Philips BDM4037UW – Az óriás, akinél nem csak a méret számít
Gyakorlati tapasztalatok, használat
Már a kicsomagolás sem volt egyszerű a képernyő mérete miatt. Autómnak nagy a csomagtere, de a hátsó üléseket le kellett döntenem, hogy haza tudjam vinni. A bejárati ajtón csak segítséggel jutottam be, négy kéz kellett a doboz terjedelme miatt. A hajlított kijelző miatt nem egy átlagos 40 colos kijelző dobozméretével kell kalkulálni. A kartonon belül vastag hungarocell réteg védi a hardvert, amit emiatt nem egyszerű kiemelni.
Beüzemelés előtt eltávolítottam az amúgy használt két darab FHD kijelzőmet az asztalról. A talpat felszereltem, a kábeleket bedugtam, HDMI-t használtam, sajnos a VGA-kártyámon még nincs Display Port. Ez azonban még sem jelentett komolyabb problémát, hiszen a HDMI 2.0 már képes a 60 Hz-es frissítés mellett is átvinni a szükséges adatfolyamot. Bekapcsoltam a monitort, beállítottam az ikonok méretét és a hasonló alapbeállításokat, aztán csak ültem előtte, és azt gondoltam, legyen bármennyi pénzem, soha, de soha a büdös életben ekkora kijelzőt nem veszek magamnak. Tegyük félre azt a tényt, hogy a legolcsóbb ár, amit találtam rá 180 ezer forint volt, így jelenleg a pénzügyi vonatkozás is erős gátat képezne.
A képek nem adják vissza a méretet. Az eddigi két darab 24 colos kijelző után a Philips BDM4037UW akkora volt, mintha egy amúgy nagy dunai sétahajó mellé oda tennénk egy óceánjárót. Ha a képernyő közepét néztem, akkor a széleket már csak a perifériás látásom tudta befogni. Ha elindítottam rajta egy 4K-s videót, akkor forgatnom kellett a fejem, ha a képernyő szélein vagy sarkán történő eseményeket figyelemmel akartam kísérni. Úgy éreztem, hogy ez a kijelző minden normális tevékenységre alkalmatlanul nagyméretű.
Ahogy feljebb írtam, a monitor immár másfél hete az asztalomon csücsül. Az első 3-4 nap elég volt arra, hogy megszokjam a méreteket, az 5-6-7. nap már elkezdtem teljes méretében használni. Két FHD kiterjedésű böngésző ablak, felette egy FHD méretű Photoshop, amellett egy FTP kliens, néha pedig egy távoli asztalon egy szerver, amin kicsit dolgoznom kellett éppen.
Valamikor a 8.-9. nap táján vettem észre, hogy mennyire imádom, hogy a kijelző hajlított. Addig nem tűnt fel, de ekkora képméretnél, ha közel ülünk a monitorhoz, nagyon hasznos az, hogy a kijelző távolabbi élei a hajlítás miatt közelebb kerülnek hozzánk. A televíziók esetében mindig megmosolyogtam a hirdetéseket, amikben a hajlított kijelzők előnyi között említették, hogy a hajlítás miatt a körbevesz minket a kép. Persze, 3-4 méterről biztos körbevesz… De a monitor esetében, amikor alig 30-40 centire van munka közben az arcunktól a panel közepe, a kép tényleg körbevesz minket.
Másfél hét után azt kell mondanom, hogy nem volt még olyan teszt, amikor ekkorát változott volna a véleményem az első benyomáshoz képest. Nagyon sokszor éreztem már úgy, hogy feleslegesen sokat tud, feleslegesen nagy, feleslegesen csilli-villi a kipróbált hardver, és a legtöbb esetben ugyan ezt éreztem a teszt végén is. A legjobb, ami történhetett, hogy megláttam a képességek között valami kis finomságot, ami elsőre elkerülte a figyelmemet, emiatt kicsit árnyalni tudtam a kialakult képet.
A Philips BDM4037UW esetén azonban az első benyomás után teljes fordulat következett be. Másfél hét után már úgy érzem, hogy az egyedüli gát, ami a monitor és közöttem áll, az ára, ami jelenleg sajnos nem fér bele a költségvetésbe. Az azonban biztos, hogy most már tudom, bőven van még hova fejlődni a dupla FHD kijelzőktől, és a munka lehet még annál is kellemesebb, mint amit a saját monitoraim nyújtanak. Az ablakok nem takarják ki egymást, nem kell az alkalmazások között váltogatni, minden azonnal a rendelkezésemre áll. Imádom!
