Két olcsó, de nagy kapacitású Blitzwolf sütőt próbáltunk ki, itt olvashatod a tapasztalatainkat.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje


Nézd meg a sütőket működés közben videós tesztemben:


Bevezető

Ha valaki megkérdez, hogy gyerekkoromból idézzek fel egy szagot, ami a konyhához kapcsolódik, akkor biztos az égett olaj szaga jut eszembe elsőnek. Biztos vannak olvasóim között olyanok, akik más élményekről számolhatnak be, de nálunk sajnos az olaj is drága volt ahhoz, hogy minden sütés után kiöntsük.

Az olajszag mellett azonban megmaradt még valami a gyerekkorból, a sültkrumpli és a sült (és persze a rántott) csirkecomb imádata. Talán sejthetitek, hogy ez a két dolog rejt némi ellentmondást, hiszen olaj nélkül, olajszag nélkül nem egyszerű sem finom sültkrumplit, sem finom csirkecombot készíteni.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 1

Meglehetősen régen keresem erre a megoldást, vagy egészen pontosan a megfizethető megoldást. A forrólevegős sütőket nagyon sokan dicsérik, de legalább ennyien szidják is. Nem igazán értem az okát, mert a működési elv azonos, legyen szó bármilyen márkáról. Szóval nem értem hol lehet ezt elrontani.

Azt saját tapasztalat alapján tudom, hogy az itthon kapható olcsó (Lidl, Aldi) sütők űrtartalma nálunk semmire nem elég. 2-3-4 liter nagyon kevés, sőt, bizonyos esetekben még a nagyobb, 5-6 litereseket is szűkösnek érezzük.

Szóval a kicsiket el is vetettem.

A Facebook csoportunkban viszont nagyon sok dicséretet kapott a Blitzwolf egyik sütője. Űrtartalomra is a nagyobbak közé tartozott, 6 literes. Úgy döntöttem bevállalom, kipróbálom, hátha szeretni fogom én is, ráadásul még cikket is írhatok belőle.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 2

De milyen az élet. Hónapokat morfondíroztam, hogy megvegyem-e, aztán nagyjából egy héttel azután, hogy megvettem, és kb. két nappal azelőtt, hogy megérkezett volna rám írt a Banggood egyik munkatársa, hogy szeretnék, ha kipróbálnám az új BlitzHome (a BlitzHome a Blitzwolf háztartásigépekre kitalált új márkaneve) forrólevegős sütőjüket.

Egyrészről fogtam a fejem, mert feleslegesen adtam ki pénzt, ha ajándékba kapok egyet, másrészről örültem, mert összevethetem a kettőt, ami egy talán még jobb cikket fog eredményezni. Igen, pont ezt, amit olvastok!


 

Mit tudnak a sütők?

Nos, a régebbbi, amit megvettem (Blitzwolf BW-AF1) egy okos sütő, ami ebben az esetben is a szokásos dolgot jelenti, lehet telefonról vezérelni, és a mobilunkon látjuk a hátralévő sütési időt is.

Mielőtt bárki megijedne, nem kötelező a mobil, a készülék tetején lévő gombokkal is vezérelhetjük, amik amúgy érintésérzékenyek, szóval, talán kicsit később mennek tönkre, mert nem megy be a zsíros gőz a mechanikájukba.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 3

Az újabb sütőből viszont már nem egy, hanem két változat létezik. Talán a Blitzwolfnál is rájöttek, hogy nem mindenki igényli az okosságot, vannak, akik simán megelégszenek a szokásos csavargatós gombokkal, cserében nekik kicsit kevesebbet kell a pénztárnál hagyniuk.

Mivel a megvásárolt sütőm okos, az ajándék sütőből is az okosat kértem, hogy az összehasonlítás teljes legyen majd.

Ha nem haragszotok a működési elvre, vagyis a sütés fizikájára/kémiájára nem térek ki, mert tök felesleges, mindenki sejti, hogy a forró levegő hatására mi történik. Röviden, megsül, amit a sütőbe teszünk.

