Vakole Q20 legfőbb erénye, hogy egy töltéssel kivisz a világból.

Vakole Q20 – elektromos robogó erős motorral és 100 kilométer feletti hatótávval

Tavaly már járt nálam egy elektromos robogó (vagyis kettő, de az első inkább kerékpár volt), így már nagyjából sejtem, hogy a Vakole Q20 esetén mire számíthatunk. Kellemes rugózásra, komfortos utazásra, könnyű és szinte teljesen gondozásmentes működtetésre. Meg persze nagy hatótávra, mert a Vakole Q20 esetén azt hiszem ez a legfontosabb.

Vakole Q20 - elektromos robogó erős motorral és 100 kilométer feletti hatótávval 2

A tavalyi tesztem után kaptam hideget meleget, mert szeretni mertem a kis “csettegőt”, ami persze nem csetteg mert elektromos motor hajtja. Azt mertem állítani, hogy szép lassan ezek a gépek ki fogják szorítani az 50-es robogókat, amit tartok most is. Nem mondom, hogy már ma is minden tekintetben kiváltják a kis robikat, de azt igen, hogy nekem például már bőven jó alternatívának számítanak már most is. Pedig amit én használok jóval kisebb akkumulátorral és gyengébb motorral rendelkezik, mint a Vakole Q20.

Vakole Q20 - elektromos robogó erős motorral és 100 kilométer feletti hatótávval 3

Ebben a gépben ugyanis a motor 750 wattos az akkumulátorból meg kettő van, darabonként 20 Ah kapacitásúak, így együtt (rövid fejszámolás) 40 Wh kapacitással rendelkeznek. Nem szabad elfelejtenem megemlíteni, hogy az akkuk Samsung cellákból épülnek, nem valami noname vacakból, szóval a minőségre ezen a téren nem lesz panasz. A 40 Wh és a 48 voltos rendszer a gyári adatok szerint akár 170 kilométeres rásegítéses- vagy akár 150 kilométer tisztán elektromos hatótávot is jelenthet.

Vakole Q20 - elektromos robogó erős motorral és 100 kilométer feletti hatótávval 4

Még ha óvatosan is számolunk, ismerve a gyári adatok megbízhatóságát, akkor is számolhatunk 100 kilométert egy töltéssel, ez pedig véleményem szerint a legtöbb embernek már elég lesz arra, hogy eljárjon munkába vagy ügyeket intézni. Végsebességet nem ír a gyártó (vagyis de, a megengedett 25 Km/órát), de a tapasztalatom azt mondja, hogy nagyjából 40-45 kilométer/órára számíthatunk sík úton. Ez sem rossz.

Vakole Q20 - elektromos robogó erős motorral és 100 kilométer feletti hatótávval 5

Mi van még? Van Bluetooth és van applikáció Androidra és iOS-re is, utóbbi esetén már a nyomkövetést is megkapjuk, vagyis a telefonon láthatjuk merre jár a bringa. Ennek addig nyilván nem sok haszna van, amíg mmi megyünk vele, ám ha elkötnék, akkor rögtön lenne értelme a képességnek. Van elől és hátul lengéscsillapító, van elől és hátul tárcsafék, szerencsére már hidraulikus. A vízállóság IP65-ös, az ajánlott testmagasság 155 és 200 centi közötti. A gép nettó tömege a dupla akkumulátorral 40 kiló.

Ha szeretnél egy ilyen gépet, akkor a BBGNEW kuponkóddal magadévá teheted. EU raktárból küldik, az ára a kuponnal 1763 euró, ami a mostani “ragyogó” forint árfolyam mellett kb. 686 500 forintot jelent az alábbi hivatkozáson:

 

Vakole Q20 elektromos robogó