Elérkezett az idő, hogy az egyik személyes kedvencünket mutassuk be nektek.
Az X3 egér és az FMOUSE pad után nem olyan sokkal találtam meg a Wuxing 8,5 colos írótábláját – még tavaly novemberben. A cucc technológiai szempontból (szerintem) marha érdekes, nyilván itt a kijelzőre gondolva. Ha ez nem lenne elég; hasznosnak tűnik alkalmanként élesben is levizsgáztatni egy-két kütyüt azok közül, melyeket megvételre ajánlunk. Szóval így esett a választásunk egy írótáblára, spórolásképpen viszont beértük a 4,4 colos verzióval.
Bevezető
A csomagolás abszolút snassz, ezen az árszinten felesleges díszdobozt várni – a lényeg úgy is belül van. A kütyü szerény méretének hála egy telefontokba is elrejthető, abból kikapva rögtön meglenne a „tech feeling”. A műanyag ház az elvárásainknak megfelelően igencsak masszív, bátran odaadható a család legfiatalabb tagjainak, mert csak kitartó lelkesedéssel tudnak benne kárt tenni. A kék-fekete színvilág kombinálása szerintem mutatós lett, egyébként a letisztult jelző az, ami még eszünkbe jut róla.
Könnyű magunknál hordozni.
Nem vártam sokat a mellékelt ceruzától, így örömteli jelenség volt, hogy ennyire kézreálló, ennyire használható méretű. A biztonság kedvéért egy kicsit még jobban is szorulhatna oldalt, ahol a tartója van, de azért elég stabilan áll benne. A visszaillesztés csak egy irányból történhet meg, a toll eleje nézzen felfele, máskülönben hiába erőltetitek.
Néhány tipp, hogy mire használhatjuk.
A cucc lelke
Ahogy fentebb céloztam rá, a kijelző egy igazi csemege a technológia szerelmeseinek. Az elektroforetikus megjelenítőre (legalábbis mi erre gondolunk) a gyárilag mellékelt tollal, de akár ujjal is rajzolhatunk – a lényeg az, hogy az éles eszközöktől tartsuk távol. Az ilyen típusú grafikus panelek sajátossága, hogy elektromos energiát csak a megjelenített pixeleknél használ, töltés hatására az egyes részecskék állapota megváltozik.
Az olvashatóságra sincs panasz.
Az elmélet után pedig nézzük a gyakorlatot. A kellemes meglepetések tovább tartanak, a kijelző meglepően érzékeny, a különböző erősségű nyomásokat igen jól képes elkülöníteni. Ez azt jelenti, hogy ugyan szűk határok között, de azért mégiscsak lehetséges árnyalatokkal „dolgoznunk”, kombinálni a jobban látható és a halványabb vonalakat. Egyébként egészen kis erővel tudunk rá írni, ez ismételten azért jó, mert így a picik is elboldogulnak vele – a toll meg kellően nagy ahhoz, hogy ne nyeljék le. Egyedül annyit kell megtanulni, hogy ha betelt a képernyő, akkor a lomtár ikonnal jelzett gombbal tudunk törölni – nem nyomódik be könnyen, nem lesz gond a véletlen törléssel.
Specifikációk:
Méret | 11,60×8,60×0,50 cm-es méret |
---|---|
Újraírások száma | legalább 100 000 |
Nyomáserősség | 10-20 gramm |
Színek | kék és pink |
Tömeg | kb. 30 gramm |
Működés | lítium elem (3V), nem cserélhető |
Extrák | Egygombos törlés, strapabíró ház, hosszú élettartam |
Gearbest értékelés | 4,92 pont (135 vélemény) |
Ha a nagyobb méretű példány érdekel titeket, akkor ott szükség esetén elemet is tudtok majd cserélni, ebben a kicsiben erre nincs mód. A működési idő nagyjából 2-3 év, szóval nem olyan nagy érvágás a dolog, mert egyébként nem jön ki olyan nagyon sokkal drágábbra, ha az új elem helyett egy új kütyüt veszünk. Ez a 4,4 colos verzió akkor lehet jó, ha valamilyen célból – pl. bevásárlólistának – szeretnénk hurcolászni, mert ekkora fizikai kiterjedéssel ez könnyen megoldható. Szóval teszi a dolgát, arra a célra, amire kitalálták valóban pompás. Ha belegondolok, hogy mennyi lapot meg tudott volna spórolni, amikor a suliban amőbáztunk… elnézést a zöldektől!
Nem mehetünk el szó nélkül az írótábla legnagyobb hibája mellett. Sajnos igen súlyos jelenségről van szó, egyáltalán nem biztos, hogy ez megbocsájtható neki; a kütyü igen durván az orrom alá dörgölte, hogy mennyire nem tudok rajzolni.
A termék a Gearbesten jelenleg is megvásárolható (katt a képre!), az ára mindösszesen 4,46 dollár. Ha bármi kérdésetek van, ne habozzatok feltenni!