Az új és a régi verzió a működési elvet tekintve természetesen megegyezik. Van egy „fiók”, az alján egy ráccsal, ebbe tesszük a sütnivalót. Felülről jön a meleglevegő, ami teljesen körbe tudja járni a sütnivaló dolgokat, aztán szépen minden megsül a nagy melegben, kb. úgy, mintha a hagyományos hőlégkeveréses sütőbe tettük volna. A folyamat leinkább csak sokkal gyorsabb lesz a kis méret miatt, és nem csak időt, de pénzt is spórolunk, mert áramból is kevesebb kell majd.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 4

Azonban, az egyező működési elv mellett a két sütő esetén találunk fontos különbségeket is. Az első, hogy a régebbi verzió, nevezzük most már nevén, a Blitzwolf BW-AF1 1800 wattos, míg az újabb, a BlitzHome BH-AF2 csak 1500 wattos. További előny a BW-AF1 esetén, hogy a kosara 6 literes, míg az újabb verziónál „csak” 5 literes kosarat kapunk.

Ez eddig nem túl meglepő, a kisebb kapacitás mellé gyaníthatóan elég a kisebb teljesítmény is. A Blitzwolf BW-AF1 40-200 Celsius közötti levegőt képes létrehozni, amiben ismét csak megegyezik a BlitzHome BH-AF2-vel.

Na, most legyél okos, a nagyobb űrméret vagy a kisebb teljesítmény (így vélhetően kisebb fogyasztás) mellett tedd le a garast? Na, erre lesz jó ez a cikk, hogy mindenki el tudja dönteni, hogy neki mi lesz a jó!

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 5

Lássuk az áruházban mit tartottak fontosnak kiemelni a készülékek képességei közül!

Blitzwolf BW-AF1

  • Időzíthető sütés
  • Akár 6 kiló csirke sütése egyszerre, de süthetünk halat, steaket, chipset (sültkrumpli), pizzát is
  • Pontos hőmérséklet-szabályozás, egyenletesen elosztja a hőt, nem kell megfordítani az ételt, megtartja az élelmiszer víztartalmát, és ropogós réteget képez a felületen
  • Automatikus időzítő (0-60 perc)
  • Állítható hőmérséklet (40 ℃ -200 ℃)
  • HD képernyő (hahaha, enélkül biztos nem lenne jó 😉 )
  • Hangos figyelmeztetés a sütés befejeztével
  • Kivehető kosár, könnyen tisztítható, megakadályozza az olaj/zsír csöpögését az ételek kivételekor
  • Kikapcsolás elleni védelem, húzza ki a kosarat, és bármikor ellenőrizheti az ételt

 

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 6

 

BlitzHome BH-AF2

  • Az egyszerű APP vezérléssel ellenőrizheti a valós idejű főzési állapotot, a beállított időt, az alapértelmezett és a DIY menüt (okosverzió)
  • Intuitív felső érintőpanel (okosverzió)
  • Gombbeállítás: Egyszerűen beállítható a megfelelő idő- és hőmérséklet, ami a precízíz sütéshez kell (mechanikus verzió)
  • Technológia: Forró levegő keringés és egyenletes fűtés, a hő visszaverődése a kamra belsejében lelassíthatja a hőveszteséget, nem szárítja ki az ételeket
  • RNC technológia: A zaj 20%-os csökkentése, a ventilátor rezonancia zajszűrő technológia csendes munkakörnyezetet biztosít
  • 5 l nagy kapacitás: Tökéletes családi vacsorához
  • Több intelligens recept+főzési mód: A konyhában újoncok is finom ételeket készíthetnek
  • Könnyen tisztítható: A levehető sütőkosár tapadásmentes bevonattal rendelkezik, könnyen tisztítható. mosogatógépben mosható
  • Egészséges sütés: Tökéletes sült eredményt érhet el kevés olajjal, vagy akár olaj nélkül is.

Most próbáljuk meg a fentieket értelmezni, kiszűrve a marketing bulshittet!

