Többet nem kell a kulcsodat keresgélned, elég, ha nálad a telefonod.
Bevezető
Régóta keresgélem a megfelelő okosítást a bejárati ajtónkra. Az előző azért bukott meg, mert a cylinder nagy volt és fekete, ami páromnak nem tetszett. Bevallom utólag, igaza volt. Emiatt aztán nagyon megörültem, amikor a Welock megkeresett, hogy küldene nekem egy okos zárbetét, olyat, aminek a használatával az ajtón semmi nem változna, az ajtó mégis okos lenne.
A zár megérkezett, beállítottam, és majdnem be is üzemeltem. Erről, és természetesen a tudásáról olvashattok ebben a cikkben.
Csomagolás, tartozékok, külső
A zár egy egészen nagy és egészen nehéz dobozban érkezett. Persze nem a doboz volt nehéz, hanem a benne lévő szerkezet, ami elsőre egy zárbetéthez képest elég nagynak tűnt. A tartozékokat nem vitték túlzásba, kapunk 3 darab kicsi kék kártyát és két imbuszkulcsot a szereléshez. Ennyi, és más semmi.
A zár maga, ahogy írtam egy csöppet túlméretes, mert a megszokott zárbetét két végén nagy fémből készült hengereket találunk. Az egyik oldalon, az ajtó belső felére kerülő hengeren nincs semmi, de ami kívül lesz annál érdekesebb. Ezen felül találunk egy kis kijelzőt, egy ujjlenyomatolvasót és egy kis nyomógombot.
A henger végén van egy kis QR kód, de ennek funkcióját, majd a következő fejezetben írom le.
A zárat forgatva meg is találhatjuk az imbusz kulcsokkal kicsavarható tőcsavarokat. A nagyobbik az egyszerűbb henger eltávolítására szolgál, a kisebbikkel az ujjlenyomatolvasós résznél a burkolatot erősítették a helyére.
Ez utóbbinál a fémburkolatot le tudjuk húzni a hengerről, alatta egy műanyag tetőt találunk, azalatt pedig egy elemtartót, amibe 3 darab AAA méretű ceruzaelem kerülhet. Illetve esetemben akkumulátor, mert egy ideje elkezdtem AA és AAA akkumulátorokra átállítani a családot.
Ennyi a külső, a képeken a többit látjátok, üzemeljük be a zárat!
Beüzemelés
Most nem írok külön a papírformáról, vagyis a zár tudásáról, ezeket beleszövöm ebbe a fejezetbe.
A beüzemelést érdemes, és egyszerűbb a beszerelés előtt elvégezni, én is így tettem.
Ahogy sejthető, a zár ujjlenyomattal nyílik, de nem csak azzal. Kinyithatjuk még telefon segítségével, illetve használhatjuk a mellé adott kicsi kék kártyákat is, amik RFID kártyák. Ezekhez a nyitási módokhoz kell a zárat behangolni.
Az első nálam a telefon volt.
Ehhez le kell tölteni a Welock applikációt a telefonunknak megfelelő webáruházból, és hozzá kell rendelnünk az apphoz a zárat. Ehhez két dolog fog kelleni. A QR kód a záron, és a zárbetét oldalán található, számokból álló kód. Ez a két adat kell az applikációnak, hogy beazonosítsa a zárunkat, és összekapcsolja a szoftverrel.
Amúgy a zárban Bluetooth csatoló van, így a telefonon a Bluetooth bekapcsolása elengedhetetlen.
Ha kész vagyunk a párosítással, akkor a telefonról aktiválhatjuk a zárat. Persze az appon keresztül egy csomó egyéb művelet is elvégezhető, resetelhetjük a beállításokat, megnézhetjük a naplót, hogy melyik ujjlenyomattal vagy kártyával mikor nyitották a zárat, meg hasonlókat.
Most jöhet az ujjlenyomat!
Az ujjlenyomat beállítása előtt jó tudni, hogy 3 admin ujjlenyomatot és 97 felhasználói ujjlenyomatot vihetünk be a zár memóriájába. Ez szerintem elegendő bőven.
