A magyar felsőoktatással kapcsolatban az egyik leggyakrabban felmerülő probléma, hogy az intézmények nem a gyakorlati életre tanítják hallgatóikat. Ezen kíván változtatni az Ezabeszéd szakmai szervezet: Add el(ő) magad! elnevezésű programjuk végzős főiskolásoknak és egyetemistáknak kínál – immár második éve − ingyenes prezentációs képzést.
netes munka A gazdasági válság kirobbanásának 4. évfordulójához közeledve egyre nagyobb figyelmet kap a frissen végzett egyetemisták, főiskolások és az őket potenciálisan foglalkoztató cégek viszonya: hogyan lehetnek versenyképesek a szakmai tapasztalattal még nem, vagy csak alig rendelkező hallgatók a már a piacon lévő kompetitoraikkal? A munkaerőpiac gólyáinak amúgy sem könnyű helyzetét tovább nehezíti, hogy csak elvétve kapnak olyan, a gyakorlatban is hasznosítható tudást felsőoktatási tanulmányaik során, mint például az élet szinte minden területén elengedhetetlenül fontos prezentációs készség.
Ez utóbbi pedig egyre több HR-es számára alapkövetelmény: ma már elvárás, hogy a potenciális munkavállaló jól elő tudja adni magát, és el tudja adni termékét, legyen szó kézbe vehető termékről vagy absztrakt szolgáltatásról. Az Ezabeszéd prezentációs trénerei ezt felismerve indították el szakmai partnereikkel együttműködve hiánypótló kezdeményezésüket, amelynek keretében 10 főiskolai és egyetemi hallgató vehet részt 8 héten át tartó profi prezentációs tréningjükön.
“Fontos célunk, hogy a legmotiváltabb fiatalok vegyenek részt a képzésen, emiatt a kiválasztásra egy többlépcsős pályázati rendszert dolgoztunk ki” − mondta el Györffy Kinga, nyelvész, az Ezabeszéd vezetője. Az érdeklődők szeptember 26-ig regisztrálhatnak, írásbeli feladatukat szeptember 28-ig kell leadniuk (az írásbeli feladat részleteit szeptember 21-én ismerteti a szervezet). Az utolsó fordulóba bekerülők szóbeli felvételi beszélgetése október 3-án lesz, végső eredményt másnap hirdetnek. A 10 győztes az ezt követő 2 hónapban heti rendszerességgel gyarapíthatja tudását.
 
“Amit szeretnénk, az az, hogy szakmai partnereinkkel, a Mobilitás és Multimédia Klaszterrel, valamint az evosofttal egy kis életet leheljünk a társadalmi felelősségvállalás elkoptatott, üres szólamába. Úgy gondoljuk, hogy a legtöbb, amit mi megtehetünk, hogy a válság alatt (és nem csak akkor) egy olyan ütőkártyát adunk a fiatalok kezébe, amely ténylegesen javítja jövőbeli, hosszú távú lehetőségeiket” – mondta el Györffy Kinga.
 
Forrás: Sajtóközlemény