A július 3. és 6. között megrendezendő VOLT fesztivált az idén is főszponzorként jegyző Telekom emlékezetes, megosztásra érdemes élményekkel igyekszik színesebbé tenni a fesztiválprogramot. A vállalat mindenekelőtt arra buzdítja a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, ugyanis a Telekom Robot VOLT Art Műhelyben újrahasznosítják azokat. Az alkotóműhelyben ismert hazai kortárs képzőművészek, név szerint ef. Zámbó István, Wahorn András, Sinkovics EdE, Soós Nóra, Győri Márton, Magyarósi Éva, Szabó Ottó és Tóth Márton a közönség bevonásával robot-műalkotásokat hoznak létre. Kinetikus szobrok, festmények és különféle installációk születése várható, köztük egy olyan szerkezettel, amely a fesztiválozók összegyűlt régi mobiljaiból készül, és a környezettudatosság üzenetét hordozza. A veszélyes hulladéknak minősülő akkumulátoroknak külön gyűjtőhelyet létesítenek
A VOLT másik központi helyszíne a Telekom Terasz, ahol az elektronikus zene uralja majd a terepet. A Bladerunnaz csapata többek között L.A.S.-t, valamint Chris.Su-t és Statikot delegálja, itt lesz Karányi, Zoohacker, a Tesco Disco, a Kollektiva és a Depeche Mode rajongóinak is jut egy egész este. Napközben lounge hangulat, ingyenes mobilnet és mobiltöltők várják a fesztiválozókat Itt nem csak Pay Pass kártyával, hanem élménnyel is lehet majd fizetni egyes termékekért. Akik az Instragram alkalmazással* megosztják fesztiválélményeiket, azok a gyűjtött pontokért koktélt és fesztiválkellékeket vásárolhatnak. [telekom]