Meglepő eredmények születtek a Qualcomm új, notebookokba szánt processzorával.
A Qualcomm először 2018 decemberében mutatta be 8cx laptop processzorát. A lapka az ígéretek szerint a korábbi Qualcomm 850 teljesítményének dupláját adja, miközben 60 százalékkal jobb akkumulátoros élettartamot, H.265 támogatást és két 4K kijelző meghajtását ígéri.
Az Android Authority szerkesztőinek lehetőségük nyílt rá, hogy összemérjék a Qualcomm processzorát az Intel Core i5 notebook procijával. A méréseket a PCMark és a 3DMark natív ARM 64 alkalmazásaival végezték, és tényleg meglepő eredményeket kaptak. A PCMark irodai programcsomag tesztjében a két processszor fej-fej mellett haladt, hol az egyik, hol a másik ért el jobb pontszámot.
A grafikus tesztekben a számok kicsit csalókák, mert az Intel processzoros gép kijelzője 2K felbontású volt, míg a Qualcomm egységé csak 1080p felbontást használt. Valószínű, hogy emiatt történhetett, hogy a Qualcomm gép minden tesztben győzedelmeskedett. Ennek ellenére egészen meglepő a Qualcomm lapkájának teljesítménye, hiszen, ha meg nem is veri az Intel megoldását, azért keményen megszorongatja. Ha ehhez az eredményhez hozzávesszük az alacsonyabb fogyasztást, a hosszabb akkumulátoros élettartamot valamint az 5G modem támogatást, akkor érezhetjük, hogy a Qualcomm tényleg képes lehet labdába rúgni az Intel mellett a mobil processzorok szegmensében.
Minden esetre eddig csak izgalmasan hangzott, hogy egy hordozható pécében Qualcomm szív dobog, de mostantól ez már jóval több mint izgalom, inkább reális alternatíva.