Mozgalmas hónapon van túl kedvenc gyártónk, megpróbáljuk most a lényeget összefoglalni.

 Xiaomi hírcsokor április végére

Xiaomi Mi Band 3

Telik az idő, lassan ideje lecserélni a cég legnépszerűbb termékeit is a továbbfejlesztett darabokra. Sorsát nem kerülheti el a világ talán legnépszerűbb okoskarkötője, a Xiaomi Mi Band 2 sem. Nem mintha bármi baj lenne vala, szorgosan teszi a dolgát, fogy még mindig rendesen. Talán ennek is köszönhető, hogy az utód kivülről nem sokban külöbözik tőle.

Xiaomi Mi Band 3

Az első kiszivárgott kép alapján úgy gondolhatták a Xiaominál, hogy a jól bevált dolgonfeleslegesen ne változtass. Maradt a forma és a vezérlés is. A mostani információk szerint a kijelző felbontása nagyobb lett, illetve a karkötő még strapabíróbb lesz mint elődje, illetve várhatóan több fajta sportot fog támogatni. Pletykálják, hogy a szívműködésünkkel kapcsolatos szenzorok is bővülnek, illetve valamilyen módon időjárási adatokat is kapunk majd a karkötőtől.

 

Az biztos, hogy az előd sikerét nehéz lesz felülmúlni, de bízunk azért a Xiaomiban, hogy belecsempésznek valami kis érdekességet az új karkötőbe. A megjelenés idejét még nem ismerjük, az Mi Band 2 ára sem nagyon akar lefelé indulni. Várjuk türelmetlenül.


 

Xiaomi Mi 6x/A2

Xiaomi Mi 6x A2 1

A Xiaomi egyik legkedveltebb telefonja az A1, illetve MIUI-t futtató ikertesója az 5x. Erős középkategóriás hardevr párosul egy nagyon jól használható kamerapárossal ebben a telefonban, ez, és 200 dolláros ára igazi best buy ajánlattá tette.

 Xiaomi Mi 6x A2 2

Az utódról sok mindent tudtunk már eddig is, de immár hivatalossá váltak az adatok. A központi egység egy snapdragon 660, a memória és a háttértár kétféle lehet, a gyengébbik 4/64 GB, az erősebbik kivitel 6/128 GB. A lényeg azonban nem ez, hanem ismét a kamerák, illetve a telefonba paszírozott mesterséges intelligencia. Ezzel kapcsolatban már találtok oldalunkon több írást is, valamikor hónapokkal ezelőtt jeleztük, hogy a Xiaomi legnagyobb dobása lehet az MI fejlesztése, és úgy tűnik ez a jóslat bejött. Egyre több készülékben jelenik meg a mesterséges intelligencia, például a telefonokban is.

 xiaomi mi6x selfie camera

Kezdjük előbb a hardverrel. Az A1-ben két 12 megapixeles, közepesen jó rekeszértékkel rendelkező kamera került, ezekkel viszont a saját kategóriájában talán a legjobb képek készülhettek. Az A2 esetén sem adták alább. A hátlapon egy 20+12 megapixeles kamera kombináció dolgozik. Egyelőre nem találtam megbízható információt a kamerák kapcsán, legalábbis abból a szempontból, hogy vajon újra egy monokróm és egy színes párost pakoltak-e össze. Gyanús, hogy igen, mert minden híradásban a segédkamera 1,75-ös rekeszértékét emelik ki, ami tényleg nagyon jó ha monokróm kameráról beszélünk, és egészen szenzációs lenne egy színes kamera esetén. Szóval ezzel kapcsolatban nálam van még egy kis bizonytalanság.

 Xiaomi Mi 6x A2 3

Ami viszont biztos, hogy a Xiaomi a beépített mesterséges intelligenciát használja fel a képek minőségének javítására. A gyártó szerint a kamerán keresztül a telefon több mint 200 féle különböző dolgot képes felismerni, így különféle tárgyakat, élőlényeket, ételeket és növényeket, meg persze az emberi arcokat. Alkalmazkodik a fényviszonyokhoz, és felhasználja azt is, hogy képes felismerni a napszakokat.

Xiaomi Mi 6x A2 4

Számunkra ami most igazán fontos, hogy az A2 megjelenése miatt az A1 ára a béka feneke alá süllyedt, így az eddig 200-220 dollárért kínált telefont már 170-180 dollárért megvehetjük, és ennyiért tényleg érdemes is lecsapni rá, mert a képességei alapján még jó néhány évig használható telefon marad. A minőségi fotózásról meg ne is szóljunk. Szóval, ha Te olyan ember vagy, aki szeret olcsón jó dolgokat venni, és nem zavarja, ha nem a legújabb telefon van a kezében, akkor ne sokat gondolkozz a vásárláson, a raktárak hamar ki fognak ürülni!