Ahogy már írtam, a régi 6- az újabb 5 literes. Mind a kettő alkalmas az egész családnak a mérete miatt. Nyilvánvaló, hogy az 5 kevesebb, mint a 6, és ha nagy a család, akkor minél nagyobb a kosár annál jobb.

Mind a kettő tud időzíthető sütést (okosverzió, és AF2 esetén a mechanikus is), és mind a kettőhöz van app vezérlés (okosverzió).

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 7

Kapunk mind a kettőhöz recepteket is. Ezek igazából nem receptek, csak előre beállított hőmérsékleti és sütési időt szabályzó értékek különböző húsokhoz. Bár nem recept, de azért ez hasznosnak ígérkezik.

HD kijelző és intuitív kijelző. Nos, a HD kijelző egy sütőre annyira kell, mint üveges tótnak a hanyatt esés, vagyis semennyire. Persze, ha már van kijelző nézzen ki jó. Nem tudom, hogy mennyire intuitív a kezelőpanel, tény, hogy kb. faék egyszerűségű a vezérlés, ha ez az intuitív magyar megfelelője, akkor az.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 8

Különböző jól hangzó technológiák. Jó, ha vannak ilyenek, a gyártók minden marhaságra akasztanak egy nevet, mert sokkal jobb, ha sok technológiát lehet felsorolni. Az azonban kitűnik, hogy várhatóan az újabb verzió lesz a halkabb, és az újabb fog egyenletesebben sütni. Legalábbis ez a papírforma, gondolom az elsőnél még nem volt ASH 1.0, de a másoknál a fejlődés miatt lett ASH 2.0.

Nagyjából ez a papírforma, nézzük a szoftvert, vagyis a telefonos appot!


 

Okosfunkciók, applikáció

Az első és legfontosabb mind a két sütőnél, hogy a wifi hálózatot megtaláljuk vele. Ehhez le kell resetelni a wifit, de ez nem egyformán működik a két gépnél.

Blitzwolf BW-AF1: A régebbi sütőnél egyidejűleg nyomva kell tartani a baloldali „menü, és a jobboldali bekapcsológombot, amíg sípolást nem hallunk.

BlitzHome BH-AF2: Kikapcsolt sütőnél megérintjük és nem engedjük el a bekapcsológombot kb. 5 másodpercig, ilyenkor a kis wifi jel villogni kezd.

Ha az előző lépéseket megtettük, akkor az applikációban kiválasztjuk a konyhai eszközöket, ott a meleglevegős sütőt. A program megkeresi a közelben lévő eszközt, elvégzi a hangolását, vagyis átadja a wifi eléréshez szükséges adatokat, és készen is vagyunk.

A következő lépésnél betöltődik a sütő felülete, ahol választhatunk hőfokot, sütésiidőt, vagy választhatunk az előre beállított módok közül (sültkrumpli, hal, steak, stb.) A két alkalmazás nagyon hasonló a használat tekintetében, az AF2 felülete kicsit színesebb, szagosabb, de alapvető eltérés nincs.

Indulhat a sütés!


 

Tapasztalatok

Kezdjük a dolgokat azzal, hogy a két sütő kosarai között alapvető különbségeket találhatunk. A régebbi 6 literes tartályának két részből áll, egy lyukacsos, rácsos aljú darabból, ami a zárt külső edényből külön kiemelhető. Ez látatlanban megelőlegezi, hogy a forrólevegő tényleg körbe járhatja, amit sütni akarunk.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 9

Az újabb sütőnél viszont nincs külön belső és külső rész, egy külön rács található benne, ami megoldja, hogy a sütés közben jusson meleg alulra is, illetve, hogy a sütendő kaja ne a tartó aljához égjen hozzá. Itt oldalsó lyukak sincsenek. szóval, simán szemrevételezés után nem tudom, hogy a forró levegő, hogy jut be alulra, ha például megtöltöm sütnivaló krumplival az edényt.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 10

Mind a két sütőnél van tapadásmentes bevonat, de hogy ez mennyire lesz jó, majd a következő tesztekből kiderül.

