Tuti nem normális dolog ezért az óráért ennyire keveset kérni.
Az a helyzet, hogy a Xiaomi neve alatt, pontosabban több, Xiaomihoz köthető gyártó neve alatt jelentek meg olcsó órák az utóbbi években. Nem merném ezekre azt mondani, hogy rosszak voltak, egyszerűen csak olcsók, és a kevés pénzből még egy Xiaomi sem tud túl sokat kihozni. Így aztán ezek az órák engem, nem is fogtak meg túlzottan.
Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy melyik óra volt az, ami ár-teljesítmény viszonyban verhetetlen volt, akkor a Xiaomi Amazfit BIP jut elsőként eszembe. Olcsó volt és sokat tudott, hogy mást ne mondjak, a maga korában a legolcsóbb GPS-es óra volt.
Ezért is kaptam fel a fejem a Redmi Mi Watch Lite-ra, mert az első, ami feltűnt vele kapcsolatban, hogy beépített GPS és GLONASS egységgel rendelkezik, így nem kell magunkkal vinni a telefonunkat, ha futás vagy kerékpározás közben pontosan akarjuk naplózni a megtett útvonalat.
Persze a GPS-en kívül is van rengeteg kellemes tulajdonsága. Például 5 atm-ig, bvagys 50 méter mélységig vízálló, nagyméretű, 1,4 colos kijelzője van, 11 sportmódot támogat (igen, az úszást is!), 120 féle számlap közül választhatunk, és még sorolhatnám napestig a fincsiségeket.
Természetesen mindent tud, amit egy okosórától vagy egy sport trackertől elvárhatunk, szóval a szívmonitor, alvásmonitorozás, lépésszámlálás, az elégetett kalóriák számlálása és a bejövő üzenetek, hívások kijelzése sem maradhatott ki. Van telefonkereső funkció, van időjárás előrejelzés, ébresztő, figyelmeztető jelzés, stopper, stb, stb, stb.
A műszaki adatok közül a már említettek mellett a 9 napos üzemidőről és a mindössze 35 grammos tömegről, na meg a kényemes szilikon szíjról sem szabad elfeledkezni. Összességében ez egy baromi jó kis órának tűnik, bár a legnagyobb érdekesség mindenképpen az elől említett GPS/GLONASS megléte, ami ebben az árkategóriában finoman szólva sem megszokott.
A Redmi óráját most a hazai ár (árukereső legjobb ár 19 900 Ft) alig több, mint a feléért szerezhetjük meg, hiszen az alábbi hivatkozásról, a AE358D7611F1 kuponkóddal 12 100 forint az ára.