A számítógépek törzsfejlődése az utóbbi években egész furcsa irányokat vett. A gépek alapvetően két vonalon fejlődtek. Voltak asztali és hordozható gépek. Azonban akadt valahol a világban egy mérnök, aki úgy gondolta, hogy a két vonalat egyesíti, pontosabban a hordozható gépek vívmányait átülteti az asztali rendszerek világába.

Shuttle X50 – mindent egybe PC 1

A fejlődés generálásában az Apple hatása nem hagyható figyelmen kívül, hiszen Ők voltak azok, akik divatossá tették a kijelzőbe épített gépeket. A fejlődésnek újabb lökést adtak az Intel alacsony fogyasztású processzorai, melyek olcsók és — mivel kevés árammal is beérik –kevésbé is melegszenek.

Persze amit kapunk a réven, azt odaadjuk a vámon, vagyis a metaforákat félretéve, amit nyerünk a fogyasztás, melegedés terén, azt a sebesség oltárán áldozzuk fel. Úgy tűnik a metaforákról nehéz leszokni.

Shuttle X50 – mindent egybe PC 2

Itt van tehát a Shuttle új szerkezete, melynek az egyszerű X50 nevet adták. A gyártónál újdonság, ám a spanyolviaszt nem ők találták fel, hiszen az ASUS az Eee Toppal már megtette a kezdő lépéseket. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Shuttle régóta a kisméretű, csendes gépeivel és házaival hívta fel magára a figyelmet, így nem csoda, ha úgy gondolták van keresnivalójuk a Nettop gépek piacán is.

Shuttle X50 – mindent egybe PC 3

A feladatunk ezzel a cikkel nem csak az, hogy bemutassuk e gépet, hanem az is, hogy megpróbáljuk kitalálni mire használható. Csökött, asztali PC-hez szokott agyunkat erősen kell majd erőltetni, hiszen az X50 minden, csak nem normál PC, így meglehetős fantáziával kell rendelkezni ahhoz, hogy funkciót találjunk neki a lakásban. Minket azonban keményfából faragtak, lehetetlent nem ismerünk, így megpróbálunk jelen írásunk végén hasznos tippekkel szolgálni a használat helyével kapcsolatban.

Azonban mielőtt a tippözönt rátok zúdítjuk, ismerkedjünk meg magával a készülékkel!