Kevés pénzből bazi sok áramot vihetsz magaddal!
Egykoron a tízezres akkumulátorok is nagynak számítottak. Aztán jöttek a húszasok, majd megjelentek a harmincezres példányok is, amiknek mostanában kezd egész jó áruk lenni. A Teclast azonban gondolt egyet, átugrotta a 40 ezres, az 50 ezres, de kicsi híján még a 60 ezres határt is, és piacra dobta új külső akkumulátorát, aminek kapacitása 57 000 mAh.
Csak hogy viszonyítsunk, egy átlag telefon 5000 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik, így ezzel a szerkezettel tizenegyszer tudjuk nulláról 100 százalékra tölteni. Persze a nagy kapacitáshoz nagy méret is tartozik, a csomag 16.3 x 7.7 x 6.3 centiméteres, tömege pedig 1223 gramm.
Az akkumulátoron találunk 1 microUSB, egy Type-C és három darab hagyományos USB A csatlakozót. Ezeken keresztül természetesen gyorstöltés (22,5 watt) is elérhető, a maximum 5 volt mellett a 3 amper. Az eszköz kampatibilis a PD, QC3.0, SCP, FCP, AFC töltési metődusokkal. A maradék töltöttséget az eszköz elején elhelyezett LED kijelző mutatja.
A Teclast akkumulátoráhpz most kaptunk egy egész jó kupont is, amivel a cseh raktárból 28 100 forint helyett 23 200 forintért meg tudjuk vásárolni. A vásárláshoz használjátok a BG77c011 kuponkódot itt: