Ha megdöglött az akku és nem indul az autó, akkora TUERBB J01 a segítség.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból


 

Bevezető

Valamikor 6-8 éve csodálkoztam rá először a zsebbikákra. Nem is tudom mikor jelentek meg ezek először a piacon, de akkoriban életem szerelme éppen egy osztrák akkumulátorgyártónál dolgozott és ő mesélte, hogy a fuvarozók viszik, mint a cukrot, mert egy relatív kicsi eszközzel pikk-pakk be lehet indítani az autókat, ha összekakilta magát az akkumulátoruk.

Meg is néztem egy ilyet, valóban nem volt nagy, olyan kisebb táskaméret. Nem is volt túl nehéz, bár azért egész nap nem szívesen cipeltem volna. Mindenesetre tetszett a dolog, igaz az ára már annyira nem jött be, el is könyveltem, hogy ez bizony azoknak fog kelleni, akik iparszerűen használják, fuvarosok, autómentők, ilyesmi.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 1

Aztán persze, ahogy teltek az évek a zsebbikák egyre kisebbek és egyre olcsóbbak lettek. Mára oda jutottunk, hogy nekem is van, így amikor pl. hosszabb motoros túrára indulok, akkor az egyik dobozban mindig ott egy zsebbika, és persze van nálam mindig valami kisebb kompresszor is, amivel a kereket tudom felfújni. Szóval nálam ezek már amolyan kötelező tartozékok lettek.

Megjegyzem volt már rá precedens, hogy a zsebbika kellett, hogy haza tudjunk jutni a gyerekekkel, akik akkor 2-3 évesek voltak, szóval jól jött, hogy nem kellett autómentőre várni.

Ebben a cikkben egy zsebbikát mutatok be nektek. Nem egy különleges szerkezetet, talán csak kicsit olcsóbbat, de teljes értékűt természetesen. Csapjunk is bele!


 

Doboz, tartozékok és külső

Egyszerű fekete dobozban jön a cucc, a tetején nagy CAR JUMP STARTER felirat, hogy tudjuk mit veszünk le a polcról. Alatta néhány lényeges adat, ami segíthet a választásban. A doboz alján néhány utasítás a használathoz, olyanok, mint: Figyelj oda a korrekt csatlakoztatásra, Legyen minimum 75 százalék a töltöttség, ha indítózásra használod, vedd le a sarukat, ha beindult az autó meg hasonlók.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 2

A dobozban egy műanyag tálcán megtaláljuk az eszközt, alatta pedig ott várnak minket a tartozékok. Van egy rövid leírás, egy USB kábel a töltéshez, egy kábel két krokodilcsipesszel az indítózáshoz, és egy másik kábel, aminek a végén egx szabvány szivargyújtó aljzat van. Ez utóbbi talán az egyetlen, amit extraként tudok említeni, ez ritka madár a tartozékok között a jump starterek esetén.

Maga az eszköz sem túl érdekes. Egy 8,5 x 15,5 x 3 centiméteres, 350 grammos fekete dobozt kapunk a két oldalon piros műanyag betétekkel. A képek alapján gumiborításnak tűnik a felület, de nem az, hanem elég kemény műanyag. A használhatóságra ez nincs hatással, csak ne dobd el, akkor nem lesz baja.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 3

Elől-felül van a bekapcsológomb, felette négy LED jelzi a töltöttséget. Ezek közül kell háromnak világítani ahhoz, hogy az indítózásnál tutira elegendő áramot tudjon adni. A felső élen találjuk a zseblámpát, mellette egy gumifedél alatt az USB csatlakozó a töltéshez, egy USB A a külső eszközökhöz és persze az a csatlakozó is itt van, amihez a krokodilcsipeszes meg a szivargyújtó aljzatos kábelt csatlakoztatjuk.

A készülék ennyi, rá is térhetünk a képességek felsorolására!

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 4


 

Papírforma

Nos, ahogy írtam, ez egy olyan készülék, aminél az árán kívül semmi érdekeset sem tudok mutatni, pont azt tudja, amit kell, se többet, se kevesebbet.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 5

Kezdjük a legfontosabbal, az akkumulátorral. A készülékben egy 13 800 mAh kapacitású pakk került, ami természetesen nem csak indításra használható, hanem külső akkumulátorként is, így tölthetünk vele telefont, akármit, amit USB-ről tölteni lehet.