Feljebb írtam, hogy az újabbik sütő HD kijelzőt és intuitív kezelőpanelt kapott. Nos, a HD kijelző kamu, szimplán ott vannak a piktogramok, mellé kapunk egy egyszerű kijelzőt a hőfok és a hátralévő idő kijelzésére.

A kezelés, a gombok használata változott valamennyit, de kényelem, és egyéb szempontok alapján nem tudok se pro- se kontra különbséget tenni a sütők között.

Most tényleg elindulhat a sütés!

Vásároltam csirke alsócombot, ezek közül néhány darabot rántott csirkének, a maradékot sültcsirkének szeretnék elkészíteni. Vettem két szelet pisztrángot, ezeket nem fogom túlbonyolítani, egy kis fűszer, só, bors, paprika, aztán kisütöm. Vettem fagyasztott bécsiszeletet, ez ugye megint rántotthús, csak éppen malackából. Köretnek lesz szalmaburgonya és hagymakarika, végül desszertnek egy kis kakaóstekercs, ez is fagyasztott.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 11

Nagyjából ennyi, most tényleg jöhetnek a tapasztalatok! Szépen sorban fogok menni a húsokkal és egyebekkel, és leírom mind a két sütővel tapasztaltakat.

Bécsiszelet: A hús mirelit volt, vagyis elősütött, így vélhetően egy kis olaj volt a „bundában”. Ez a szag tekintetében nem okozott problémát, a sülő hús illatát lehetett csak érezni, mást nem. A húst sütés közben egyik sütőben sem kellett forgatni, szépen megsült mind a két oldaluk.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 12

Blitzwolf BW-AF1: A sütés hossza 20 perc volt, a sütési hőfok 200 Celsius. A 20 perc szerintem egy picit kevés volt, de tény, hogy ez a bolti bécsiszelet nem volt kellően vékonyra kloffolva. Ha úgy lett volna a 20 perc is elég lett volna.

Blitzwolf BH-AF2: A kicsit vastagabb gús ellenére a 20 perc untig elég volt, sőt, talán jobb lett volna 18-19 perc után kivenni. Szerencsére túlsütött nem lett így sem, nem cipőtalpat rágcsáltunk.

Csirke: Ahogy feljebb írtam csirke alsócombokat vettem, hat darabot, olyan átlagos méretűeket. Ezekből kettőt klasszikus módon (só, liszt, tojás, prézli) bepaníroztam, a maradék négyet besóztam és adtam egy kis csirke fűszerkeveréket nekik.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 13

Blitzwolf BW-AF1: A gyári beállítást használta, vagyis kiválasztottam a szárnyast. A sütési idő 25 perc volt, ez a gyárilag beállított érték. A sültcsirke tökéletes lett, igaz a sütési idő felénél, biztos, ami biztos megfordítottam a combokat.

A rántott csirke esetén szükséges volt egy kis olaj, a sütés felénél ecsettel vékonyan átkentem a bundát, így jó lett, olaj nélkül nem ment volna. Legközelebb az elején ecsetelni fogok. Szerencsére ez a minimális olajmennyiség szagot nem eredményezett.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 14

Blitzwolf BH-AF2: Minden úgy alakult, mint az AF1 esetén, a különbség mindössze annyi volt, hogy a sütési idő gyárilag 20 perc. A sütési időt kevésnek éreztem, adtam neki plusz 3 percet, így tökéletes lett, kb. olyan, mint az AF1-ben 25 perc alatt.

Hal: Itt tehát sokat nem vacakoltam. Vékony filék voltak, paprika, só, frissen őrölt bors, más nem került rá. Itt nem részletezem a sütőket, mert minden tökéletes volt. A gyárilag beállított érték a hal sütésére az AF1 esetén 12 perc és 200 fok, az AF2-nél 12 perc és 180 fok. Kitűnő lett!

