Egy igazán rövidke ízelítő látott napvilágot a következő generációs Eee Pad Transformerről.
Hűséges olvasóinknak talán nem kell bemutatni a korábbi verziót, amely tulajdonképpen egy netbook volt, melyről a “kijelző” eltávolítható, illetve tulajdonképpen egy önmagában is működő táblagép volt. Úgy tűnik az ASUS elkészítette a folytatást, amiről kaptunk egy kis kedvcsinálót is, igaz a videóban nem sok lényegi információ hangzik el, sőt maga a masina is csak az anyag végén tűnik fel pár másodperce. Ebből annyit szűrhetünk le, hogy meglehetősen hasonlít majd a múlt héten bemutatott ASUS Zenbook-ra, viszont azt már nem tudjuk az NVIDIA féle négymagos Kal El (Tegra 3) SoC került-e bele, mint ahogy azt pletykálták. Mindenesetre reklám mind a 22 másodpercét a kép alatt találjátok.