Mondjuk egy zsebbikánál talán nem is az akku kapacitása a leglényegesebb adat, hanem az, hogy mekkora áramot tud leadni, mert ettől függ, hogy mekkora köbcenti az, amivel még elbír. Itt nyilván nincs egyenes arányosság, csak csupán, ha kicsi lenne az áramerősség, akkor az önindító nem tudná átforgatni a motort.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 6

Nos, a TUERRB J01 esetén az áramerősséggel nincs gond, erre panaszunk nem lehet, hiszen a gyártó azt mondja, hogy akár 1200 amper is kijöhet belőle (a normál indítási áram 500 amper), ezzel pedig használható benzines járművek esetén 6000- dízel járművek esetén 5000 köbcentiig.

A köbcenti béli eltérés nyilván a motorok működési elvének különbözősége miatt változik, de azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy a megadott képességgel a személyautók nagyon nagy többségét ki tudja szolgálni.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 7

Itt jegyzem meg, hogy a cucc 12 voltos, vagyis 24 voltos rendszerekhez (teherautókhoz pl.) nem használható.

Menjünk tovább! A TUERRB J01 mínusz 20 és plusz 70 fok közötti tartományban használható, víz és por elleni védettsége IP66, ami azt jelenti, hogy az eső nemigen árthat neki, de víz alatt nem tudunk vele semmit bebikázni. Szóval lerobbant tengeralattjárókhoz ne akard használni!

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 8

Pakoltak bele egy csomó védelmet is, így rövidzárlat, fordított polaritás, túláram-, túlterhelés-, alacsony feszültség-, túlfeszültség-, túlterhelés- és túlmelegedés elleni védelmi technológiákkal rendelkezik.

Ami még kimaradt az a zseblámpa, ami természetesen nem csak simán világítani tud, hanem villog is meg SOS jelzést is ad, szóval ez is a szokásos.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 9


 

Teszt

Nos, igazából ez csak egy tesztecske volt, mert az autómban friss akkumulátor van, szóval azzal nem tudtam kipróbálni. A motoromhoz van egy legatyásodott akkumulátor, azt betettem a jó helyére és indítóztam néhányat a J01 segítségével. Mondanom sem kell, a 800 köbcentis V motor meg sem kottyant neki, úgy pöccintette be a gépet, mint az álom.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 10

Ahogy az várható volt egy-egy indítás szinte semmit nem merít az akkumulátoron, szóval várható, hogy autók esetén is jó néhány próbálkozásnyi energia lapul a dobozban.


 

Konklúzió

Röviden? Működik! Hosszabban? A TUERRB J01 egy átlagos zsebbika, vagy, ahogy az angol mondja jump starter. Teljesen okés, jó a méret a súly, a kapacitás és az áramerősség is, a lámpa használható rajta, a krokodilcsipeszes kábel minősége is megfelelő, és ott van extrának a szivargyújtó aljzat is.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 11

Ha negatívumot kéne keresnem, akkor talán a borítás keménységét említeném, de erre sem tudom azt mondani, hogy egyértelműen rossz, mindössze azt, hogy egy kis ütésvédelem nem ártott volna.

A TUERRB J01 rendesen teszi a dolgát, és azt gondolom, hogy a jelenlegi árak mellett egy ilyen vagy ehhez hasonló kütyünek már tényleg ott a helye minden autóban és minden motoros hátizsákjában. Ritkán fog kelleni, nekem is csak egyszer volt rá szükségem, de akkor nagyon örültem, hogy nem az autómentőt kellett hívnom, elég volt a két csipeszt rácuppantani az akkusarukra, indítottam és mehettem haza.

TUERBB J01 – Az akku, ami kihúzza az autódat a bajból 12

Szóval a lényeg, ha még nincs ilyen kütyüd, akkor megveheted akár ezt is, mert mindent tud, amit tudnia kell.

A vásárláshoz használd majd a VI3P0NAQCWP5 kuponkódot, az ár ezzel 19 860 forint lesz az alábbi hivatkozáson:

TUERRB J01 zsebbika