Nézzük, mennyi energiát igényelnek az egyes konfigurációk az ELMŰ-től:
Sajnos az üresjárati értékekkel gondban vagyunk (már ami az AMD VGA-it illeti) – valószínűleg a még kiforrottnak cseppet sem nevezhető X58 az oka mindennek (szoftveres bibi lehet a háttérben). Terhelésnél azonban kirajzolódik szépen, hogy az azonos kategóriába eső versenyzők nagyjából ugyanannyit fogyasztanak.
Ezek után lássuk, az egyes hűtések hogyan vizsgáztak nálunk:
Igazából egyik hűtésre sem lehet panaszunk, azonban a Sparkle 9800 GT huzamosabb terhelés alatt bizony feljebb kapcsolta ventilátora fordulatszámát, mely által egyértelműen hallható lett őkelme (igazi hangosságról talán nem beszélhetünk még így sem). Azonban azt el kell mondanunk, hogy alapállapotban a Sparkle megoldását egy hangyányival halkabbnak éreztük. A Sapphire a mérések alatt gyakorlatilag állandó fordulatot vezényelt a légkavarónak — akár huzamosabb terhelés alatt is –, sőt, olyan is előfordult, hogy egyszerűen lekapcsolt a ventilátor (ezt 30 °C alatt tette meg nyitott ablaknál).