Valószínűleg nem árulok el titkot azzal, hogy ez a kis gép a tesztelés alatt a szívem csücskévé vált. Bedugtam a Bluetooth-os Microsoft billentyűzet és egér antennáját, beállítottam a netet, és attól kezdve lényegében észrevétlenül tette a dolgát.
Nehéz elmesélni, hogy mennyivel kényelmesebb a használata, mint egy asztali gépnek. Nagyon jól mutat a plazma mellett, a teljesen passzív hűtés miatt nulla hang, nem kell odafigyelni rá, hogy véletlenül ne legyen letakarva a gép tetején a ventilátor. Arról már nem is szólok, hogy nagyon kevés energiával is beéri.
Használtam már NAS-t, próbáltam már olyan routert, amiben volt torrent funkció, de most jöttem rá, hogy mindezeket a feladatokat, és persze ezeknél sokkal többet is elláthat egy HTPC. Mivel 24 órában üzemel rákötöttem az időjárás állomást is, és bármikor, bárhonnan meg tudom nézni, hogy milyen idő van otthon, persze ha van elérhető internet ott, ahol éppen vagyok. Ezek persze csak spéci hülyeségek a részemről, hiszen a fő, a lényeg a multimédia képesség, a filmek és a zenék, és erre a célra bizony messzemenően megfelel. USB portból is van rajta elegendő, így ha magaménak tudnám, biztos vennék hozzá egy jobb USB-s TV-tunert, a hátuljába dugva elférne, fel sem tűnne, és akkor aztán már tényleg mindent tudna, amit a jelenleg használt masinám. Egyszóval ez a gép egy álom egy olyan technomán embernek, mint én vagyok. Ezer módon tudom kihasználni a képességeit, mint írtam ez álmaim masinája. Az egyetlen probléma az ára lehet, bár, ha utána számolok, hogy mennyiből rakhatnék össze egy ilyen gépet, rá kell jönnöm, hogy az ár nagysága is viszonylagos. Hazai üzletben az XS35GT, mely az operációs rendszer hiánya mellett megegyezik a tesztkészülékkel, bruttó 75 ezer forint magasságában érhető el.
Azt, hogy ez sok vagy kevés mindenki döntse el maga. Azt gondolom, hogy a döntést leginkább a pénztárcánk vastagsága fogja befolyásolni, hiszen azon nem lehet vita, hogy a célra, amire a Shuttle szánta – tökéletesen megfelel, tovább megyek, minden egyes forintot megér, amit fizetni kell érte.
Az értékelésben is meg kell említenem a Full HD anyagok lejátszasakor tapasztalt anomáliát. Ahogy olvasható volt egyértelműen nem a hardverrel van a probléma, de aki ilyen készülékre ruház be legyen rá felkészülve, hogy a régi lejátszóprogramját esetleg le kell majd cserélni, illetve meg kell várni egy frissebb verziót belőle, hogy az 1080p-s anyagok lejátszásánál se legyen hiba.
Lássuk az értékelést!
+ kis méret
+ nincs zaj
+ minimális fogyasztás
+ akár teljes HD anyagok lejátszása
+ n-es WIFI
+ megfelelő méretű háttértár
+ Ion 2!– nincs digitális hang kimenet
– 100 megabites Ethernet
– a WIFI-hez nem használhatunk külső antennát
Shuttle XS3510MA
A tesztkészüléket a Shuttle biztosította a cikkhez, ezt ezúton is köszönjük, a tesztelés minden percét élveztük. Soha rosszabb feladatunk ne legyen!