Megérkezett a Xiaomi Jimmy porszívók új generációja, innen már nehéz lesz fejlődni.
Bevezető
Múlt héten is állóporszívó teszt és ezen is. Véletlen? Nem, természetesen nem az, direkt szabtam így a tesztek sorrendjét, hogy a múlt heti belépő szintű modell után, ezen a héten megmutassam milyen a csúcs. Vagyis csak majdnem a csúcs, mert van egy ennél is csúcsabb, de annak az ára már egy jó lézeres robot árával vetekszik, szóval kérdéses, hogy ki veszi meg.
Nézzétek meg a porszívóról készült videónkat is! Youtube csatornánkon most robotporszívót nyerhettek!
Ebben a cikkben a Xiaomi egyik partnerének gépét, a Jimmy H8 Pro-t mutatom be nektek. A Jimmy már évek óta a Xiaomi értékesítési láncát használja egyes gépeinél, szóval mondhatjuk majdnem Xiaomi ez is. Emiatt ne lepődjetek me, ha egyes oldalakon Xiaomi Jimmy-ként hivatkoznak rá, ez nem félrevezetés.
Ez a gép az új porszívócsalád középső tagja, és mint olyan (véleményem szerint), még az éppen megfizethető darabok közé tartozik. A cikk végén ott lesz az ár, de ne ugorjatok még oda, nézzétek meg, hogy mi lesz a csomagban, mit tud a gép, és rögtön látni fogjátok miért kerül kb. négyszer annyiba, mint a múlt héten bemutatkozó Xiaomi!
Csomagolás és tartozékok
A Jimmy H8 Pro böhöm nagy dobozban érkezik, ekkora kartonban még nem kaptam állóporszívót. Van a csomagnak tömege is, ami két dolgot jelenthet. Vagy a gép lesz hatalmas vagy tartozékból lesz sok. Lelövöm a poént, utóbbi lesz a helyes válasz.
A fedelet felnyitva példás rendben sorakoznak a tartozékok, természetesen minden úgy csomagolva, hogy a szállítás ne hagyhasson nyomot a műanyag elemeken.
A doboz tartalma tehát bőséges, már csak ezért megéri megvenni. Mintha karácsony lenne úgy csomagolhatjuk ki sorban az ajándékokat. Annyi mindent kapunk, hogy a szépen kanyarított mondatok helyett inkább egy listát adok a dobozban lévő dolgokról. Gyorsabb lesz átfutni!
Tartozékok listája:
- A porszívó,
- az akkumulátor,
- egyenes hosszabbítócső,
- hajlítható könyök a hosszabbítócsőhöz,
- flexibilis hosszabbítócső,
- egy nagy motoros porszívófej keménypadlóhoz,
- egy kis motoros porszívófej kárpitos bútorokhoz (atka porszívó),
- résszívófej kefével,
- kicsi, széles fej kefével,
- akkumulátortöltő,
- töltőadapter,
- porszívótartó talp,
- használati utasítás.
Kétszer végig kellett olvasnom, hogy biztos nem maradt-e ki valami. Azt hiszem, már most kezd mindenkinek világossá válni, mit jelent a belépőszint (múlt heti cikk) és a csúcskategória közötti eltérés. És még nem vagyunk a dolgok végén!
Külső
Ahogy feljebb írtam a Jimmy nem most kezdte a porszívók gyártását, sőt tovább megyek, már a Xiaomis idők előtt is ezzel foglalkozott a gyártó cég, szóval tapasztalat az van bőven. Generációról generációra faragják a gépeiket egyre jobbra, és bár sok esetben nem tűnik fel elsőre a változás, a végén kiderül, hogy az újabb tényleg jobb lett.
A gép közvetlen elődjének a Xiaomi Jimmy JV85 számít, legalábbis annyiban, hogy az is egyel a csúcs alatt helyezkedett el. Azonban a változás szele az utódot nem kerülhette el, így a tartozékok is jobbak és többen lettek (az elődnél nem volt például a tartóállvány, a hajlítható könyök és a flexibilis cső), de változott a külső is.