A műveletett azzal kezdjük, hogy megnyomjuk és nyomva tartjuk a kicsi szürke gombot a záron. 1-2 másodperc után kiírja a kicsi kijelzőre, hogy tartsd nyomva a gombot még 5 másodpercig, ezután kerülünk az admin menübe. Itt adhatjuk hozzá az adminok ujjlenyomatát.
Fontos, hogy az admin ujjlenyomatok hozzáadása után az admin menühöz már csak az adminok férnek hozzá!
Ha ezzel megvagyunk, akkor adhatjuk hozzá a felhasználók ujjlenyomatát szép sorban. Ezeket az ujjlenyomatokat egyesével is törölhetjük a záron az admin menüből vagy a telefonos applikáción keresztül. Ami a törlést nehezíti, hogy az ujjlenyomatra a bevitel sorrendjében kapott sorszámmal hivatkozhatunk. Szóval, ha sok felhasználó van, akkor érdemes feljegyezni, hogy ki volt az egyes, ki a kettes, és így tovább.
Az ujjlenyomat után jöhet a kártya hozzáadása. Ezt is megtehetjük a zár admin menüjén keresztül, de használhatjuk erre a célra a telefonunkat is, utóbbi az egyszerűbb. A zár menüjében találsz majd egy Add card menüt, ezt választva a kártyát hozzá kell érinteni (közel tenni) a zárhoz és a párosítás megtörténik.
A telefonon a hozzáadás a kártyákon lévő QR kóddal történik. Itt is van kártya hozzáadása menü, ez aktiválja a kamerát, azon beolvasod a QR kódot és majdnem kész is vagy. A módszer egyetlen hátránya a záron történő aktiváláshoz képest, hogy csak akkortól működik, ha a telefont újra összekapcsolod Bluetoothon a zárral, és az applikáció adatai lefrissülnek. Vagyis a bevitt kártya adatai átkerülnek a zárra is.
Ide szúrom be hogy a telefon csatlakoztatása nem bonyolult, ha az app be van állítva csak közel kell vinni a mobilunkat a zárhoz és működik is.
A beüzemelés ezzel véget is ért, mehetünk beszerelni a zárat!
Használat
Nos, a zár maga egy viszonylag egyszerű szerkezet, leszámítva persze az okosságát. A belülre kerülő henger fixen forgatja a zárat, ezzel a zárbetétben a nyelvet, vagyis kulcs nélkül tudjuk belülről nyitni- zárni az ajtót.
A kívülre kerülő ujjlenyomatos rész viszont szabadon forog, egészen addig, amíg telefonnal, kártyával vagy az ujjlenyomatunkkal nem zárjuk a reteszt, ilyenkor 10 másodpercig a külső hengert elforgatva, kulcs nélkül nyithatjuk az ajtót. 10 másodperc után a retesz elenged, és a henger megint szabadon forog.
Nem említettem még, de ezt az okoszárat lehet Gateway-jel együtt is vásárolni, amivel netes kapcsolatot lehet létrehozni. Ha ezzel együtt vásárolod meg, akkor távolról, akár mobilneten keresztül is felügyelheted a zár beállításait, vagy akár kinyithatod az ajtót a világ másik végéből, ha vendéged jött, de Te késve érkezel haza.
A zár beszrelése majdnem annyira egyszerű, mint egy hagyományos zárbetét esetén. Egy csavar tartja oldalról. A belső oldalon lévő henger egy hosszú száron csücsül, ami miatt olyan ajtókba is be lehet szerelni, ahol maga a zárbetét már nem lóg ki az ajtóból. Vagyis, a vastagabb ajtó sem akadály!
Ahogy írtam, az ajtó belső felére eső henger távolsága állítható a zárbetéttől. De nem csak az, hanem a belső ujjlenyomatos rész is.
Beszerelés közben vettem észre, hogy az elemtartóban is el van rejtve egy kis tőcsavar, amit, ha kicsavarunk a hengert tudjuk rúdon csúsztatni. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a zárat 7,5-től 15 centis ajtóvastagságig tudjuk használni, legalábbis elvben. A gyártó szerint 50-100 milliméter között használható.
