Továbbra is az Autorun okozza a legtöbb fertőzéstÚgy tűnik, marad az Autorun korszak, és a Conficker sem mozdul a második helyről.

Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik a hazai felhasználók számítógépeit.

A júliusi víruslistában nincs jelentős változás, a kéttagú élmezőny pedig immár negyedik hónapja őrzi pozícióját. Az első helyen szereplő INF/Autorun vírus régi motorosnak számít, ami terjedéséhez a Windows automatikus futtatás funkcióját használja ki. Második a Conficker féreg, amely az operációs rendszer frissítéseinek hiányát, a gyenge jelszavakat és az automatikus futtatás lehetőségét kihasználva terjed, és bár a sebezhetőséget bezáró frissítés már régóta megjelent, már másfél éve van a toplista elején.    

A harmadik helyezett a Win32/HackMS, mely eredetileg egy Microsoft programokhoz készített kalóz kulcsgeneráló eszköz, amely azonban kártevőt is tartalmaz. Változás ezenkívül, hogy a korábbi kilencedikről a hetedik helyre lépett a Win32/Shutdowner trójai. A kártevő rootkit komponenssel is rendelkezik, így működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől, még akkor is, ha ezek az állományok nincsenek ellátva rejtett attribútummal. Legfőbb és legszembetűnőbb hatása azonban, hogy büntetőrutinja lekapcsolja az éppen futó Windows rendszert, amivel megzavarja a munkát, de akár adatvesztést is okozhat.    

virus

Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2011 júliusában a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 20,34 %-áért.

  1. INF/Autorun vírus  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 5,24%
  2. Win32/Conficker féreg  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 4,02%
  3. Win32/HackMS trójai  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 2,41%
  4. Win32/PSW.OnLineGames trójai  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,50%
  5. HTML/Iframe vírus  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,47%
  6. HTML/ScrInject trójai  –  Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,44%
  7. Win32/Shutdowner trójai  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,36%
  8. Win32/VB féreg  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 1,35%
  9. Win32/Tifaut trójai  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 0,86%
  10. JS/TrojanClicker.Agent trójai  –   Elterjedtsége a júliusi fertőzések között: 0,69%

Forrás: eset