A Vernee új telefonja a napjainkban divatos keret nélküli kialakítást követi. Tudni kell, hogy bár keret nélkülinek hívjuk, természetesen ezeknek a telefonoknak is van keretük. Inkább arról van itt szó, hogy a gyártók igyekeznek ezt a peremet a lehető legkeskenyebbre hagyni, ráadásul a képernyő felső szélén is csak annyi keretet találunk, mint az oldallapokon. A teljesen, mind a négy oldalon keret nélküli telefon még várat magára – nem, az iPhone X sem az, ott is benyúlik a képbe a kamerákat és szenzorokat tartalmazó rész-, így meg kell elégednünk azzal, hogy az alsó és felső perem is egyre vékonyabb lesz.

vernee mix 2 11

A Vernee MIX 2 tehát három oldalon keret nélküli, alul pedig egy alig egy centiméteres sávot találunk, amit nem a kép foglal el. A telefon tesztelése során feltűnt, hogy hiába vékony a felső keret, a gyártó mégis itt helyezte el a szokásos szenzorokat, vagyis a fényerő érzékelőjét, illetve a közelség érzékelőt, ami lekapcsolja a kijelzőt, ha a telefont a fülünkhöz emeljük. Ezeken kívül még ebben a vékony sávban találjuk a beszélgető hangszóró rácsát és egy állapotjelző LED-et is. Az alsó sávban, ha minden igaz, akkor csak a szelfi kamera kapott helyet.

vernee mix 2 14

A telefonon körben fémkeretet találunk, és ahogy azt már említettem, alul és felül üveg a borítás. A kijelző oldalán ez nem meglepő, de a hátlapon viszonylag ritka. A fém keret és az üveglapok között nincs rés, így nem fog benne gyűlni a kosz. Az üvegek úgynevezett 2,5D-sek, vagyis a szélükön enyhén kerekítettek. Ez az ív követi a fémkeret ívét, így alkotva egy egységet a két eltérő anyag.

Gombot csak a jobb oldalon találunk, itt is csak a be- és kikapcsolót, illetve a hangerő szabályzót. A Mars Pro esetén a bekapcsoló alá került az ujjlenyomat olvasó, ami így kényelmesen elérhető, ám sajnos, hiába javítottak az elődökhöz képest a felismerés pontosságán, az nálam valahol 70-80 százalék között maradt. Nem rossz arány ez, de ott, annál a telefonnál nem éreztem elégnek, inkább ki is kapcsoltam a szolgáltatást. A MIX 2 esetén az ujjlenyomat szenzor nagyobb lett és a hátlapra került. A használat így valamivel kényelmetlenebb lett, de nem sokkal.

A Mars Pro-tól eltérően itt nem csak az USB csatlakozó egyik, hanem mindkét oldalán találunk hangszóróra utaló rácsot. Sajnos most még nem tudom, hogy ez gyakorlatilag is két hangszórót jelent-e, de fülre nem tűnt jobbnak a hang, mint az előző telefonomnál. Olvastam tesztet, ahol kimondottan lehúzták a hang minőségét, én akkor is, és most is elégedett vagyok vele. Egy telefontól nem várok el túl sokat ilyen téren, ha zenét akarok hallgatni a mobilról azt vagy fülessel vagy külső Bluetooth hangszóróval teszem.

vernee mix 2 10

Ha már a Mars Pro külső adottságainál tartunk, akkor fontos megemlíteni a MIX 2 külső méreteit. Nem a pontos millimétereket fogom leírni, mert ennél sokkal fontosabb az a tény, hogy a 18:9-es képarány miatt hiába nagyobb a képátló 0,5 collal a Marsnál, a két telefon szélessége megegyezik. Ezzel a „trükkel” érik el a gyártók, hogy nagyobb kijelzőt kapjunk, de a telefon használhatóságán ne essen csorba, pont ugyan olyan kézben tartható legyen mint a kisebb kijelzők társaik.

Ami a külső kapcsán még kimaradt az a két kamera. Ezek a hátlapon a megszokott helyen, a bal felső sarokban kaptak helyet, mellettük találjuk a LED-es villanót.