Válassza az Oldal lehetőséget

Végre lehet egy jó hajszárítód – JIGOO H300 teszt

Végre lehet egy jó hajszárítód – JIGOO H300 teszt

A JIGOO H300 hajszárító egyértelműen a félprofi kategória teteje.

Végre lehet egy jó hajszárítód – JIGOO H300 teszt


Nézd meg videós bemutatómat is, ha tetszett iratkozz is fel csatornámra!


 

Bevezető

Mivel még nem írtam hajszárító tesztet kicsit utána néztem a hajszárítás, hajszárítók történelmének. Érdekes információkat találtam, főleg annak fényében, hogy napjainkban mennyire természetes már, hogy akár naponta hajat mosunk, utána pedig hajszárítót használunk.

Az 1800-as évek végéig gyakorlatilag úgy történt a hajszárítás, hogy a delikvens kiült a napra és megvárta, hogy megszáradjon a haja. Ez persze télen és/vagy hosszú haj esetén egy csöppet macerás volt.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 2

Aztán 1888-ban Alexandre-Ferdinand Godefroy francia fodrász feltalálta az első hajszárítót. Na ne gondoljatok valami olyan szerkezetre, mint amit ma használunk. Gyakorlatilag egy búrás hajszárító volt ez, amibe a meleg levegő egy kányha csövétől érkezett. Persze nem az égéstermékkel együtt. Állítólag a szerkezet nagyon jó volt parókák formázására is, erre a funkcióra manapság már kevés igény mutatkozna.

Az első néhány év eltelte után aztán a fejlődés nagyobb sebességre kapcsolt. Megjelentek az elektromos motorok, így elkészültek az első porszívóval működő hajszárítók. Ezek még mindig búrásak voltak, de a meleg levegőt immár rá tudták fújni a hajra.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 3

Relatív kevés idő telt el az első kézi hajszárítók megjelenéséig. Az 1920-as években már lehetett kézi hajszárítót kapni. Ez annak volt köszönhető, hogy az ipar akkoriban kapott rá az otthoni háztartási berendezések gyártására. Megjelentek az első hűtőszekrények és mosógépek is. Szóval a századelőn ilyetén egy robbanás jött létre a háztartási gépek fejlődése terén.

Érdekes, hogy kisebb módosításokkal ugyan, de a hajszárítók a mai napig nem sokban különböznek az első kézben tartható masináktól. Persze volt változás, hiszen a a nagy vertikális szélkerekeket felváltották a ventilátorlapátok, a motorok egyre kisebbek lettek, a fűtőszálak egyre hatékonyabbak, így jócskán csökkent a méret és a súly.

A mai cikkben tárgyalt JIGOO H300 is hordoz újdonságot, többet is, akár csak a néhány évvel ezelőtt használt gépekhez képest. Ezekről az újdonságokról olvashattok ebben a cikkben!


 

Kicsomagolás és külső

Nos, a kicsomagolás nem volt túl érdekes. Vannak ugyan tartozékok, de szinte csak a minimum. Egy hajformázó toldalék (diffúzort) és egy szűkítő szerepel az étlapon, na meg persze maga a hajszárító.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 4

Az már az első kézbevételkor egyértelműen látszik, hogy bizony nem egy filléres masináról, hanem inkább egy prémium szintet képviselő gépről van szó. A felhasznált anyagok és az építés minősége mind-mind erről árulkodnak.

Ez a minőség a tartozékok terén is érezhető. A műanyagok jó fogásúak, kellően vastagok és merevek. A hajszárítót immár két hónapja használjuk, ezalatt volt, hogy leesett pl. a szűkítő a fürdőszoba padlójára (többször is), de nem sérült, gyakorlatilag nyoma sincs az esésnek.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 5

A tartozékok kapcsán nagyon lényeges még, hogy azok nem fülekkel vagy más módon pattanak és maradnak a helyükön, hanem mágnes tartja ott őket. Elég erős mágnes ez, de persze csak annyira az, hogy azért le lehessen venni a tartozékot, ha nem akarjuk használni. Annyira viszont erős, hogy egy véletlen érintkezés ne verje le se a szűkítőt se a hajformázót a hajszárító elejéről.

A JiGOO H300 formája a hagyományos hajszárítókat ismerők számára minimum furcsa lesz, hiszen egy viszonylag (elsőre indokolatlanul hosszú) hosszú nyél tetején ül egy meglepően rövid fejrész. Hogy ez nem legyen elég, a fejrészen elől találunk egy vékony karimát, ahol ki tud jönni a levegő, de hátul nem találjuk meg a rácsot, amin bemehet a levegő. Ehelyett a hátsó rész teljesen zárt, a közepén egy ezüst korong van, aminek a kerete különböző színekben képes világítani.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 6

Szóval abszolút szokatlan a szerkezet, legalábbis, ha a hagyományos ventilátoros hajszárítókhoz hasonlítjuk.