Első ránézésre túl sok különbséget nem fedezhetünk fel. A Jimmy szabadalmaként elérhető oldalsó kidobású portartály maradt természetesen, ez túl jó ötlet volt ahhoz, hogy lecseréljék. Maradt a töltöttséget jelző kijelző is, csak a forma változott kicsit. Maradt a levehető akkumulátor is, ám itt már találunk eltérést.
Míg az elődnél az akku keresztben helyezkedett el, a Jimmy H8 Pro-nál már hosszában van, ami természetesen nem véletlen. A gyártó azt mondja, hogy ezzel a kis változtatással sikerült elérnie, hogy a gép súlypontja máshova kerüljön, így nem terheli annyira a karunkat, csuklónkat, mint az előző verzió.
Megjegyzem, maga a gép akkuval együtt sem nyom többet másfél kilónál, szóval attól nem kell félni, hogy leszakítja a karunkat.
A gép vezérlése a nyélen található két darab gombbal történik. Ezek pont a hüvelykujjunk alá esnek, kényelmes a dolog. Az egyik gombbal ki- és bekapcsolhatjuk, a másikkal a szívási erősséget állíthatjuk be.
A masina a képeken valahogy sokkal nagyobbnak tűnik, mint a való életben. Egészen kompakt lett, tényleg kényelmes a használata.
A felhasznált anyagok (a műanyagok) kimondottan jók, de ez persze egy drága gépnél nem is meglepő. Sorjás éleket, vékonynak tűnő borítóelemeket sehol nem találtam, szóval gyanítható, hogy nem fog darabjaira esni a szerkezet az első alkalommal, ha véletlenül felborítjuk.
Ismét csak a felső kategória jelzője, hogy a porszívóre egy kijelző is került. Az intelligens LED-kijelzőnek nevezett cuccon nem csak azt látjuk, hogy mennyi még az akkumulátor töltöttsége, hanem azt is, hogy milyen üzemmódban használjuk a porszívót, azt is, hogy milyen a szűrő állapota, és azt is, ha valami hiba lép fel a működésben. Persze hibakód nincs, mint az autóknál, szóval ez is csak egy extra funkció, hogy egyel több legyen.
Nem csak a motoros részen, a tartozékokon sem vélek hibát felfedezni. Ha nagyon szőrözni akarok, a tartótalpnál van egy pici öntési (illesztési?) hiba, de ez már tényleg a kákán csomót keresés esete, csak hogy bele tudjak kötni valamibe. Szóval tökéletes minden ahogy van.
A két nagyobb fej természetesen motoros, ez némileg az akkumulátoros üzemidőt is befolyásolja, de erről majd később szólok még.
Képességek
Na, hol is kezdjem? Talán ott, hogy a Xiaomi Jimmy H8 Pro a legdrágább és egyben a legerősebb állóporszívó, ami eddig nálam járt. Az elődjével csak röviden ismerkedhettem, arról nálam nem volt teszt. Jó volt az is, csakhogy a H8 Pro jóval erősebb lett, mint a JV85.
Ez számszerűleg azt jelenti, hogy a szívás erőssége nem kevesebb, mint 25 000 Pa, ami bizony a kisebb szőnyegeket már képes megemelni.
Állóporszívóknál ez az érték fergeteges. Gondoljatok csak az első morzsaporszívókra, micsoda luxus volt, és így visszatekintve mennyire gyengék voltak. Az eltelt évtizedekben a gyártók úgy tudtak sokszoros teljesítményt elérni, hogy eközben sem a gépek tömege, sem méretük nem változott számottevően.
Ahogy minden hasonló terméket taglaló cikkben le szoktam írni, az apró méretnek azért van hátránya is, az akkumulátoros üzemidő. A gyártók próbálják a lehető legnagyobb akkumulátort feltenni a gépekre, de ez sem növelhető a végtelenségig, mert egy 3-4 kilós állóporszívót már fárasztó lenne használni. Így aztán marad a bűvészkedés a számokkal, illetve a több szívási erősség, hogy spórolhassunk az energiával.
