Üzletekbe vagy akár az íróasztalodra, hogy alkothass.

Philips 222B9T monitor – érints meg!


 

Bevezető

Óvatosan nyitogatom a dobozt, belülről, a koponyám mélyéről pedig elemi erővel készül előtörni valami. Egyre hangosabb lesz, míg végül felismerem Samantha Fox hangját, ahogy azt üvölti, touch me, touch me now. Izmaim finom rángatózása figyelmeztet, ha nem teszek valamit gyorsan, ebből baj lehet, de nem tudom a kornyikálást kikapcsolni. Az egyre hangosabb visítást próbálom ignorálni, de nehéz ügy, mert a szemem előtt már látom Samantha fürdőruhás alakját is, és túl sok mindent takar ki ahhoz, hogy lássam mit csinálok közben a kezemmel. Próbálom elhessegetni a víziót, óvatosan, remegő kézzel az asztalra teszem a kijelzőt, összekötöm a géppel, előbb a HDMI, utána az USB, adok neki tápot. Megjelenik a Windows, finoman megérintem a start gombot a monitoron, a fejemben pedig végre tompulni kezd a követelőző touch me. Fellélegzek, ez nehéz menet volt.


 

Unalmasan izgalmas

Ha van a világon egyszerre unalmas, mégis izgalmasabb monitor, akkor a Philips 22B az. Kívülről semmitmondó, egyszerű, vaskos darab, vaskos állvánnyal, de ha bekapcsolod, akkor kiderül, hogy elkezdhetsz alkotni. Csak egy normális kapacitív toll kell hozzá, és rajzolhatsz, 3D objektumokat rakhatsz össze, átszínezhetsz képeket, bajuszt firkálhatsz a gyerek orra alá, szóval megtehetsz bármit, amit eddig egérrel nem tudtál.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 2

A Philips ugyanakkor ezt a monitort nem pont erre a célra találta ki. Sokkal inkább üzletekbe, közösségi terekbe, ahol a mögötte lévő gépen futtatott programmal a látogatókat segíti. Nem véletlen a robosztus külső, a meglehetősen unalmas elő- és hátlap, ennél a kijelzőnél a lényeg az, hogy bírja a strapát, ne karcolódjon, és pontosan lehessen az ujjunkkal is vezérelni. A Philips ezen a téren minden tőle telhetőt meg is tett a sikerért, és a dolog bejött.

A 22 (21,5) colos képátló átlagos méret, a mögötte lévő technológia pedig még átlagosabb. Sima TN panel szolgáltatja a teljes HD képet, annak minden bajával, gyengeségével együtt. A színek nem Photoshopra lettek kitalálva, a kontrasztarány nem dönt csúcsokat és a betekintési szögek sem túl jók. Mindez azonban semmit nem von le az értékéből, hiszen arra a célra, amire szánták így is tökéltes. Ha használjuk amúgy is szemben fogunk állni vele, és az sem lesz zavaró – észre sem vesszük-, ha az sRGB színtér lefedettsége nem éri el a 90 százalékot.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 3

Bár, ez eddig nem hangzik túl jól, a Philips mindent megtett, hogy a technológiából a legjobbat hozza ki. Bevetették a monitoraiknál már bevált SmartResponse, SmartContrast, EasyRead és Flicker-Free technológiákat, amiknek nem csak a nevük hangzatos, hanem, ahogy korábbi monitor tesztjeinkből kiderült hatékonyan javítják a kép minőségét is. Emellett a kijelző kapott 3H tükröződésmentes bevonatot is, a kép így rendben is van.

Mivel ennél a monitornál a lényeg inkább a használat minőségén van, fontos, hogy erre is odafigyeljenek. A pontos érintésérzékelést a Phillips kivetített kapacitív (PCAP) 10 pontos multitouch technológiája segíti. A kapacitív – vagyis az érintést érzékelő- réteget a vastag, üveg, előlap alá helyezték, ami megója azt, és persze a kijelző panelját is a nyilvános felhasználásból származó behatásoktól.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 4

A feljebb már említett vaskos állványzat is a strapabíróság jegyében készült. Nem kapunk széles skálán változtatható magasságot, viszont a dönthetőség átlag feletti, hiszen akár teljesen vízszintesen, az asztal lapjával egy síkban is használhatjuk, így beépíthető például pultokba is.


 

Alkoss szabadon

A Philips 222B bármennyire is ipari, bolti felhasználásra készült, otthon is megállja a helyét. A TN panel technológia nem a csúcs, de például a modern gamer monitorok is ezt használják, szóval nem is a világvége. Ráadásul, ahogy olvashattátok megtalálhatók benne a Philips képjavító technológiái is.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 5

Ennek a monitornak a legnagyobb érdekessége természetesen az, hogy érintéssel vezérelhető rajta keresztül az operációs rendszer. A Windows 10-nél van tablet mód, amit kimondottan az érintésérzékeny kijelzőkhöz találtak ki, de a legjobb dolog még sem ez, hanem az alkotás. A monitorhoz kapunk egy olcsó és bumszli végű kapacitív tollat, de ezzel nem túl élvezetes a rajzolás. Viszont, Kínából nagyon olcsón lehet akár 0,5 milliméter hegyvastagsággal rendelkező aktív, kapacitív tollakat vásárolni, amikkel tényleg öröm a rajzolás. Persze szokni kell a dolgot, egyáltalán nem olyan, mint amikor grafitceruzával papírra rajzolunk. Viszont sok tekintetben sokkal élvezetesebb az „analóg” alkotásnál. Nem csak a visszavonható lépések miatt, bár ezek is sokat segítenek, hanem a rajzoló programokban elérhető rengeteg ecset, ceruza, zsírkréta, kalligrafikus tollak miatt. Pillanatok alatt alkothatunk pofás, kézzel írt üdvözlőlapokat, átszínezhetünk fényképeket, és készíthetünk rengeteg mást is, a dolognak csak a képzeletünk szabhat határt.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 6

