Lesz Google telefon, nem is akármilyen. Ráadásul a cég eddigi bevett szokásához híven ismét ki szeretné fodítani sarkából a világot.
Az eddigi hírek szerint az erősebb konkurens megoldásokhoz képest nem lesz egy erőmű. Az eddigi képek szerint nem lesz kimondottan szép sem. Joggal kérdezhetjük, hogy mégis mitől akkora durranás a Google telefonja, melynek mint kiderült Nexus One a neve.
Nos a válasz egyszerű, attól, hogy ez A Google telefon. Amúgy a Google új értékesítési politikát is kitalálta a készülékhez, szándékuk szerint a szolgáltatókat kikerülve kártyafüggetlenül értékesítik majd, ezzel szüntetve meg a röghöz kötöttséget, megkönnyítve a szolgáltatóváltást. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban a T-Mobile lesz az a cég aki szolgáltatóként árusíthatja majd, de ha a hírek igazak, akkor meglepő módon ezek a készülékek is kártyafüggetlenek lesznek.
A másik nagy durranás a telefonnal kapcsolatban az Android új verziója lesz, ennek néhány újdonságáról egy korábbi hírünkben már beszámoltunk.
Az első hírek szerint csak a Google alkalmazottjai kaptak a telefonból, hogy alkalmazásokat fejlesszenek rá, keressék a hibákat. Akkor úgy tűnt, hogy a telefon egy ideig még nem kerülhet utcára, ám néhány nap múlva már arról csiripeltek a verebek, hogy a Nexus One akár néhány héten belül piacra kerülhet. Végül is a készülék működik, az Android új verziója elkészült, tehát papíron nem lehet akadálya, hogy a Google telefon hamarosan piacra kerüljön. Addig is ízelítőül két rövid videó, melyeken a telefon működés közben látható. Nagy durranásra senki ne számítson, a kezelőfelületből lényegében semmi sem látszik.