A hatos sorozat idén jűniusban debütált, így a hetes várhatóan csak jövő tavasszal mutatkozik be.
Bár, még jó fél évet várnunk kell az új táblagépre, fotók segítségével már most is láthatjuk, hogy fog kinézni. Elsőre baromi jól, hogy mást ne mondjunk, teljesen keret nélküli lesz, a szelfikamera pedig a kijelző bal felső sarkában, egy lyukon keresztül kukucskál majd ki. Érdekesség, hogy a hátlapon nem látunk ujjlenyomatolvasót, ami jelentheti azt, hogy a kijelző AMOLED lesz, alatta a szenzorral, de erre nagy összegben nem mernénk fogadni. Sokkal valószínűbb, hogy az előlapi kamera arcfelismeréssel oldja meg a nyitást.
Ami még nagyon érdekes, hogy a fotók alapján a hátlapon nem egy- hanem két kamera kap helyet, ez a tábláknál még finoman szólva is szokatlan. Az új gép központi egyysége még nem ismert, de bennfentesek szerint a Kirin 990 SoC fogja meghajtani a gépet. Az eddig kiszivárgott adatok szerint a tablethez tollat is fogunk kapni, az eddigi képek alapján pedig nagyon hasonló lesz az Apple táblagépéhez.