A Sony végre hivatalosan is bejelentette, hogy mikor kezdődik meg a PlayStation 3 forgalmazása Európában.

 

Mint tudjuk, a PlayStation 3 november közepén került a boltok polcaira Japánban és az Egyesült Államokban. Az európai premiernek a Blu-ray meghajtó körüli gyártási problémák miatt kellett csúsznia, miközben az akadozó termelés és az óriási kereslet miatt a tengerentúlon is folyamatos hiánycikk volt a PS3.

A premierre március 23-án kerül sor, de ekkor még csak a drágábbik, 60 GB-os változat lesz megvásárolható. A kisebb kapacitású merevlemezzel szerelt PlayStation 3 csak az év vége felé kerül forgalomba az öreg kontinensen. A debütálás idején — a Sony állítása szerint — mintegy 30 darab kifejezetten a PS3-ra fejlesztett játék lesz megvásárolható a konzol mellé.

PS3 európai premierKP március 23.!__CÍMJAVÍTÁS__

Az Egyesült Királyságban a Sony játékgépe 425, illetve 350 fontért lesz majd megvásárolható. Ez átszámítva azt jelenti, hogy a 60 GB-os modell körülbelül 162 ezer forintért, míg a később érkező 20 GB-os változat 133 ezer forintért lesz megvásárolható.