Tegnap itt még 179 dollár volt: Xiaomi Mi A1


 

Xiaomi Black Shark

Xiaomi Black Shark 1

A korábban “kiszivárgott” kamu kép után végre megcsodálhattuk a telefont teljes valójában, hiszen a hivatalos bemutatón már túl vagyunk. A sok “átlag” telefon után a Xiaomi valami egész különlegeset alkotott, egy kimondottan játékosoknak készülő készüléket. A múlban a hasonló projektekbe sok cégnek tört már bele a bicskája, közöttünk szólva, mi nem tudjuk most mitől lenne másképp.

 Xiaomi Black Shark 5

Kicsit pesszimisták vagyunk, de ennek oka nem az, hogy ne lett volna jó a fekete cápa. A mobil tényleg egy igazi csúcstelefon, olyan megoldásokkal, amikkel mobiltelefonban még nem találkozhattunk. A kamerákat és egyebeket most hagyjuk is, ezek nem kellenek a játékhoz. Ami viszont kell az egy jó kijelző és egy bivaly processzor. Előbbi jó ugyan, de nem kimagaslóan. A szokásos 5,99 colos, 18:9-es oldalarányú panel került bele, így itt nincs meglepetés. A központi egység kapcsán eddig is tudtuk, hogy a jelenleg legerősebb mobil lapka, a Qualcomm Snapdragon 845 hajtja majd a telefont.

Xiaomi Black Shark 3

A kérdés, hogy mitől jobb, mitől erősebb, mitől gamer ez a telefon. Van már a piacon jó néhány készülék, amiben Snapdragon 845 dolgozik, azok is pont ilyen erősek, vagy mégsem? Nos a megoldás, a különbség a telefon, illetve a központi lapka hűtésében van. Azt mindenki tudja, hogy a telefonok processzorai nem pörögnek folyamatosan a maximális órajelen, sőt, azon dolgoznak a legkevesebbet. Csak akkor kell a legmagasabb órajel, ha olyan alkalmazást futtatunk, ami igényli a magas teljesítményt. Ilyenkor az órajelek felpörögnek, a proci szó szerint magasabb fokozatra kapcsol. Azonban ezt az órajelet nem sokáig tudja tartani, mert ahogy emelkedik a magok hőmérséklete, úgy veszi vissza a sebességet, ne süljön meg a hardver. Nos, a Black Sahrk ebben különleges, a proci többrétegű hűtőbordát és folyadékhűtést kapott, amitől a hűtés hatékonysága drasztikusan emelkedett, így pedig sokkal tovább tud maximális órajelen pörögni a proci, mint a konkurens készülékekben.

 

A Black Sahrk tehát egy előre mutató fejlesztés, kérdés lesz-e olyan vásárlóréteg, akinek megéri a többlet befektetést egy ilyen telefonért az a tény, hogy tovább tudnak játszani vele.


 

Xiaomi Mitu drón

xiaomi mitu dron

A drónok terjednek, mint a pestis, hogy csúnya hasonlattal éljünk. Kedveltek ezek a madarak, mert jó hobbi a szabadban reptetni őket, és nagyon jó, hogy olyan felvételeket készíthetünk egyik másikkal, mintha egy komplett Discovery stábot vinnénk magunkkal a nyaralásra.

Drónból van nagy, van kicsi, van kamerás és verseny változat, szóval bőven van miből válogatni. Kivéve, ha mindenképpen Xiaomi drónt akarunk venni, mert abból eddig csak egy féle volt, az meg nem volt túl apró, de cserébe jó a kamerája, könnyen irányítható és messzire reptethetjük. Nos, most már van választék. Igaz, aki a nagyobb Xiaomi helyett szeretne valami kisebbet, az erősen csalódni fog. A Mitu ugyan kisebb, de legfeljebb egy 12-14 éves gyerek kezébe adnám játszani, komoly feladatra, jobb minőségű videók készítésére alkalmatlan.

Xiaomi MiTU drone 02

Kezdjük ott, hogy WiFi-vel irányítható, így városokban nem szívesen hagynám, hogy tíz méternél messzeb kerüljön tőlem, mert a rengeteg WiFi jel miatt lehet, hogy sosem jön vissza. A kamerája sem valami acélos, merev beépítés miatt nem állíthatjuk a kamera szögét, ráadásul csak 720p-s, szóval nem ezzel fogjuk a maradandó emlékeinket megörökíteni.

 xiaomi mitu rc drone m

A Mitu egy játék, elsőre teljesen átlagos, a kategóriájának megfelelő árazással. Kíváncsian várjuk, hogy vajon a Xiaomi ezzel e adrónnal egy dróncsalád legkisebb egységét dobta e piacra, vagy csak annyi volt az elképzelés, hogy ilyen még nem volt, csináljuk meg.

Ha szeretnél a gyereknek egy Xiaomi drónt, akkor már elő is rendelheted 70 dollár körüli áron itt: Xiaomi MITU WiFi FPV 720P HD Camera Mini RC Drone – BNF – WHITE