Hosszú évek után először tapasztalhatunk ismét olyat, hogy egy felsőkategóriás grafikus vezérlő már a hivatalos bejelentése napján megvásárolhatóvá válik.
A hihetetlenül erős versenyhelyzet miatt ugyanis évek óta bevett szokás, hogy az első hivatalos tesztek és bemutatók után csak jó pár héttel, esetleg több hónappal később válik elérhetővé az éppen aktuális termék.
A BFG, Leadtek és XFX GeForce 7800 GTX-ei egyes brit üzletekben tehát már szerdától megvásárolhatók lesznek, ugyanazon a napon, melynek reggelén az NVIDIA bemutatja hetedik GeForce sorozatát.
Hírek szerint a Dell egyes gépein 7600 3DMark05 pont körül teljesít a kártya önmagában, míg SLI-be kötve 11 200-at mértek. Ezek az adatok meglehetősen jól összecsengenek a korábbi pletykákkal, miszerint a GeForce 7800-as család neve az említett tesztprogramban átlagosan elért pontszáma alapján alakult ki. Ezzel szemben két 425 MHz-es Gainward GeForce 6800 Ultra ugyanezen a gépen 10 200-at teljesít. A különbség tehát nem mondható óriásinak, de ne feledjük, hogy a GeForce 7-es sorozat csillaga, az Ultra jelzésű változat csak később jelenik meg. Mindenesetre az már most látszik, hogy a gyártó rendkívül ésszerű döntést hozott, amikor az elmúlt években bevált szokásukkal ellentétben nem az IBM üzemének, hanem a régi szép időkhöz hasonlóan a TSMC gyárainak adta le a rendelését. A GeForce 7800 GTX hírek szerint a 302 millió tranzisztor és a 0,11 mikronos csíkszélesség ellenére is meglepően hűvösen dolgozik, ami mind a zajszint, mind a fogyasztás szempontjából döntő jelentőségű.