A Thermaltake olyan, mint az igazi kínai piac: nála minden kapható. Természetesen az már más kérdés, hogy kellenek-e nekünk a portékái.

Persze nem volt ez mindig így, évekkel ezelőtt a Tt egyenlő volt a minőségi hűtéssel és házakkal, azonban a piaci harc megkövetelte a “fejlődést”, s ezzel együtt jónéhány olyan termék létrejöttét, amit inkább hagytak volna a tervezőasztalon. Szerencsére azért akadnak egészen jó ötleteik is a mérnököknek, így született meg a reklámosztállyal közösen a 2006-os év termékvonala a zene jegyében.

Symphony – a jó

A képek alapján első pillantásra biztos hangfalnak néznénk ezt a teljesen alumínium tornyot, azonban legyünk résen, ez bizony egy vízhűtés. A 72 x 12 cm-es hűtőradiátort és 5 db 120 mm-es ventilátort rejtő torony bizony nem is hangzik rosszul, hiszen csak egy árva processzort kell lehűtenie, s ezt mintegy 16 dBA zaj mellett teszi. A Symphony névre keresztelt hűtés aljában található egy 90 l/órás vízpumpa és tartály, és persze az elektromos rendszer, nem is rossz ötlet igaz? Az persze nem tetszett már, hogy találtam olyan képeket is, melyeken mindez látszik is, az elemek, csövek egymásra dobálva, hanyag módon kivitelezve, számomra borzasztó. Mindamellett ne menjünk el az eredeti ötlet mellett, hiszen egy számítógép mellett nem is néz ki rosszul az egész. A 11 kg-os szellőzőnk mintegy 10.000 órára van hitelesítve, az ára pedig mintegy 30.000 Ft körül várható. Az eredményeket megnézve az 1400-as fordulatszámon egészen tűrhetően teljesít, így nem rossz vételt csinál az, aki a külső szépséget szeretné ötvözni egy közepes teljesítményű vízhűtéssel.

 

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

 

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

 

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

 

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterekThermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

 

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

 

Rhythm – a rossz

A ritmus fantázianevű megoldás egy normál asztali DVD-re hasonlít inkább, benne is ugyanaz a hűtőrendszer muzsikál, az egyetlen különbség, hogy itt csak két darab 120 mm-es légkeverő szolgáltatja a hűtést. A szerkezetet a TT szerint vagy a házra fektetjük, már amennyiben az is fekvő kivitelű, vagy a ház mellé állítjuk, így egészen kellemes hangulatot adhat szobánknak. Azonban felvetődik a kérdés, ha testvére 5 ventilátorral  a fenti grafikonban látható értékeket produkálta, akkor vajon ő hogyan teljesíthet? Mindenki kitalálhatja, nem túl jól. Személyes véleményem szerint ezt a ritmus nem a legjobb.

 

Kattints a képre a nagyobb méretért!

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

 

Mozart – a mesteri első

Azonban mint minden valamirevaló zenekarban itt is szükség van egy vagy két szakértő közreműködésére, így született meg Mozart. Azt hiszem a képek magukért beszélnek, a multimédia PC gyönyörűre sikerült, a teljesen alumínium borítás alatt egy micro vagy egy normál ATX alaplappal csodákat művelhetünk. Mozart két típusban létezik tovább, a fejlettebbhez egy távirányítót s némi szoftveres segítséget kapunk, hogy napjaink divatos médiáit gond nélkül lejátszhassuk.

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

 

 

Bach – a mesteri második

A Bach széria négy főt számlál, egy fekete és egy ezüst változatot, a már fent látott távirányító és szoftver nélkül, majd ugyanezeket a hozzáadott plusszal. Minden egyéb paraméterében megegyezik Mozart mesterrel, így a döntést csak a külső alapján kell meghoznunk.

Thermaltake muzsikusok - a jó, a rossz és a mesterek

 

A fent látható Bach ház ezüst színben már megrendelhető a HOC Hardverboltban . A média kitt nélküli változat ára nettó 21 600, míg a távirányítós 39 900 Forint