Előre meg kell jegyeznünk, hogy az eszköz kiválasztása nem volt túl szerencsés az USB 3.0 képességeinek maradék nélküli kiaknázásához, mivel a hatalmas átviteli sebesség miatt SATA3 (vagy legalább is frissebb SATA2) merevlemezre lett volna szükség, ám ilyet 2,5 colos kivitelben nem találtunk. Emiatt kénytelenek voltunk egy „hagyományos” merevlemezt beüzemelni. A mérésekben látható eredmények gyenge volta tehát ennek, nem pedig a technológia gyengeségének köszönhető. Ezzel együtt érdemes megfigyelni, hogy a lassú merevlemez ellenére is látható különbség az USB 2.0 és az USB 3.0 mérések között, természetesen az USB 3.0 javára.

USB forradalom 1 USB forradalom 1

USB forradalom 3 USB forradalom 4
Mérések a bővítőkártyával (USB 2.0 vs USB 3.0)

USB forradalom 5 USB forradalom 6

USB forradalom 7 USB forradalom 8
Mérések ExpressCard-al (USB 2.0 vs USB 3.0)

Összegzés

Cikkünk célja elsősorban az volt, hogy megmutassuk, az USB 3.0 szabványt támogató hardverek száma szép lassan ugyan, de bővül. Első körben külső csatolók, kártyák érkeznek, ezeket követik a merevlemezházak, és valószínűleg az év vége felé találkozhatunk majd ez első egyéb olyan perifériákkal, mint a például a webkamerák. A sorrend nem véletlen, hiszen pont ez utóbbi eszközök lesznek azok, melyek a legkevesebbet profitálnak a nagy sávszélességből.

USB forradalom 9

A kérdés az, hogy érdemes-e már most megvásárolni a piacon lévő megoldásokat. Magunk részéről nem tudunk egyértelmű igennel felelni. Egyrészről a bővítőkártyák biztos jók lesznek később is, másrészről viszont a hozzájuk csatlakoztatható perifériák dömpingje még mindig várat magára. Tovább bonyolítja a helyzetet a dollár árfolyamának elszaladása. A hazai fizetőeszköz nincs a csúcson, a dollár ráadásul az euróval szemben is csúcsokat döntöget, legalábbis az utóbbi évek árfolyamait nézve. Ez pedig nem tesz jót a hazai hardver áraknak. A kérdés, hogy mi várható a nyár végére. Sokan tartanak az euró további gyengülésétől, ami azok számára, akik számítástechnikai eszközöket szeretnének vásárolni nem jó hír. Ha így lesz, akkor könnyen lehet, hogy a már elérhető USB 3.0 cuccok beszerzését nem érdemes halogatni.

USB forradalom 10

Az eddigi tapasztalatok alapján azt bizton mondhatjuk, hogy az USB 3.0 elterjedése nem lehet kérdés. Az átviteli sebesség olyan mértékben növekedett az előző verzióhoz képest, hogy ezek után nyilvánvalóvá vált, lényegében minden más szabványt elfelejthetünk, így a FireWire csatolókat is. Ez nem is nagy baj, hiszen az USB alapvetően jó dolog, és szeretjük, ha minden külső eszköz ugyan azt a fajta portot használja. Így egyszerű!

A cikkben szereplő eszközöket a Kelly-Tech Kft. biztosította a teszthez. Köszönet érte!