Az a helyzet, hogy olyan porszívóba botlottam, ami egyedülálló áron kínál extra szolgáltatást.

Veniibot N1 Max – Komoly felmosós robotporszívó 73 ezerért?

Manapság a robotporszívók már rendelkeznek önürítős dokkolóval, víztartályos dokkolóval, sőt, olyan is létezik, amiben mind a kettő van. Abban a gépben, amit most mutatok csak víztartályok vannak, meg van egyéb érdekesség is, és mindössze 73 ezer forintot kérnek érte.

A Veniibot N1 Max névre hallgató szerkezet azok számára lesz érdekes, akik az erős porszívózási képesség helyett a hatékony felmosást részesítik előnyben. Persze egy robotporszívó sosem lesz olyan hatékony, mint egy felmosórongy, de a Venoobot készítői mindent megtettek, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a technikából.

Veniibot N1 Max - Komoly felmosós robotporszívó 73 ezerért? 1

Szóval az egyéb képességek nem kiugróak, hiszen a szívási erősség 2000 Pa, az akkumulátor egy töltéssel olyan 120 négyzetmétert tud kitakarítani. Viszont ebbe az alacsony árba belefért egy LIDAR, vagyis a porszívó lézeres irányítást kapott. A szokásos dolgokat megkapjuk, lehet kiválasztani külön szobát vagy területet takarításhoz, és 3 térképet tud egyidejűleg kezelni a gép. Szóval nem buta.

Veniibot N1 Max - Komoly felmosós robotporszívó 73 ezerért? 2

Ami viszont tényleg kiemelkedő, hogy ennyi pénzért kapunk egy automatikus MOP tisztítást. Vagyis a gép időnként visszamegy a dokkolóra, és bő, tiszta vízzel átmossa a MOP-ot. Ezzel elérhető, hogy a felmosás jóval hatkényabb legyen, mert több lesz a víz, ráadásul nem a koszt kenjük a padlón. De ez sem volt elég a hatékonyságnövelésből, így a gyártó egy külön szerkezetet alkalmaz arra, hogy a gép alján lévő MOP-ot 10 Newton erővel neki nyomja a padlónak.

Veniibot N1 Max - Komoly felmosós robotporszívó 73 ezerért? 3

A Veniibot N1 Max tehát egy elég különleges gép lett, egészen különleges áron, egészen különleges tudással. Ha úgy érzed kell egy ilyen, akkor a A18A18524672 kuponkóddal spanyol raktárból megveheted 72 900 forintért az alábbi hivatkozáson:

Veniibot N1 Max