Az eltérés oka, hogy egyrészről a zárbetét kétoldalon kilóghat az ajtóból, másrészről a zárbetétet rögzítő csavar nem pont a betét közepén van, mint a legtöbb zárbetétnél. Emiatt hiába lehet a két forgatógombot 15 centis távolságig tolni egymástól, a gyakorlatban mégis 10 centi lesz a maximum. Mondjuk jó eséllyel ezzel le is fedték a bejárati ajtók 99,9 százalékát.
Két dologról nem szóltam még, az egyik a biztonság. Az időjárással szemben meglehetősen ellmálló kinti rész, hiszen mínusz 30-tól plusz 60 fokig használható, IP44-es por és víz elleni védelmet kapunk, és ellenáll az elektrosztatikus kiüléseknek is 30 000 voltig. Szóval ezzel nincs gond.
A neten emellett lehet találni teszteket, ahol különböző módokon próbálnak bejutni az ajtókon, ahol ilyen zár van szerelve. A legdurvább, amikor kalapáccsal péppé verik a külső részt, de az ajtót így sem sikerül kinyitni. Szóval a biztonság jónak tűnik ilyen szempontból is.
A másik, amiről még nem írtam, hogy mi történik, ha lemerülnek az elemek vagy akkumulátorok, akkor hogy jutunk be a lakásba. Nos, természetesen ez is meg van oldva. Zár külső részén a QR kód egy lehajtható kis ajtón van, emögött találunk egy USB portot, amihez külső akkumulátort tudunk csatlakoztatni. Ezzel tudunk áramot adni a nyitáshoz.
Összegzés
Az okoszár nem kell mindenkinek, biztos vagyok benne, hogy sokan legyintenek, hiszen jól elvannak a kulcsaikkal is. Azért vannak olyan esetek, amikor jól jön ez a megoldás. Mondjuk, ha valaki kiadja a lakását vagy airbnb lakásokat üzemeltet biztos nagyon örül majd egy ilyen megoldásnak, mert simán kódkártyával vagy ujjlenyomattal nyithatóvá teszi a lakást, aztán, ha elmegy a vendég az ujjlenyomatot szépen kitörli a zár memóriájából.
Én azért fogom szeretni, mert nem szeretem a kulcsokat. Olyan telefonos ember vagyok, aki szeret mindent a telefonjáról intézni a fizetéstől most már az ajtó nyitásáig. Kényelmes megoldás. A gyerekeknek sem kell kulccsal rohangászni, elég, ha lesz náluk egy kódkártya. Szóval számomra leginkább a kényelem lesz a lényeges.
Biztos vagyok benne, hogy nem fogom a nyitási naplókat nézegetni, és az is tuti, hogy nem akarok netes hozzáférést sem, ez is felesleges nekem.
Ha már netes elérhetőséget említem, eszembe jutott még egy dolog. A zárat elméletben lehet okosotthon rendszerhez csatlakoztatni. Azért mondom, hogy elméletben, mert a Google Assistant támogatás úgy tűnik nem készült még el, Amazon Alexa rendszerem meg nincs. Az állítólag már működik.
Azt okosotthon rendszer jó, mert lehet szabályokat alkotni a zárhoz is. Például kapcsolja fel naplemente után az előszoba világítását, ha kinyitom az ajtót. Meg hasonló okosságok. Szóval ez tök jó dolog, egy kicsit olyan, mint egy sci-fi.
A végére az ár. Mondanám, hogy olcsó, de nem az. Persze nem ok nélküli a dolog, hiszen tényleg remek szerkezet, de azért a 184 eurós árat egy kicsit soknak találom. Szerencsére ehhez a cikkhez kaptam egy kuponkódot, így a SECBR20 kóddal kapunk 36 euró kedvezményt. A 147 eurós ár már reális szerintem, ismerve a piacot ezeknek a normálisabb záraknak itt kezdődik az ára.
Szóval, ha szeretnél egy ilyen Welock zárat, akkor a gyártó oldalán megveheted. EU raktárból szállítják vám- és minden mentesen, még szállítási költség sincs. Ha másfajta zárra vágytok, akkor nézzetek körül a gyártó oldalán, mert a fent említett SECBR20 kuponkóddal minden termékre kaptok kedvezményt.
A vásárláshoz katt ide: