Pont úgy néz ki mint az AirPods Pro, a tudása is rendben van, az ára pedig nagyságrendekkel alacsonyabb.

TWS Pro – A legjobb AirPods Pro klón tesztje


 

Bevezető

Sokszor olvasható egy-egy termék tesztje kapcsán, hogy az állunk leesett egyik vagy másik képesség láttán. Az igazság azonban az, hogy nekünk, akik évek óta tesztelünk különféle termékeket (én már lassan 20 éve teszem ezt), meglehetősen ritkán esik le az állunk bármitől is.

Jó, persze, előfordul, hogy egy videokártya, egy telefon kapcsán a sebesség vagy a tudás lenyűgöző, de nagyon nem mindegy, hogy az az áll attól esik le, amit a papírforma, a specifikáció kapcsán amúgy is sejtettünk, vagy ténylegesen a meglepetéstől, amit a termék okoz.

Nos, ez utóbbi eset piszok ritka már, egy kezemen meg tudom számolni az utóbbi egy évben hány ilyen hardver került a kezembe. Ebből már sejthetitek, hogy a TWS Pro névre hallgató fülhallgató ebbe a csoportba tartozott.


 

Külső és csomagolás

Őszintén megmondom, nem különösebben érdeklődök az Apple termékei iránt. Nem fogom az érveimet sorolni miért nem, nyilván lenne bőven ellenvélemény, és most nem az a cél, hogy ezeket ütköztessük. De a tény, akkor is tény marad, kellett egy kis idő mire leesett, hogy a tesztre kapott TWS Pro bizony nem más, mint az Apple AirPods Pro klónja.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 1

Emiatt aztán meglepett, hogy milyen jó minőségű a csomagolás, a kartonon a képek, és úgy általában, mennyire összeszedett az egész pakk. Persze most, hogy tudom, igazából az Apple dizájnt másolták, már nincs min meglepődni, mert az almás céget egy dolog miatt biztos nem érheti vád, ez pedig az, hogy milyen körítést adnak a cuccaiknak.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 2

Nos, a TWS Pro csomagolása, a dobozban található tartozékok, lényegében csontra megegyeznek azzal, amit az Apple AirPods Pro vásárlók kapnak. A kábel, aminek az egyik végén Type-C a másikon Lightning csatlakozó van, a különböző fülpárnákat tartalmazó tartó, mind pont olyan. Ami különbözik, hogy elvben több, különböző méretű szilikondugót kéne kapnunk, én pedig akárhogy nézem, ebben a csomagban mindegyik ugyanaz a méret.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 3

A „hasonlóság” itt még nem ért véget. Ha kivesszük a fülhallgató töltő/tároló dobozát, azon pont olyan a védőborítás, mint az eredeti AirPods Pro esetén, ha pedig a dobozt kinyitjuk, akkor észrevesszük, hogy a fülesek is teljesen megegyeznek. Nem érzem, hogy a doboz vagy a füles műanyaga bármiben is eltérne az eredetitől. Pontosabban eredeti ugye még nem volt a kezemben, de Apple termék már több is, és azok sem tűntek semmivel sem jobbnak, vagy ez nem tűnik rosszabbnak.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 4

Eddig lényegében ott tartunk, hogy akár egy eredeti AirPods Pro is lehet a kezünkben. A lényeg persze a füles minősége, de erről kicsit később.


 

A papírforma, vagyis mit tud a TWS Pro

A füles központi egységét a kínai székhelyű BES (Bestechnic) szállítja, ami egy igen elismert audio-SoC beszállító. A cég specialitása a TWS lapkák gyártása, és ebben tényleg jók is, elég sok neves gyártó termékében találkozhatunk ilyen lapkával. Csak hogy értsétek milyen minőségűek a termékeik, a partnereik között megtaláljuk a Harman-t, a Sony-t, a Xiaomi-t, az Oppo-t, a Huawei-t és a Google-t is. Utóbbi cégnél megemlítik, hogy egy olyan fülesükbe építették a BES lapkáját, amit közvetlenül az Apple AirPods ellenfeléül szánnak, és, ha a Google azt mondja, hogy ez a lapka alkalmas arra, hogy felvegye a versenyt, akkor minden bizonnyal úgy is van.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 5

Hogy a TWS Pro-ban pontosan melyik lapkájuk van nem tudom (ha tippelnem kéne, akkor a BES3000-re tenném a voksom), de az biztos, hogy egy Bluetooth 5.0 (+EDR) verzió. A Bluetooth profilok között megtaláljuk, ami kell, így van HSP, HFP, A2DP és AVRCP is. Ezek mögött a betűszavak mögött nem kell nagy truvájra gondolni, lényegében azokat a technológiákat jelentik, amitől egy Bluetooth füles az, ami, vagyis például lehet őket headsetnek használni.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 6

Ennél sokkal érdekesebb például az, hogy a TWS Pro támogatja az AAC kodeket, ami a megfelelő telefon esetén nagyban javítja a hang minőségét.

A gyári adatok szerint a frekvenciatartomány 2,402 GHz és 2,480 GHz között van, az érzékenység 108 decibell, az impedancia 32 Ohm. A fülesekben (darabonként) 35 mAh-ás, a dokkolóban pedig egy 300 mAh kapacitású akkumulátort találunk. A specifikáció alapján ez 4,5 óra működéshez biztosít energiát, míg standby állapotban 80 órás készenléti időt ígérnek. Ez utóbbi adatok is azonosak az eredeti AirPods Pro adataival.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 7

A fülhallgatók egészen aprók (pont, mint az eredeti), a tömegük pedig mindössze 3,6 gramm. A kis méret és a kis tömeg ellenére viszonylag nagy, egészen pontosan 8 milliméteres membrán dolgozik bennük.


 

Használat és tapasztalatok

Az eddigiek után már valószínűleg senkit nem lep meg, hogy a füles használata, beüzemelése is teljesen olyan, mint az eredeti AirPods Pro esetén. Ha iPhone telefonunk van, akkor a bekapcsolt Bluetooth kapcsolattal rendelkező telefon mellett kinyitjuk a doboz fedelét, a telefon pedig rögtön jelzi, hogy egy AirPods Pro fülest talált. Ezután rábökünk a csatlakozás feliratra, a dokkoló doboz hátulján megnyomjuk a gombot (ez is pont, mint az eredetinél), és a kapcsolat létre is jött. Sőt, a TWS Pro fel is veszi a telefon tulajának nevét, vagyis esetemben például Zoltán AirPods Pro fülhallgatója néven szerepelne a továbbiakban. Ezt, ha szeretnénk a füles tulajdonságainál átírhatjuk, adhatunk bármilyen nekünk tetsző nevet.

Ha Androidos telefonhoz szeretnénk csatlakoztatni, akkor a csatlakozás menete nem különbözik, viszont, ebben az esetben a telefonon nem jelenik meg az eszköz automatikusan. Kinyitjuk a fedelet, a Bluetooth eszközök között megkeressük a fülest, megnyomjuk a doboz hátulján a gombot, és amikor az értesítő LED fehéren villogni kezd csatlakoztatjuk a telefonhoz a cuccot. Ahogy feljebb írtam, ha telefonunk támogatja, akkor ilyenkor engedélyezhetjük az AAC kodek használatát is.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 8

Ha az eredeti AirPods specifikációját nézzük, akkor láthatjuk, hogy a nyomáskiegyenlítéstől a szenzorok tömegéig sok mindent kapunk, vagyis nem csak jól szól, hanem szolgáltatás is van dögivel. Szerencsére ezek egy részéről a klón esetében sem kell lemondanunk.

A TWS Pro vezérlése hajszálra megegyezik az AirPods Pro vezérlésével. A füles lefelé álló szárain van egy-egy laposabb felület (a jobb és a baloldalin is), amit megérintve vezérelhetjük a dolgokat. Egy érintés hívásfogadás, vagy, ha zenét hallgatunk, akkor a zene leállítása. Még egy érintés hívás befejezése vagy, ha zenét hallgatunk, akkor annak elindítása. Két koppintásra a zene előre ugrik egy számot, három koppintásra pedig vissza egy számot. Végezetül még egy opció, ha az érintésérzékeny felületen tartjuk az ujjunkat, akkor iPhone esetén a Siri, Android esetén a Google asszisztens jelentkezik be.

A vezérlés az érintéssel határozott, nem szokott „véletlenül” leállni a zene például, és segítségül, ha érintünk, akkor hallunk egy halk kis kattanást is a fülünkben.

A kényelmes használatot segíti az is, hogy a fülesek belső, a fülkagylóba kerülő oldalán is van szenzor. Ez azt érzékeli, ha kivesszük, vagy betesszük a fülünkbe a fülhallgatót. Ha zenét hallgatunk, akkor a kivétellel például leáll a zene lejátszása, így nem merül feleslegesen az akkumulátor.


 

És, akkor most jöjjön a lényeg, vagyis az, hogy szól a klón!

A bevezetőben említettem az leesett az állam kifejezést, és most, ebben a részben jutottunk el oda, hogy mi volt ennek az apropója. Volt már nálam régebben AirPods klón, igaz, az egy egészen olcsó darab volt. Na, annál egyáltalán nem lepődtem meg, hogy felejthetetlenül vacak volt. Ebből indultam ki a TWS Pro esetén is. Azonban, most valami egész mást kaptam.

Most jön az a rész, hogy párosítottam, betettem a fülembe, és rögtön elsőnek egy jó kis dübörgős Motörheaddel indítottam. Talán magamnak is be akartam bizonyítani a tézis, ami szerint ezek a fülbe dugós vackok nem alkalmasak zenehallgatásra. Aztán kiderült, hogy de.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 9

Nyilván nem veszi fel a TWS Pro sem egy hangfallal a versenyt, ahogy egy teljes fület eltakaró, nagyobb méretű driverrel ellátott fejhallgatóval sem, de ami ebből a csöppségből kijött, azon tényleg eltátottam a számat. Már majdnem azt merem mondani, hogy basszus is van benne, de tényleg. Nagy hangerőn hallgatva olyan mértékben mozgatja meg a dobhártyámat, hogy egészen valós basszus érzést kapok. Ami szép, hogy még full hangerőn sem torzít. Kicsit sem. Szóval, az első kísérletem arra, hogy porba alázhassam nagyon nem jött be.

Ezek után már kicsit másképp álltam hozzá. Van egy jól összeválogatott zenecsomagom a teszteléshez. Ebben van egy kis elektronikus zene, konkrétan a Yello egy száma, van egy kis finoman susogós, amit a Talk Talk nevű csapat játszik (sajnos az énekes már nincs közöttünk, pedig…), rockból a Motörhead és a Guns amik megjáratják a membránt (rakd csak be a Welcome to the Jungle-t és megőrülsz). Ezzel a csomaggal jól tesztelhető a magas a közép és a mélytartomány is, valamint a beszédhang érthetősége is.

Egyszerűen nincs mibe belekötnöm. A következő mondatokat persze tessék a Bluetooth fülesek vszonylatában kezelni, nem a 120 centis hangfalammal versenyeztetem a TWS Pro-t. Szóval a lényeg. A magas hangok elképesztően tisztán csilingelnek, ezt a Yello számában teszteltem. A középtartomány telt, megfelelően öblös hangokat ad, dobozhangnak nyoma sincs. Ahogy írtam még mély is akad jócskán, egészen meglepően jó hatással adja vissza a basszusgitár brummogós pengését, a dobokat, szóval frankó tényleg.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 10

Ami viszont a legmeglepőbb, ennek az egésznek az összhatása. A különböző hangok nincsenek túlvezérelve, vagyis nem azért jó a magas, mert túltolták, és minden más felett ott cicereknek a cintányérok, a mély sem akarja agyonnyomni a középtartományt, mutatva, hogy ilyet is tudok. A hangkép teljesen egységes, harmónikus, és talán ez adja az egész lényegét, hogy az ember nem azt vizsgálgatja (vagy csak a teszt miatt), hogy milyen szép ez vagy az a hang, hanem egyszerűen csak élvezi az egészet együtt.

