A Samsung bejelentette, hogy az értékesítés kezdete óta már több, mint 20 millió Galaxy S II talált gazdára.

Több, mint 20 millió Samsung Galaxy S II-t értékesítettek eddig

Minden jel arra utal, hogy a Samsung-nak megérte elkészítenie a Galaxy S-t, illetve annak utódját, az S II-t. A legfrisebb hírek szerint a Galaxy S II-ből eddig már több, mint 20 milliót vásároltak meg mindösszesen 10 hónap alatt. Az értékesítés már az elején is jól kezdődött, akkor 3 hónap alatt 5 millió, majd rá két hónapra már 10 milliónál járt a gyártó. A másik 10 milliót szintén összesen 5 hónap alatt sikerült összehozni, így igazán elégedettek lehetnek a cég emberei.

Forrás: gsmarena.com