Az S3-nál már tavaly ősszel, vagyis az S27 GPU kiadásakor ígéretet tettek, hogy bemutatnak egy multi, vagyis több GPU-s változatot is.

Nos, az idő eljött, megtudhatjuk, hogy az S3-nál a két GPU egyenlő-e kétszer egy GPU-val.

Az egykor szebb napokat is megélt cég több GPU-s megoldása a kezdeti NVIDIA SLI-hez hasonlatosan két PCI Express csatolót és két kártyát igényel. A Tech Report szerkesztői alapos tesztnek vetették alá a kártyákat. Megizzasztották 3DMark, Quake 4, F.E.A.R. és Battlefield 2 alatt is.

S3 MultiChrome dual-GPU technológia

A tesztek eredménye alapján elmondhatjuk, hogy bár az NVIDIA 6600GT szintjét nem sikerült elérni, a két kártyás rendszer 3DMark06 alatt kisebb felbontásban 70-80, 1280-as felbontásnál közel száz százalékos növekedést mutat. A játéktesztekben is elhúzott a duál megoldás, ám jobb perceiben sem tudta 20 %-nál nagyobb különbséggel maga mögé utasítani az NVIDIA GeForce 6600GT lapkáját, amely egyedül vette fel a versenyt az S3 párosával.

A tesztek és a teljes cikk a forráshivatkozásra kattintva tekinthetők meg.