Ha úgy szeretnénk, akár sarkvidéki hidegben vacoghatnak a csirkecombok Pesttől a Balatonig.
Bevezető
A minket körülvevő, életünket segítő eszközök az utóbbi évtizedekben, még inkább az utóbbi néhány évben hatalmas változáson mentek keresztül. Az analóg világból átléptünk a digitálisba, így mostanában szinte nem is találkozunk az újdonságok között olyan eszközzel, ami ne kapcsolódna a telefonunkra, vagy akár az internetre is.
A hűtőtáskák, hűtőládák is őrült módon megváltoztak. Sok évvel ezelőtt még a jégakukkal szórakoztunk, aztán jöttek Peltier elemes, szivargyújtóba dugható csodák. Amikor ez utóbbiak megjelentek igazi luxusnak számított, hogy nem kellett jeget rakni a ládába. Vagy legalábbis azt hittük, hogy nem kell, így aztán nyakra-főre vásároltuk ezeket az aktív hűtéses dobozokat. Igaz, a Peltier elem tényleg képes volt némi hideget csinálni, de leginkább csak akkor, ha teli raktuk a hűtőből kivett kajával a ládát, és akkor sem sokáig. Egy nyári hosszabb úton pillanatok alatt felmelegedett minden, arról pedig, hogy fagyasztott kajákat vigyünk magunkról álmodni sem mertünk.
Napjainkra ezek a dolgok megváltoztak. Igaz, az újdonságok miatt még mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, de ha megtesszük, akkor – mint a cikkből is láthatjátok majd- egy igazi mélyhűtőt tehetünk a csomagtartónkba!
Alfawise B15 hűtőláda – Csomagolás, tartozékok
Az Alfawise ládája egy szimpla kartonban érkezik, semmi csicsa, semmi információ termékről. Jól láthatóan nem bolti értékesítésre szánták, mert a polcon elég vacakul mutatna a doboz. Minket ez ne hasson meg, a lényeg úgyis belül van, legalább a színes doboz felárát nem kell kifizetnünk.
A csomagolást kibontva és a felső hungarocellt leemelve már emelhetjük is ki a hűtőládát, a fedelet felnyitva pedig megtaláljuk a tartozékokat rejtő kisebb dobozt. Túl nagy bőségre nem számítottunk, és ez be is jött. Egy borotvakábel, egy 220 voltot 12 voltra alakító tápegység és egy meglehetősen hosszú, 12 voltos tápkábel vár minket, utóbbin pedig egy szivargyújtóba dugható csatlakozó fityeg. A kábeleken kívül már csak egy rövid leírás a használatról, ami mint látni fogjátok elegendő is.
Alfawise B15 hűtőláda – Külső és képességek
A láda kívülről semmiképp nem mondható extrának. A műanyagok jónak tűnnek, a felső fehér rész kicsit merevebb, a kék felületek kicsit puhábbak. Ha ne vigyázunk karcolódni fog, de törni vélhetően nem, elég rugalmas az anyag. A tető az oldalsó kék műanyaggal megegyező, fogásra, érzetre pont olyan, mint bármelyik hordozható hűtőtáska fedele.
Szemből nézve jobb oldalon helyezkedik el a „gépház”, felette a négy gombot, egy LCD kijelzőt és egy USB portot tartalmazó vezérlő szekció. Már itt is be tudunk állítani néhány dolgot, de ezekre a működésnél térnénk ki inkább. Ami elsőre lényeges, hogy az USB port töltésre használható, ide dughatunk telefontól kezdve bármit, amit tölteni szeretnénk.
Az Alfawise ládájának egyik leglényegesebb pontja a hűtés megvalósítása. Az nyilvánvaló, hogy aktív hűtésről beszélünk, de az a tény, hogy a dobozba rejtve egy rendes hűtőkompresszort, mégpedig egy német eredetűt találunk, ez pedig sok mindent elmond a teljesítményről. A hűtőközeg az Alfawise ládájában R134A, vagyis nyugodtan kijelenthetjük, itt bizony egy kisméretű, de teljes értékű hűtőszekrénnyel állunk szemben.
Lássuk is akkor részletesen a képességeket!
Az Alfawise hűtőládája 57 x 32 x 26 centiméteres, tömege pedig mindössze 8,6 kilogramm, vagyis nem egy ormótlan darab, a cuccaink mellé lazán befér a csomagtartóba. A külső méretek igen szerény mivoltából következik, hogy belül sem nagy, mindössze 15 literes a tárolókapacitás. Ez lényegében kisebb üdítősüvegeknek, sörösdobozoknak megfelelő, bár, ahogy a tapasztalatoknál látni fogjátok, egyáltalán nem földöntúli gondolat, hogy otthonról vigyünk benne az adriai nyaralásra a mélyhűtött, porciózott főtt kaját.
