David Ruzicka a Minecraft segítségével egy az egyben lemásolta az id Software örök klasszikusát.
A nosztalgiázásra több ok is van, ugyanis idén lett 20 éves a Wolfenstein 3D. A jeles eseménynek tisztelegve a Bethesda megalkotta a böngészőből futtatható verziót, ám David Ruzicka másképpen ünnepelte meg ezt a pillanatot. Ő inkább saját kezűleg elkészítette magának a játékot. A voxeles képmegjelenítési technológiára alapozó Minecraft jó választásnak bizonyult, hiszen az első pályát sikerült tökéletesen lemodellezni – talán még az ajtónyitáson lehetne csiszolni. A textúrák és a hanghatások mind-mind a nácivadász remekműre emlékeztetnek.
Sajnos a játék egyelőre nem tölthető le, de Ruzicka úgy tervezi, hogy a jövőben az összes pályát lemásolja és ezt követően (remélhetőleg) elérhetővé teszi. Amíg ez be nem következik, addig csak a fent látható videóval tudunk szolgálni. A látottak alapján mindenképpen érdemes figyelemmel követni a projektet.
Forrás: david-ruzicka.com