Persze a drága gépek, mint a Jimmy H8 Pro nem véletlenül drágák, a lehetőségekhez képest a legtöbbet hozzák ki a rendelkezésre álló töltöttségből. Bár az akkumulátoros üzemidő nem tűnik soknak, de jó tudni, hogy az egyel olcsóbb kategóriában a maximális szívóerő mellett 7-8 percet kapunk, addig a Jimmy H8 Pro 13 percet ad, ami majd 80-100 százalék többlet időt jelet.
Tovább megyek, az előd, a Jimmy JV85 esetén az alacsonyabb szívási teljesítmény mellé rövidebb működési idő járt, szóval látszik itt is, hogy verzióról verzióra javulnak az adatok.
A Jimmynél ráadásul igyekeztek átvágni a gordiuszi csomót. Azt mondták a mérnökok: Ha nem tudunk a gépre nagyobb akkumulátort tenni akkor adjunk mellé egy külső akkutöltőt, hogy a vevő vehessen második akkumulátort, és tölthesse azt külön. Ha pedig lemerül a gépben lévő, akkor egy mozdulattal cserélhesse ki.
Nyilván nem ez az ideális megoldás, de egyelőre nincs jobb, senki nem tudott ötletesebb dolgot kitalálni. Szóval értékeljük ezt is, mert nem hülyeség! Más kérdés, hogy ha használni akarjuk, akkor kénytelenek leszünk egy második akkut is beszerezni.
És milyen használni?
Nos, a Xiaomi gépeinél (és ugye ide sorolhatjuk a Jimmy-t is), már generációkkal korábban elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor kimondhattuk, hibátlan a felhasználói élmény. Más kérdés, hogy ahogy jönnek ki az újabb generációk rá kell jönnünk, hogy a hibátlannál is lehet hibátlanabbat készíteni.
Szóval röviden, a Jimmy H8 Pro-t használni egy álom. Nem véletlen, hogy sokat kérnek érte. A tökéletesség már az új tároló talpnál kezdődik, ami képes álló helyzetben stabilan megtartani a porszívót. Tudom ez sem tűnik nagy dolognak, de elmondom miért az mégis.
Az eddig nálam járt, vagy huzamosabb ideig használt gépeknél a tartó minden esetben a falra került. Ezeket a konzolokat vagy fel kellett fúrni, vagy fel kellett ragasztani. Az első eset stabil tartást biztosított, viszont lényegében örökre meghatározta hol lesz a gép, változtatásnak akkor volt esélye, ha aztán gletteltük a fúró ütötte lyukakat a falban.
A ragasztásos módszer annyiban jobb, hogy nem kell fúrni, de én még olyan ragasztócsíkkal nem találkoztam, ami előbb utóbb ne engedett volna (vagy a le nem jött a festékkel együtt), aztán nem volt kellemes ébredés az éjszaka közepén, amikor a gardróbban felborult a porszívó és vitt magával mindent, ami az útjába került.
A talp viszont nincs helyhez kötve, vihetjük, ahova akarjuk. Nem kell felfúrni, nem kell ragasztani, csak leteszed, ráállítod a porszívót, és az áll, mintha odabetonozták volna. Ez egy nagyon jó találmány!
Ha levesszük a tartóról és elkezdjük használni, akkor megint csak nem lesz benne hiba. A flexicső egy ajándék. Olyan helyekre tudok benyúlni a részszívóval, ahova eddig bármilyen másik állóporszívóval reménytelen volt.
A motoros fejekről nem tudok újat mondani. Feljebb említettem, hogy kitérek még rájuk. Nos, a motoros fej iszonyú jó dolog, hiszen a nagyobb piszkokat, macska kaját, ilyesmit is a szívócsőbe juttatja, lényegében megsokszorozza a szívóteljesítményt.