Talán nem ér senkit meglepetésként a dolog, ezt a viszonylag kicsi tárolót a gyári adatok szerint egy óra alatt képes plusz 25 fokról mínusz 20 fokra hűteni. Mi kicsit mást értékeket mértünk, de ne szaladjunk a dolgok elibe, maradjunk egyelőre a gyártó által megadott képességeknél.
Mivel a kompresszoros működés miatt a láda energiaéhsége viszonylag nagy (45 watt), fontos, hogy ne terheljük túl az autónk elektromos rendszerét. Ennek megakadályozására építettek bele némi védelmet, ami figyeli az elektromos rendszer feszültségét, és ha az nagyon leesik, akkor automatikusan leválasztja a ládát, majd miután az akkumulátor ismét megfelelően feltöltődött újra üzembe helyezi magát. Lényeges még, hogy az Alfawise ládája nem csak 12- hanem 24 voltról is üzemeltethető, vagyis teherautókon is hasznos útitárs lehet a hivatásos sofőröknek.
Az igazi extra azonban nem az akkumulátor védelme, hanem a cikk címében említett „okosság”. Az Alfawise B15 ugyanis rendelkezik Bluetooth kapcsolattal, kapunk hozzá a telefonunkra egy applikációt, és a mobilt a ládával Bluetooth-on párosítva akár az utastérből is felügyelhetjük a csomagtérben lévő hűtőláda működését. Természetesen a programon keresztül mélyebben is belenyúlhatunk a működésbe, de a lényeg az, hogy nem kell kiszállnunk az autóból ahhoz, hogy tudjuk olvadásnak indultak a fagyasztott csirkecombok.
Alfawise B15 hűtőláda – működés, tapasztalatok
A beüzemelést természetesen azzal kezdjük, hogy áram alá helyezzük az új hűtőnket, ezt pedig rögtön követi a telefonos szoftver letöltése és beüzemelése. A telefon és a láda összekapcsolása nem egy bonyolult művelet. A telefonon megnyitjuk a programot, rábökünk a keresésre. Ha a szoftver megtalálta a hűtőládát (WT-0001 a neve), akkor kattinthatunk a láda ikonjára. Kisvártatva megjelenik a hűtőláda LCD kijelzőjén az APP felirat, ekkor megnyomjuk egyszer a fogaskerekes gombot és már össze is kapcsolódott a mobilunk a hűtőládánkkal.
A ládán lévő kezelőpanelen négy gombot találunk. Ebből egy a ki- bekapcsoló, kettő pedig a hőmérséklet szabályzására szolgál. Van egy negyedik, már említett fogaskerék piktogrammal ellátott gomb is, ez rejt némi izgalmat. A kapcsolódás beállításán túl ezt használhatjuk a különböző üzemmódok beállítására is. Simán megnyomva választhatunk a maximális és az energiatakarékos üzemmódok között, előbbit a kijelzőn a MAX, utóbbit az ECO felirat jelzi. Ha a gombot három másodpercig nyomva tartjuk, akkor választhatunk három akkumulátor kímélő mód között. Ennek nyilván az autós használatnál lesz szerepe, ha otthon konnektorról megy, akkor nyugodtan maradhat minden a legdurvább beállításon. Szóval, ha nyomva tartjuk a gombot, akkor villogni kezd az alapértelmezetten beállított H betű, vagyis a High fokozat jele. Ezután a gombot nyomkodva léphetünk az M vagyis Middle és az L, vagyis Low fokozatokra. Értelemszerűen a High a leginkább energiazabáló, a Low pedig a kíméletes üzemmód.
Bekapcsolás után a nagyjából 30-31 fokos külső hőmérsékletből (220-as hálózatról üzemeltetve) nagyjából 12-15 perc alatt sikerült 4-5 fokot csinálni, ami a hűtött italoknak teljesen megfelelő. A gyári érték szerint -20 fokig mehetünk el, ez ugye már egy korrekt fagyasztónak felel meg. Az 5 fokos ládát nagyjából 20 perc alatt sikerült mínusz 20-ra hűteni úgy, hogy a teraszon, ahol próbáltuk a külső hőmérséklet még mindig 30 fok felett volt. Ahogy feljebb olvastátok a gyári adat szerint plusz 25-ről mínusz 20-ra nagyjából egy óra alatt lehet hűteni, nekünk ezt sikerült alaposan túlszárnyalni, mert ha összeadjuk a 30-ról 5 fokra, majd az 5-ről mínusz húszra történő hűtés idejét, akkor is csak szűk háromnegyed óránál járunk.