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 15

Krumpli: Szalmaburgonyát vettem nem a rusztikus vagy csónaknak nevezett fajtát, így ehhez viszonyítsatok. A Szalma jóval vékonyabb, így kevesebb idő kell a sütéshez. Fontos, hogy a krumplit, főleg, ha nagyobb adagot süttök a sütés felénél, legalább egyszer érdemes átforgatni.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje

Blitzwolf BW-AF1: Itt van kimondottan fagyasztott krumpli menüpont, van simán sültkrumpli is, de értelemszerűen a fagyasztottat választottam. A gyári érték 30 perc és 180 Celsius. A szalmakrumplinak ez sok volt. Utólag azt mondom, hogy 25 perc elég lett volna. Nem lett így sem ehetetlen, de túl ropogós lett az ízlésemhez képest.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 17

Blitzwolf BH-AF2: Itt nincs fagyasztott krumpli, simán sültkrumpli van. A gyárilag beállított érték 200 Celsius és 20 perc. Pont olyan lett az állaga, mint az AF1 esetén, vagyis 200 fokon a 20 perc egy picit sok volt.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 18

Hagymakarika: Itt sem választom külön a két sütőt. Mivel a gyári sütési módok között nincs hagymakarika úgy állítottam be a sütőket, ahogy a zacsin olvastam, ez tökéletes volt. A karikák és a bunda állaga és íze is rendben volt, ha átkentem volna olajjal valószínűleg szebben bebarnultak volna.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 19

Süti: Ez is mirelit volt, a zacskón 180 fokot és 17 percet írtak, én kivettem 15 perc után. Így lett tökéletes!


 

Összegzés

Elsőként azt kell kiemelnem, hogy mind a két sütő tökéletesen sütött, tehát ilyen formán nincs különbség közöttük. Bár az újabbik verziónál a gyártó kiemelte a HD kijelzős és az intuitív vezérlést, ez kb. semmit nem jelent. Nem rosszabb vagy nem jobb, mint a régebbi gép.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 20

Ahogy a fentiekből látszik, a sütési időkben és a hőfokokban van eltérés a két gép előre beállított profiljai között, de ez bőven következhet a teljesítménykülönbségből vagy a sütőedény kialakításából. Az biztos, hogy a régebbi verzó edénye hiába tűnik szellősebbnek, ez a sütés szempontjából se előnnyel, se hátránnyal nem járt.

Ami viszont fontos, hogy az AF2 tényleg halkabb, mint az elődje, de ennél talán sokkal fontosabb, hogy jóval kevésbé melegszik át sütés közben. Megjegyzem, nem 1 órán át sütögettem, mire mindennel kész voltam azért erősen besötétedett.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 21

Feljebb említettem, hogy a tapadásmentes felületről majd kiderül milyen. Nos, kiderült, nem égett le- és hozzá semmi, szóval jó lett.

Milyen lett a kaja?

Ahogy írtam vannak olyan sütnivalók, ahol egy kis zsiradék kelleni fog, ezek nálam a bundában készülő ételek voltak. A neten azonban rengeteg recept érhető el ilyen sütőkhöz, ott szoktak ajánlani olaj sprayt, amivel az ecsetnél vékonyabban lehet bepermetezni a húsokat.

Az szerencsére tény, hogy a minimális olaj ellenére nem terjeng a lakásban az olajszag, maximum sülő hűs illata.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 22

Számomra nagyon fontos, hogy bebizonyosodott, hogy nem csak fagyasztott cuccokat lehet sütni bennük. Gondolhatjátok, hogy ez természetes, de higgyétek el nem az, láttam már olyan sütőt, amiben a fagyasztott sültkrumplin kívül szinte semmit nem lehetett elkészíteni.

Ebből is látszik, hogy alma és alma, vagyis forrólevegős sütő és forrólevegős sütő között is lehet különbség. Ez azért fura, mert rém egyszerű szerkezetek ezek, egy fűtőbetét, egy ventilátor, egy hőfokszabályzó meg egy időzítő kell csak. Meg persze a sütőedény.