Ezt használva az akkumulátoros üzemidő csökken ugyan (ezzel együtt értendő a fent írt 13 perc), de a használatával a legtöbb esetben az ECO mód is elég lesz, ami pedig már 20 perces takarítást is lehetővé tesz egy töltéssel. Szóval, az egyik oldalon elvesz, a másik oldalon még többet hozzáad.
A gép kis méretéhez csatlakozva fontosnak tartom megemlíteni a kisebb motoros szívófejet is, ami kimondottan a kárpitos bútorokhoz, ágyakhoz lett kitalálva. Ezt használva kevesebb por, pollen marad a kárpitban, sőt eltávolítja az atkákat is, szóval a Jimmy H8 Pro nem csak állóporszívónak, morzsaporszívónak, hanem atka porszívónak is használható, sőt, a flexi csővel még kényelmes autós porszívónak is, szépen ki tudtam porszívózni az ülések alatt is.
A végére hagytam az egyik legnagyobb újítást, az auto szívási módot. Ez pont azt jelenti, mint amit a neve sugall, nem kell a szívóerőt manuálisan változtatnunk, attól függően változik, hogy éppen milyen felületen porszívózunk.
Az ötlet jó, a kivitelezés egyelőre nem a legjobb. A szőnyegre érve a szívóerő megnő, de amikor elhagyjuk a szőnyeget nem mindig megy vissza. Ráadásul előfordul, hogy teljesen indokolatlanul felpörgeti majd visszalassítja a motort. Szóval az ötlet jó, de én ezt egyelőre nem erőltetném, maradjunk csak a jól bevált manuális szabályzásnál, felesleges ezt a dolgot túlbonyolítani.
Összegzés
Rég írtam ilyen hosszan egy állóporszívóról, de ez is csak azt mutatja, hogy itt van miről írni, vannak újdonságok, érdekességek.
De mit írhatok összegzésképpen?
Itt a Jimmy H8 Pro a cég új sorozatának középső tagja, ami egyértelműen a felső kategóriába érkezett. Minden ezt mutatja. A képességek, a tulajdonságok, használat. Egy ilyen gépnél már nem butaság felhasználói élményről írni, mint például egy mobiltelefon esetén, mert itt bizony erre a bizonyos élményre is hangsúlyt fektetett a gyártó.
Szóval a minőség és a tudás lényegében hibátlan, de a porszívó sikerességéhez még egy dolog kell, az alacsony ár. Nos, a Jimmy H8 Pro ára nem kevés, még a JIMMYH8PR kuponkódot használva, ingyenes szállítással is majd 87 ezer forintot kell a kasszánál hagynunk.
Ez onnan nézve, hogy a múlt heti cikkben szereplő Xiaomi 20 ezer forintba került sok. Ha onnan nézzük, hogy az alig többet tudó Jimmy H9 Pro kuponnal is nagyjából 50 ezer forinttal drágább, már nem tűnik olyan magasnak. Ha azt nézzük, hogy 87 ezer forintért egy középkategóriás Xiaomi robotporszívót kapunk, akkor sok, de ha azt nézzük, hogy a robotporszívóknál a felső kategória mennyibe kerül, már nem annyira drága.
Mit jelent ez? Röviden annyit, hogy a csúcsdolgoknál az ár mindig magas. Aki a legjobbat, a legerősebbet, a legszebbet, a legelegánsabbat szeretné, annak mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, de számíthat rá, hogy ezért cserébe jóval hosszabb időn keresztül használhatja majd a megvásárolt portékát.
A Jimmy H8 Pro pedig egyértelműen a csúcsportékák közé tartozik, így, ha a jelenleg kapható egyik legjobb állóporszívót szeretnéd magadénak tudni, akkor meg fogod venni.
A porszívó EU raktárból rövid szállítási idővel rendelhető. A vásárláshoz használd az említett JIMMYH8PR kuponkódot az alábbi hivatkozásra kattintva:
Jimmy H8 Pro állóporszívó – Kuponkód: JIMMYH8PR