Talán nem mondunk már újdonságot azzal, hogy hírek szerint az Intel a VGA piac meghódításán fáradozik. Ha mégis, akkor tessék tovább olvasni, hiszen újabb információkkal szolgálunk.
Arról már egy régebbi hírünkben beszámoltunk, hogy az Intel létrehozta a Visual Computing Group (VCG) elnevezésű részlegét, melynek feladata a grafikus megoldások fejlesztése. A VR-Zone jóvoltából újabb információkhoz juthattunk, melyek kicsit tovább mutatnak az eddigi, szinte semmit nem mondó információkon.
Az alább leírtak természetesen nem lettek hivatalosan megerősítve, ám semmi olyat nem olvastunk, ami kérdőjeles lehet, hiszen a különálló Intel VGA-lapka megjelenéséig még van hátra másfél-két év, addig pedig sok minden elképzelhető.
Nos, az információk szerint az Intel többmagos architektúrák kifejlesztésén munkálkodik, melyek akár 16 magból álló együttesek is lehetnek egy GPU-magon belül. A nagy számok alapján feltételezhető, hogy a gyártástechnológia már a 32 nanométernél jár majd. Ez a tény azért lehet fontos, mert az Intel mindig élen járt a csíkszélesség csökkentésében, az új technológiák bevezetésében, ám ebből eddig csak a CPU-piacon sepertek be nyereséget. Saját lapkagyártó kapacitásuk, és a technológiák terén szerzett előnyük komoly fegyver lehet az NVIDIA és az AMD/ATI előtt. Persze addig még sok víz lefolyik a Dunán, nem tudhatjuk, hogy a riválisok mit főznek ki a boszorkánykonyhában a DirectX 10.1/11-re készülődve.