2011. július 11-étől a magyar közönség ingyenesen próbálhatja ki a Mixgar rendszerét.
Idén májusban még csak a TechShow-n lehetett megismerkedni a szoftver prototípusával, de mára mindenki számára elérhető. Vége az izolált, munkahelyi „fülesezésnek”, kiderülhet, melyik számra indul be a munkahelyi gépezet. A házibulikból és a szórakozóhelyekről se kell csalódottan lelépni, hiszen a jelenlevő vendégek ízlése szerint alakul a „buli”. Május óta a projekt sikerrel bemutatkozott a Volt Fesztiválon, HitechPubon és más rendezvényeken is (GS1 mobil konferencia, Jutyubdiszkó, Mobilpiknik stb.). Mától a http://mixgar.com-on minden magyar zenekedvelő számára elérhető a demó változat, legyen a kezében egy okostelefon vagy üljön egy PC előtt.
A felhasználás rendkívül egyszerű: regisztrációt követően a szoftver begyűjti a Facebook-on és Last.fm-en sokat hallgatott kedvenceket, majd listát generál. Az adott helyre (kávézó, iroda, balatoni nyaraló stb.) vonatkozóan összesíti a bejelentkezett felhasználók kedvenceit, és máris kész a „demokratikus” TOP lista. A demokrácia nélkülözhetetlen eszköze, a szavazás finomítja a kedvencek között felállított rangsort. A demó verzió lehetővé teszi, hogy bárki ingyenesen létrehozhasson saját közösségi zenehallgatási helyet.
A nemzetközi demó változat egy hét múlva kerül piacra. Addig is a magyar közönség bevonásával elindul a hazai tesztelés. Az itteni tapasztalatok, visszajelzések mind a nemzetközi sikert segítik, ezért a fejlesztők arra buzdítanak mindenkit, hogy ne hallgassák el véleményüket.
Az alkalmazás jelenleg ingyenes, szabadon tesztelhető, de a későbbiekben fizetőssé váló szolgáltatás számos jogi kérdést vet fel. A szerzői jogokra vonatkozó megállapodást a fejlesztők már aláírták az ARTISJUS-szal, továbbá a kiadói jogokra vonatkozó szerződéskötés is folyamatban van a MAHASZ-szal. Az aláírást követően kb. 30 országban lesz legálisan elérhető a szolgáltatás, lefedve Európa, Észak Amerika, Ausztrália és Ázsia jelentős részét. A szolgáltatást egy magyar szoftverfejlesztő csapatnak, a Digital Natives-nek köszönhetjük, akik többek között a beszédfelsimerővel támogatott mindroom híradókereső szolgáltatást is fejlesztik. A Mixgar ötlete egy házon belüli probléma megoldásából született: együtt akartak zenét hallgatni, de a kábel csak az elektro-technot kedvelő kollégáig ért el. A cég saját startup inkubációs folyamatában érlelte a házon belüli ötletet széles körben hasznosítható termékké.
Az üzleti modell alapján a szolgáltatást már néhány eurótól igénybe lehet majd venni például egy házibuliban, de akár egy sziget méretű fesztiválnak vagy egy nagy étteremláncnak is képes kiszolgálni az igényeit. A Mixgar fejlesztői a végfelhasználók számára ingyenesen biztosítják a szolgáltatást, a költségeket a helyek tulajdonosai által befizetett alkalmi és havidíjakból, valamint szponzorációs bevételekből fogják fedezni.
Forrás: Sajtóközlemény