Ami nem szokatlan az a kapcsolók elhelyezése. A nyélen hátul, közel a fejrészhez találunk két gombot. Az egyikkel választhatunk két fújási erősség közül, a másikkal pedig a hideg- a langyos- és a meleglevegő között. A hátlapon az ezüst kör körüli színek aszerint változnak, hogy milyen meleg levegőt fújunk a hajunkra.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 7

Ami még szokatlan lehet az, hogy a nyél alsó felén, ahol a hálózati kábel is csatlakozik van egy rács. Ennek persze jó oka van, de erről majd a következő fejezetben írok. Lényeges, hogy ez a rács, mint ahogy feljebb írtam a tartozékok is mágnesesen csatlakozik a helyére.


 

Használat, előnyök és hátrányok

Nos, alapvetően ez is csak egy hajszárító. Vagyis megfogod a nyelét, az elejét a hajad felé fordítod és bekapcsolod. Jön a meleglevegő, megszárad a hajad. Azonban, ha azt állítanám, hogy emiatt pont olyan hajat szárítani vele, mint egy hagyományos géppel az legalább akkor csúsztatás lenne, mintha azt állítanám, hogy egy Trabanttal pont olyan elmenni balcsira, mint egy Mercedesszel. Persze, ha már megérkeztél nincs különbség, de addig azért van egy „picike”.

Na, de milyen újdonságokat találunk egy hagyományos hajszárítóhoz képest? többet is, ami nagynak mondható.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 8

Az első, hogy a motor és a ventilátor nem a fejben, hanem a nyélben van. Emiatt hosszabb a nyél és rövidebb a fej, emiatt van a nyél alján a rács, hiszen ott szívja be a gép a levegőt. A motor kapcsán fontos megemlíteni, hogy egy szénkefementes motor dolgozik a nyélben, aminek a maximális fordulatszáma elérheti a 110 000 fordulatot percenként. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ilyen fordulaton akár 22 méter per másodperces is lehet a kiáramló levegő sebessége.

A másik az aktív ionos működés, amire sokan csak legyintenek, pedig nem butaság a dolog. Nem véletlen, hogy a profi hajszárítók lényegében kivétel nélkül használják ezt a technológiát.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 9

A negatív ionos technológiával működő hajszárítók tehát az újabb fejlesztések közé tartoznak. Ezek a hajszárítók negatív ionokat bocsátanak ki, amelyek segítenek lebontani a vízmolekulákat a hajon, ezáltal gyorsítva a száradási folyamatot.

Az ionos hajszárítók előnyei közé tartozik a haj simább és fényesebb megjelenése, mivel csökkentik a haj statikus feltöltődését és a göndörödést. Emellett ezek a hajszárítók alacsonyabb hőmérsékleten is hatékonyabbak, ami kevésbé károsítja a hajat a hagyományos hajszárítókhoz képest​. A gyártó szerint a hajszárító 200 millió negatív iont emittál, de hogy ezt mennyi idő alatt, azt nem árulják el.

Tehát a negatív ionos hajszárítók jók, vagyis jobbak, mint az anélküliek.

Van még egy olyan tulajdonság, ami egyértelműen a profi mivoltát erősíti a cuccnak, még akkor is, ha jószerivel semmit sem érzünk belőle használat közben. Ja de, annyit mindenképpen, hogy a régi hajszárítónknál azért előfordult néha, hogy le akarta égetni a hajam, ha pl. véletlenül közelebb tettem a fejemhez.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 10

A JIGOO H300-zal ez nem fordulhat elő, mert a gyártó szerint van benne egy intelligens hőfokszabályzás. Hogy mi benne az intelligens azt nem tudom, én csak egyszerű hőfokszabályzásnak látom, igaz, abból elég extrának. Az ugyanis a helyzet, hogy másodpercenként 100 mintavétel történik, vagyis a hajszárító valós időben, hihetetlen sebességgel képes a hőfok szabályzására, ha az szükséges.

Ezek fontos dolgok, de igazából nem különösebben érzékelhetők. Vagyis értsd ezt úgy, hogy én például még sosem szárítottam hajat úgy, hogy közben stopperrel mértem volna az időt, így nehéz összevetni, hogy a régebbi hajszárítónkkal mondjuk 3 percig szárítottam, ezzel meg csak 2 percig. Nem veszem észre a különbséget.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 11

Sajnos férfiként a hajam csillogása sem hat meg különösebben, főleg, hogy durván őszülök. Szóval ez sem hoz lázba.

