A túlzás nélkül legendás Core 2 Quad Q6600 processzor teljesítménye most már akár 10 watt mellett is elérhető, de azért jó még az öreg a háznál házban.

Tizedannyi fogyasztás tíz év után?!

Említésre méltó bejegyzést talált a Redditen a TechPowerUp!; egy dylan522p névvel regisztrált tag hívta fel a figyelmet arra, hogy a tavalyi negyedik negyedévben megjelent Pentium Silver J5005 10 wattos TDP mellett 2 987 pont elérésére volt képes a PassMark szintetikus mérőprogramban. Az energiatakarékos processzor ezzel ugyan csak egy leheletnyivel (2 959 pont), de már túlszárnyalja a 2007 első hónapjaiban megjelent Quad Q6600 teljesítményét, melyet az Intel akkor a 105 wattos fogyasztási osztályba sorolt be. Természetesen ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a termék hétköznapi körülmények között ekkora energiaigényt produkált volna, de hivatalosan ez a fogyasztás van rá megadva, tehát úgy fest, tíz év után tizedére csökkent az egy adott sebességre vetített energiafelhasználás – persze a helyzet ettől némileg bonyolultabb.

pentium vs core 2 10 ev utan

A feldolgozóegységek számát illetően (mind a két processzor négymagos felépítésű) még jogosnak is tűnő összevetésnél határozottan érdemes megemlíteni, hogy a Gemini Lake platformra épülő Pentiumnak messze nem csak a processzormagokat kell működtetnie, mert ebből a szerény TDP keretből táplálkozik az Intel UHD Graphics 605 IGP és a kétcsatornás memóriavezérlő is.

Végezetül megjegyezzük, hogy éles körülmények között még mindig a Quad Q6600 lehet az erősebb CPU, hiszen a PassMark eredményei az alapértelmezett üzemi frekvenciára vonatkoznak…

Forrás: techpowerup.com, reddit.com