Mondhatjuk, hogy HTPC függő vagyok. Sok embernek építettem ilyet, így van is némi rálátásom a témára. Mik egy jó házimozi számítógép jellemzői? Egyrészről vannak azok a jellemzők, amik minden ilyen gépre igazak, aztán vannak azok, amiket a használó igénye szab meg.
Általánosnak mondható, hogy lehetőleg hang nélkül működjön. Nem árt, ha keveset fogyaszt, és az sem, ha nem akkora, mint egy kétajtós szekrény. Aztán ott van még a külső problémája, hiszen ezt a gépet a nappaliba szeretnénk tenni a TV mellé vagy alá, egyszóval olyan helyre ahol szem előtt lesz.
Ezeknek a követelményeknek nem egyszerű megfelelni, és a döntés sarokköve a ház kiválasztása lesz. Lényegében már itt eldől, hogy jó gépünk lesz-e vagy sem, hiszen a háznak jól kell kinézni, jónak kell lenni a hangszigetelésnek, bele kell férni minden hardvernek, és ráadásul megfelelő számú ventilátornak is helyet kell találnunk, hiszen egy ilyen gépnél nem nagyon jöhet szóba 800-asnál magasabb fordulatú légkergető, abból pedig kell egy pár darab, hogy átszellőztesse a házikót. Szóval nem egyszerű a dolog.
Aztán persze ott vannak az egyedi igények, mármint az a kérdés, hogy mire szeretnénk használni a gépet. Mert ez a döntés is nagyban befolyásolja a vásárlandó hardverek körét. Ha játszani is szeretnénk, akkor erős gép kell, de akkor kell az erős proci és VGA, vagyis nagy lesz a ház, és melegedősek az alkatrészek. Ha megelégszünk a multimédiával, vagyis filmet nézünk, zenét hallgatunk, akkor lehet spórolni a méreten és a költségeken is.
Most már lassan jogosan teszitek fel a kérdést, hogy miért is mesélek ennyit, ha egyszer egy Shuttle gépet szeretnék bemutatni. A kérdés jogos is lehetne, de valahogy meg kellett mutatnom, hogy mennyire nem egyszerű egy jó HTPC-t összerakni, és azt is meg kell mutatnom, hogy milyen szöges ellentétben áll ezzel a Shuttle használata.