Ha éppen nem rajzolunk, akkor a Philips 222B használható teljesen normál monitorként is. A fényereje, és a színei a mindennapi feladatokra elegek, maximum a komoly grafikai munkákra nem lesz jó, de erre amúgy sem ez a kategória, és az a kijelző méret a legalkalmasabb. Feljebb írtam, hogy a TN technológiát használják a gyártók a gamer monitorokban is. Ez azt jelenti, hogy a 22B valóban alkalmas játékok futtatására is, az alacsony késleltetés miatt, a gyors mozgások esetén sem fog utánhúzást produkálni.


 

Használat

Csak néhány szót szeretnék szólni a használatról, mert ennél a monitornál ez az unalmasabb téma.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 7

Elsőként, ami fontos, hogy a Philipsnél odafigyeltek rá, hogy a csatlakoztathatósággal ne legyen hiba. A kép érkezhet a hagyományos D-Sub mellett HDMI, DVI vagy Display Porton keresztül is, kapunk hang be- és kimenetet is, valamint a munkát segíti a beépített USB HUB, aminek az egyik kimenete gyorstöltésre is alkalmas.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 8

A Philips 222B menürendszere és a PIP rendszer a Philips monitoroknál megszokott, a vezérlés pedig mechanikus gombokkal történik. A menü természetesen „butább”, mint egy hagyományos monitoron, de nem sokkal, a lényeges beállításokat itt is megtaláljuk, sőt, van például kékfény szűrt mód is, amit négy fokozatban állíthatunk. Egy gombnyomással érhető el a SmartImage menü, ahol előre definiált beállításokat találhatunk, olyan neveken, mint iroda, fénykép, film, játék, gazdaságos és Low Blue mód.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 9


 

Zárszó

Sajnos a Philips 222B csak egy hetet tölthetett az asztalomon, de ezt egy hetet, miután Samatha Fox már nem duruzsolt a fülembe nagyon élveztem. Már régebben rendeltem tablethez is használható, igazi rajzoláshoz készített aktív, kapacitív tollat. Mondanom sem kell, hogy 22 colon, teljes HD felbontás mellett, sokkal élvezetesebb volt az alkotás.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 10

Persze, ahogy feljebb írtam, a monitor bármennyire is jól használható otthon, a fő felhasználási területe még sem ez. Jól érzi magát információs pontok, értékesítési pontok, különböző közösségi terek kiegészítőjeként, és strapabíróságának hála sokáig szolgálja majd a vevőket látogatókat.

Philips 222B9T monitor – érints meg! 11

Ez a strapabíróság, és az érintésérzékeny technológia tükröződik az árában is, hiszem 83 ezer forint alatt nemigen jutunk hozzá. Persze, ha ezt az árat visszahozza az, hogy boltunkba szívesebben térnek be a vevők, akkor már nem is olyan drága.


 

Műszaki adatok

  • Kép/Kijelző

    LCD panel típusa
    TFT-LCD (TN)
    A háttérvilágítás típusa
    W-LED rendszer
    Panel mérete
    21,5″ / 54,6 cm
    Tényleges képfelület
    476,64 (H) x 268,11 (V)
    Képformátum
    16:9
    Optimális felbontás
    1920 x 1080, 60 Hz-en
    Képpontsűrűség
    102 PPI
    Válaszidő (tipikus)
    1 ms (szürkétől szürkéig)*
    Fényerő
    250  cd/m²
    Kontrasztarány (tipikus)
    1000:1
    SmartContrast
    50 000 000:1
    Képpont-osztásköz
    0,248 x 0,248 mm
    Megtekintési szögtartomány
    • 170º (H) / 160º (V)
    • C/R > 10 mellett
    Képjavítás
    SmartImage
    Színtartomány (tipikus)
    NTSC 72% (CIE 1931)
    A kijelző színei
    16,7 M
    Pásztázási frekvencia
    30–85 kHz (H) / 48–75 Hz (V)
    sRGB
    Igen
    Villódzásmentes
    Igen
    EasyRead
    Igen
    LowBlue üzemmód
    Igen
  • Érintés

    Érintőtechnológia
    Vetített, kapacitív
    Érintőpontok
    10-pontos
    Érintési mód
    Érintőceruzával, ujjal, kesztyűvel*
    Érintőfelület
    USB-vel
    Érintőüveg keménysége
    7 H
    Érintőüveg bevonata
    tükröződésmentes
    Érinthető aktív terület
    476,64 mm (V) x 268,11 mm (F)
    Operációs rendszer
    Windows 10 / 8.1 / 8 / 7; Android 7.1 / 7.0 / 6.0 / 5.0 / 4.4; MAC OS X; bizonyos Linux verziók*
    Tenyérblokkoló terület
    >= 30 x 30 mm
    Behatolás elleni védettségi besorolás
    IP54 – csak az elülső rész
    Szigeteltség
    Az érintőképernyő szigetelve illeszkedik a kerethez; Az érintőképernyő szigetelve illeszkedik az LCD-hez