Na, de bármennyire is furcsa, hiába van rövid hajam, ezt a hajszárítót én is szeretem, több dolog miatt is. Az egyik, hogy tök jó a súlyelosztása, sokkal kellemesebb és kényelmesebb, mint a régi hajszárítónk. Ám nem ez az, ami miatt igazán szeretem, hanem a hangja.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 12

Az a nagyhelyzet, hogy a JIGOO H300-nak is van hangja, de egész más, mint amit egy hajszárítótól megszoktam. Ha én szárítom a hajam nem süketülök bele, ha a párom (neki hosszú haja van), akkor meg nem kell felhangosítanom a tévét negyed órára, ha a fürdőszobában bekapcsolja a hajszárítót. Egyrészről csendes, másrészről neki tényleg gyorsabban véget ér a hajszárítás, mint régebben, ezt igazolni tudom.

Amikor először használta, akkor konkrétan bementem a fürdőbe, mert nem értettem, hogy minek van olyan furcsa hangja, mintha valami zajárnyékoló mögött folyna a víz egy csapból. Nagyon fura hang volt, aztán kiderült, hogy csak hajat szárít a drágám.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 13

A gyári adatok szerint egy hagyományos hajszárítónál 90 dB zajt mérhetünk, ennél a gépnél pedig 59 dB a zaj mértéke. Na ezt a videóban be is mutatom, kiderül majd, hogy mennyire igaz a dolog. A JIGOO H300 videót megtalálod fent, a bevezető után.

Ez a zaj kérdés az, ami nálam eldönt mindent. Ha nem tudnád, hogy aktív ionos, ha nem lenne marha kényelmes a mágneses tartozékok használata, he nem lenne őrült egyszerű a rács tisztítása a levegő belépő oldalán, akkor is. Ha csak annyit tudnék, hogy ez milyen hangerőn üzemel, akkor is akarnék egy ilyet.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 14

A fejezet címe az volt, hogy előnyök és hátrányok, de jelen esetben ez nem fedi a tartalmat, mert a JIGOO H300 esetén hátrányokról nem tudok beszámolni. Talán az ár lehet fajdalomküszöb körüli, de ezt a cikk végén majd eldöntheted, hogy neked sok vagy kevés. Szerintem megéri, amit kérnek érte.


 

Konklúzió

Szerintem nem írok többet. Talán még annyit, hogy megindokolnom, hogy miért nem egyértelműen prémium termék ez. Egy ok miatt, ez pedig a mérete.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 15

A fodrászoknak gyártott drága hajszárítók ebben az egyben tudnak többet. Egy kicsivel (tényleg nem sokkal) kisebb méretben, és tömeggel adják azt a tudást, amit a JIGOO H300 ad. Megjegyzem ez jogos is, hiszen egy fodrász nem 2-3 naponta 5-10 percig tartja a gépet, szóval nagyon nem mindegy, hogy a hajszárító, amivel dolgozik mekkora és milyen nehéz.

Ja, azért azt se felejtsük el, hogy a JIGOO H300 sem nehézsúlyú, mindössze 46 deka a tömege, ez nem szakítja le a kezedet szerintem.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 16

Ettől az egy dologtól eltekintve azonban a JIGOOO H300 mindenben profi szintet képvisel. Az erősségben, a hajszárítás minőségében, a használat kényelmében és nem győzöm hangsúlyozni, számomra a kibocsájtott zajban is.

Mivel ez is olyan termék volt, amit saját használatra szereztem be, már nem 1-2 napja van használatban, hanem hónapok óta. Emiatt ez valamennyire egy tartós tesztnek is tekinthető. Egyelőre a dolog hibátlan. Párom örül, én is örülök, így megért minden forintot, amit kiadtam rá. Remélem néhány (sok) évig nem kell most hajszárító kérdéssel foglalkoznom.

Végre lehet egy jó hajszárítód - JIGOO H300 teszt 17

Ha szeretnétek egy ilyen gépet, akkor a Geekbuyingon EU raktárból megrendelhetitek. Véletlenül sem szeretnélek siettetni Titeket, de azt tudnotok kell, hogy ezt a cikket hónapokkal ezelőtt meg kellett volna írnom, csak valahogy állandóan kifogy a készlet, és heteket kell várni, mire újra érkezik belőle. Legutóbb 2 nap alatt fogyott el, így mire észrevettem, hogy lehet kapni és megcsináltam a cikkhez a fotókat már megint nem volt készleten. Remélem a cikk megjelenésével nem kések el megint, és még kosárba lehet tenni.

Ha magadévá szeretnél egy ilyen gépet tenni, akkor most megteheted EU raktárból megrendelve. Az ára a JIGOH33 kuponkóddal 26 350 forint az alábbi hivatkozásra kattintva:

 

JIGOO H300 aktív ionos hajszárító

 

Hajszárítós cikkek oldalunkon

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.