Csak érdekességképpen említem meg, hogy a telefonos applikációban be lehet állítani a leghidegebb és legmelegebb értékeket is, előbbinél az alsó határ mínusz 40 fok. Nem lett volna teszt a teszt, ha nem próbáljuk ki mi a valós alsó érték. Nos, a 31 fokos külső hőmérséklet mellett mínusz 32 fokig tudtuk a belső teret hűteni, de ennek tartásához már folyamatosan dolgozott a kompresszor, nem állt le egy pillanatra sem. Vagyis elmondhatjuk, hogy bár fizikailag képes a láda egészen extrém hideget is előállítani, a használható érték mégis a gyártó által megadott mínusz 20 fok, mert ezt beállítva a kompresszor is pihen néha.
A teszt során hűtöttünk le fél literes üdítőket és dobozos söröket is, persze ezeket csak az ihatóságig, fagyasztani semmit nem akartunk. Lényeges még, hogy a mélyhűtőből a ládába átpakolt fagyasztott zöldség jól elvolt egy egész napon keresztül, nem akart kiolvadni még a kánikulában sem, vagyis mondhatjuk, hogy ezt a hűtőládát tényleg használhatjuk akár fagyasztónak is. Fontos, hogy az autóban hagyott láda csak akkor tudja előállítani a mínuszokat, ha nem hagyjuk, hogy közvetlenül süsse a nap. Az autóban, az üveg mögött 40-50 fokra forrósodó ládatetővel még a kompresszor sem bír el, ez is saját tapasztalat. A lényeg – valószínűleg mindenki így fogja használni-, hogy utazás közben az étel és ital hideg, akár fagyott marad benne, ha pedig megérkeztünk, és betesszük az apartmanba, bedugjuk a konnektorba, akár ki sem kell pakolnunk belőle.
Néhány szót még szólnunk kell a telefonos applikációról is. Valami furcsa oknál fogva a leírásban megadott applikáció nem működött, de ugyan attól a gyártótól egy másik program gond nélkül. A lényeg, hogy hardveres probléma biztos nincs, valamilyen szoftveres anomáliára gyanakszunk.
Hogy nektek ne kelljen keresgélni, az alternatív programot Androidra itt találjátok: Car Fridge Freezer
Az eredeti, nálunk nem működő Android szoftver pedig itt van: Smart car fridge
Szerencsére a program jól használható, minden beállítás elérhető és működik. Szabályozhatunk és figyelhetjük a működést is. Magyarul nem tud, de annyira egyszerű a dolog, hogy az angol verzióval valószínűleg mindenki el fog boldogulni.
Összegzés
A leírtakból remélem mindenkinek nyilvánvaló, hogy az Alfawise B15 nevű hűtőláda nem egy egyszerű darab. Komoly teljesítménnyel rendelkezik, és a valóságban nem is nagyon kéne autós hűtőládának nevezni, lévén a benne lévő hardver miatt ez egy komplett, ám kisméretű és könnyen hordozható hűtőszekrény, amit akár fagyasztóként is használhatunk.
A nagy teljesítmény mellett kellemes extrákat is kapunk, hiszen az autónk elektromos rendszerének védelme igen fontos dolog, a Bluetooth kommunikáció, a telefonos program pedig nagyon kényelmes megoldás. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy az USB csatlakozón keresztül a láda úgy működik, mint egy powerbank, vagyis tudjuk róla tölteni elektromos kütyüinket, akaszthatunk rá kempinglámpát, ventilátort vagy bármit, ami a szabványos, 5 voltos USB portról működtethető.
A lényeg tehát, hogy a nálunk jelentkező szoftveres anomáliától eltekintve az Alfawise B15 beváltotta, amit ígért, így beköltözhetett az autónk csomagterébe. A gyártó a láda leírásában a kompresszor élettartamát 10 évben határozta meg, persze folyamatos működés mellett. Ha ez igaz, akkor a láda élettartama nálunk az örökkévalóság plusz egy nap lesz, mert szemben egy normál hűtőszekrénnyel ez nem fog állandóan berregni.
A nagy teljesítmény és az extra szolgáltatások sajnos azt is jelentik, hogy az ára jóval magasabb, mint egy egyszerű jégakkus táskának. Ha szeretnénk ezt a komoly, akár fagyasztóként is használható okos hűtőládát, akkor nem kevesebb, mint 56 ezer forintot kell a pénztárnál hagynunk. Szerencsére a vám és ÁFA mentes Priority Line szállítás ingyenes!
Ha megtetszett a hűtőláda, akkor a GBSZ3802 kuponkódot használva tudod a fenti áron megvásárolni itt:
Alfawise B15 kompresszoros, autós hűtőláda és fagyasztó
Ne feledd, szállítási módnak az ingyenes, vám és ÁFA mentes Priority Line szállítást válaszd!
Ne feledkezzetek meg róla, hogy bármit vennétek, vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert olyan kupon nincs, amit mi nem találunk meg! Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!