Ez a pillanat is elérkezett, igaz négy évet kellett rá várni.
A Sony hosszú évek után végre nem veszteségesen forgalmazza PlayStation 3 konzolját. A vállalat roppant optimista lett, mert úgy gondolják, hogy a konzol idővel képes lesz megtéríteni az összes eddigi veszteséget. Elemzők ebből arra következtetnek, hogy a Sony 2012 előtt nem fogja piacra bocsájtani a PlayStation 3 utódját. Érthető, ha a gyártó megpróbálja maximalizálni a PS3 életciklust, hiszen a japán óriásvállat játékgépe hatalmas költségeket rótt a vállalatra. Shuhei Yoshida a Sony nemzetközi stúdióelnök kijelentette, hogy tanultak az esetből a PlayStation 4 fejlesztése során már fokozottan ügyelnek a rendszer előállítási költségeire.
A fejlesztőknek a háromdimenziós és a mozgásérzékelős technológiák megvalósításánál be kell érniük a jelenlegi konzol generációval.
PlayStation 3