Szóval gondolhatnánk, hogy ezt nehéz elszúrni, de sajnos nem az.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 23

Összességében tehát a Blitzwolf két készüléke kiállta a próbát, amit megsütöttem az tökéletes lett, nem száradt ki, az ízek megmaradtak. Ráadásul másnap is nagyon jó szolgálatot tettek a gépek, amikor az előző napi sülteket, krumplit kellett frissé varázsolni. Kb. olyan lett minden, mint amikor frissen kivettem sütés után.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 24

Ahogy az eddigi főzős tesztjeimnél, most is voltak vendégeink (valahogy el kellett pusztítani a rengeteg kaját), így az ő véleményüket is kikérhettem. Eszerint a bécsiszeletet egy picit túlsütöttem, szóval, a fent leírtakkal ellentétben valószínűleg mégis elég lett volna a 20 perc. A hal tökéletes lett, ahogy a csirkecombok is.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 25

A hagymakarika tökéletes volt, de a szalmakrumpli túlsült. Erre oda kell tényleg figyelni, nem mindegy, hogy milyen vastagok a krumplicsíkok. A kakaós tekercs megint csak tökéletes lett, hiába volt tele a pocak, azért a fele ennek is elfogyott desszertként.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 26

A sütés tehát a közvélemény-kutatás szerint többnyire jó volt, ahol nem, ott a sütési idővel kellett volna kicsit variálnom. A sütőket az első használat előtt jól felmelegítettem, a kosarakat rendesen elmostam, talán ennek volt köszönhető, hogy az éles próbánál már nem volt semmilyen zavaró szaga a kajának.

Most jöhet a kérdés, melyiket érdemes megvenni.

Érdekes módon, az egy liternyi kapacitás béli különbség a használat közben nem tűnt fel, ám, ha nagy a család, akkor ne kockáztass, vedd a BW-AF1-et. Ennek azonban meg van az a hátránya, hogy a külső mérete nem csak egy liternyivel, hanem többel tűnik nagyobbnak. Szóval, ha korlátozott a konyhád szekrényeinek befogadóképessége, akkor maradj a BH-AF2-nél.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 27

Árban a két szerkezet között nincs nagy különbség, az AF1 drágább néhány ezressel, de a különbség elenyésző.

Ha nem akarod használni az okosfunkciókat, nem akarsz élni a lehetőséggel, hogy pl. távolról is be tudd kapcsolni, hogy mire hazaér a család már a kész vacsi várjon Titeket, akkor választhatod legolcsóbb megoldásként az AF2 buta verzióját is, ami mechanikus kapcsolókkal rendelkezik. A sütési képességben nincs különbség.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 28

Azoknak is ajánlom ezeket a sütőket -nekik különösen-, akik eddig olajos fritőzzel sütöttek. Nekik ezek a gépek igazi örömöt fognak okozni, mert meg tudnak csinálni bennük mindent, amit eddig, de nem lesz olajszag, nem kell az olajat kiönteni, beönteni, nem csöpögtetnek össze semmit.

Ráadásul egy csomó tésztás ételt is meg tudnak sütni, olyanokat, amiket az olajos frituban nem. Pl. fagyasztott pogácsát, vagy bármilyen pizzát és még ezer dolgot a bundáskenyértől a pirítósig. Szóval, szokás szerint, a lehetőségeknek csak a fantáziánk szab határt.

Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje 29

A lényeg tehát, hogy mind a két sütő csalódásmentes, amit ígérnek, azt adják is. Használatuk gyors, az edényeket mosogathatjuk mosogatógépben. A felmelegedés percek kérdése, így nem kérdés, hogy időben, energiahatékonyságban rommá veri a hagyományos légkeveréses sütőket.

Ha megtetszettek a sütők akkor az alábbi hivatkozásokra kattintva, a mallékelt kuponkódokkal cseh (CZ) raktárból meg is tudod rendelni:

Blitzwolf BW-AF1 – Kuponkód: BG15065f

BlitzHome BH-AF2 – Kuponkód: BGHU0958

 

 

Hasonló cikkek oldalunkon