Ma már több mint 3,1 millióan használják az ingyenes levelezőrendszert.

Az 1997. október 2-án létrehozott [freemail] levelezőrendszer célja az volt, hogy mindenkinek rendelkezhessen saját email címmel, ami abban az – e-társadalom mércéjével még történelminek számító – időben még egyáltalán nem volt megszokott. Már a kezdeti időszakban naponta kétszáz új elektronikus postafiókot hoztak létre. Az első egymillió postafiók öt év alatt jött létre, az újabb egymillió email cím regisztrálására pedig már csak két évre volt szükség. A két- és hárommillió darab postafiók kialakítása között pedig már kevesebb, mint egy év telt el.

Az üzemeltetést a szolgáltatás alapítójától, a Soros Alapítvány Kulturális és Kommunikációs Központjától 1999-ben a Matávnet (később Axelero, majd T-Online Magyarország) vette át, és ma az [origo] Zrt. szolgáltatásaként működik.

A [freemail] látványos fejlődésére jellemző, hogy az elmúlt évek során összesen több mint 13,4 millió postafiókot nyitottak benne, és az aktív felhasználók száma meghaladja a 3,1 milliót. Ez a szám természetesen nem tartalmazza azokat a postafiókokat, amelyekbe több mint három hónapja nem lépett be a tulajdonosa – ezek ugyanis automatikusan törlődnek.

A [freemail] népszerűségéről még többet elárul a 11 milliós napi email-forgalom. A rendszer webfelületére egy nap 2 millióan lépnek be, ami több mint 850 ezer egyedi felhasználót jelent. További érdekes adat, hogy az egyidejű felhasználók száma megközelíti a 60 ezer főt, valamint csúcsidőben több mint 0.5Gb/s az adatforgalma.

Naponta több mint 11 millió levél érkezik [freemail]-es postafiókba, ám ez a szám természetesen nem tartalmazza a rendkívül nagy mennyiségű kéretlen levelet, ami további több mint hétmillió emailt jelentene naponta. A tömeges adattovábbítást és -tárolást a kezdeti 1 darabbal szemben jelenleg hatvankettő szervergép végzi, amelyekből tizennyolc kizárólag a spamek azonosításával és ártalmatlanításával foglalkozik.

A [freemail] felhasználók száma az elmúlt években dinamikusan növekedett, ami az internet elterjedésének, valamint a szolgáltatás megújulásának is köszönhető. A vadonatúj külsőben megjelenő e-mail-szolgáltatáshoz immár nagyobb, 1 gigabájtnyi ingyenes tárhely jár, és a levelezés mellett telefonálni, chatelni valamint képeket és képeslapot küldeni és megosztani is lehet.