót csak az Explorer változatban találjuk meg. Ha mégsem így van, hamarosan megtudjuk mi az igazság. Ha már itt tartunk fontos elmesélni, hogy is működik a dolog. Az infra-LED 940 nanométeres hullámhosszon bocsájt ki fényt, amit a kamera 0,3 mikrométeres pontosságú képen rögzít. A telefon szoftvere az elkészült képből eltávolít minden adatot, ami nem az arcra vonatkozik, vagyis a környezeti elemeket és hasonlókat, a maradékot összeveti a tárolt információkkal. A technológiának rengeteg előnye van. Lényegében becsaphatatlan, nem tudjuk átverni fényképpel, de még egy jól sikerült 3D maszkkal sem, sőt arra is képes, hogy szemüveg, akár napszemüveg viselése közben is azonosítson minket, hiszen az infravörös fény áthatol a sötétített üvegen is. További előny, hogy a feloldás gyorsabb, mint a hagyományos kamerák esetén.

Ujjlenyomat azonosítás

A normál Mi 8 esetén az ujjlenyomatolvasó is hagyományos. Igaz, a leírások szerint a beépített FPC1291-es szenzor az átlagnál gyorsabb felismerést tesz lehetővé, ez pedig együtt jár azzal, hogy felgyorsult a készülék feloldása is. Ebben a telefonban az ujjlenyomatunkat például vásárlásainkat is jóváhagyhatjuk, de használhatjuk például a kamera alkalmazásban is.

Xiaomi Mi 8 6

Az igazi érdekesség azonban nem ez, hanem az Explorer verzióban alkalmazott üveg alatti ujjlenyomat érzékelővel. A Xiaomi ezt a Synaptics Clear ID FS9500-as szenzorral oldotta meg, ami így az első nyomásérzékeny ujjlenyomat megoldással szerelt okostelefonná tette a Xiaomi Mi 8 Explorer Edition-t.

 

 


 

Összegzés

Természetesen oldalakat tudnék még a telefonokról írni, felsorolni az előnyeiket, újdonságaikat, és egyszer lehet, hogy meg is teszem, de nem most. Ez a cikk arra szolgál csak, hogy segítsen választani, ha azon gondolkozol, hogy a Xiaomi Mi MIX 2S-t vagy a Xiaomi Mi 8-at vedd meg, így a hardver jelentősebb különbségeit vettük sorra. A fent leírtakon kívül természetesen vannak még szubjektív szempontok is, gyakorlatilag, hogy tetszik vagy sem az adott telefon. A külső ugyanis teljesen különbözik, de ezt mindenki láthatja a fényképeken, és eldöntheti, hogy emiatt inkbb vlasztja a valamivel kisebb tudást és a Xiaomi Mi MIX 2S-t, vagy ragaszkodik a legújabbhoz, és atól függetlenül, hogy tetszik-e neki a notch vagy sem, megveszi a Xiaomi Mi 8-at. Reméljük ez a cikk segíteni fog a döntésben.

Ha tetszett a cikk kérünk oszd meg ismerőseiddel is a Facebookon vagy más általad kedvelt csatornán. Köszönjük!

Ha meg szeretnéd venni valamelyik telefont, akkor itt nézz körül:

Xiaomi Mi 8 több féle változat: Xiaomi Mi 8

Xiaomi Mi MIX 2S több féle változat: Xiaomi MI MIX 2S

Ne feledjétek, vásárlás esetén válasszátok az EU Express – Priority Line szállítási módot, hogy ne kelljen vámot és ÁFA-t fizetnetek!