Minden korábbinál mélyrehatóbban betekinthetünk a Windows 10 lelki világába.
A tervek szerint már a rendszer következő verziójában fellelhető lesz az úgynevezett Windows Diagnostic Data Viewer alkalmazás, ezzel remélhetőleg ténylegesen megvalósul a „teljesen átlátszó” adatgyűjtés. Egy pillanatra érdemes belegondolni, hogy milyen utat járt be a Windows 10, még végül elért erre a pontra. Elmondhatjuk, hogy a felhasználók népes tábora lépésről lépésre harcolta ezt ki, a Microsoft programozói az egy irányba mutató visszajelzéseknek engedve folyamatosan lazítottak a gyeplőn, így lett elsőként is könnyebben testre szabható az adatgyűjtés, most pedig a részletekbe is bepillantást nyerhetünk.
(+)
A Windows 10 build 17083 előzetes ad lehetőséget arra, hogy kapjunk egy kis ízelítőt a segédprogramból. Ha sikerült beszereznünk ezt a verziót – vagy esetleg egy újabbat –, akkor bandukoljunk el a Gépházba (Windows-I), majd az Adatvédelem (Privacy) opcióra kattintva jöhet a Visszajelzés és diagnosztika (Diagnostics & feedback). Itt két opció köszön vissza ránk:
- A diagnosztikai adatok megtekintése
- A telemetrikus rendszer által gyűjtött információk törlése (még nem aktív)
Tehát a tervek szerint nem csak azt tudhatjuk meg, hogy a Windows 10 miket jelent rólunk, hanem ezek szűrésére, törlésére is lesz mód. Ez remek dolog, a magunk részéről csak azt nem értjük, hogy miért kellett erre közel három évet várnunk? A segédprogram egyébként meglepően nagy helyigénnyel bír, a szoftveróriás megjegyzése szerint legalább 1 GB-nyi szabad területre van szükség. Ebből kitűnik, hogy a szolgáltatást külön kell telepítenünk – legalábbis jelen pillanatban –, a használatbavétel előtt a Windows Áruházat elengedhetetlen lesz felkeresnünk.
(+)
Mint a képen is láthatjuk, a fő kategóriák (böngészési előzmények, szoftver- és eszközkonfigurációk, az egyes szolgáltatások használatával kapcsolatos információk, teljesítményadatok, eszközállapot stb.) a bal oldalon jelennek meg, lehetőség van az adatok szűrésére is, továbbá alapszintű diagnosztikára is korlátozhatunk. A kivonatot JSON formában kapjuk meg, mely természetesen CSV fájlba exportálható. Frissül az Adatvédelmi irányítópult (Microsoft Privacy Dashboard) is, ezen belül a Tevékenység előzmények (Activity History) menüpontot érdemes majd megtekinteni. A fejlesztések a következő hónapokban tovább folytatódnak, várhatóan itt is megjelenik az exportálás és a specifikus törlés.
Forrás: ghacks.net, Microsoft