Ahhoz, hogy ez valóban így legyen, figyelni kell arra, hogy a füles megfelelő módon legyen a fülünkben. Ez mondjuk nem meglepetés, ha a párnák nem zárnak, akkor az a kevés levegő, amit meg tud mozgatni már nem a dobhártyánkat fogja lökdösni. Szerencsére a forma jó -az Apple találta ki, persze, hogy jó-, a fülesek súlytalanok, és a nem teljesen gyári szilikondugók is elég puhák, ugyanakkor rugalmasak ahhoz, hogy a viselet kényelmes legyen, a hang pedig jól szóljon.


 

Összegzés

Mielőtt azt gondolnátok, hogy a TWS Pro-t kipróbálva megváltozott a véleményem, akkor el kell, hogy keserítselek Titeket, továbbra is azt mondom, színvonalasan zenét hallgatni nem egy Bluetooth fülbe dugós fülesen kell. Erre már egy középkategóriás, vezetékes fejhallgató is sokkal jobb, mint egy bármilyen árfekvésű vezeték nélküli bedugós. A normális hangfalakról már ne is szóljunk.

Szóval maradjunk annyiban, hogy a bedugós fülesek pont passzolnak ahhoz a minőséghez, amit a rádió vagy ne adj Isten egy Spotify ad.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 11

Most viszont a TWS Pro AiPods klónt kell értékelnem, és ezt sokkal jobb, ha úgy teszem, hogy hasonló termékekkel hasonlítom össze. Az elmúlt egy évben meglehetősen sok 20-30 dollár környéki darab járt nálam, és ezek között egyetlen egyet sem találtam, amit a saját elvárásaim szerint akárcsak elfogadhatónak is minősítenék. Példának talán a Redmi AirDots lenne, amit fel tudok hozni. Ezt a fülest sokan dicsérik, olcsó is, és, hát az árához képest valóban nem rossz, de… Ha van pénzed rá, akkor tegyél annyi jót magaddal, hogy nem egy 20 dolláros kütyün akarsz zenét hallgatni!

Jó ideje a Xiaomi Hybrid Pro vezetékes, dupla driveres fülesét használom, amivel egészen eddig teljesen elégedett voltam. Persze az is „csak” egy tízezer forintos darab, de mindig azt mondtam, és ezt végül is most is tartom, hogy az árához képest nagyon jó. De, most az van, hogy egy nem egészen 4 ezer forinttal többe kerülő Bluetooth füles miatt elgondolkoztam rajta, hogy le kéne cserélnem, mert nem találom benne a mélyhangokat. Vagy az is lehet, hogy mostantól hagynom kéne a fenébe a vezetékével együtt, és egyszerűen a TWS Pro-t kéne a fülembe tenni.

TWS Pro - A legjobb AirPods Pro klón tesztje 12

Tudom furcsán hangzik, de a megkövesedett, vezetékes fülhallgatókat preferáló nézetemmel ez olyan élesen megy szembe, hogy szoknom kell a gondolatát is.

A végső konklúzióm pedig az, hogy a TWS Pro esetén gyorsan felejtsük el, hogy mire akar hasonlítani. Ne azt nézzük, hogy ez „csak” egy AirPods klón, ne foglalkozzunk ezzel. Egyszerűen csak használjuk úgy, mint egy jó hardverrel ellátott, noname, vagy mondjuk inkább úgy, OEM fülhallgatót. Ha így teszünk, akkor lesz nem egészen 14 ezer forintért egy igazán belevaló darabunk, ami (nem véletlenül), még jól is néz ki.

Ha ki szeretnéd próbálni, akkor itt tudod megrendelni:

TWS Pro Bluetooth TWS fülhallgató

 

További hasonló írások oldalunkon

.