Nekünk, akiknek az óvodában floppy meghajtó volt a jelünk, az 1024 kerek szám, a házszámunkat pedig gyakorta összekeverjük az IP címünkkel teljesen nyilvánvaló, hogy a GeForce GTX 1060 irreális vétel 30 000 forintért.

Óvakodj a törpétől… és az olcsó videokártyától is!

Csakhogy minden kétséget kizáróan nem mindenki kel és fekszik a számítástechnikával, meg aztán legyünk őszinték; az igazán jó fogások egyik pillére az, hogy az eladó nincs teljesen tudatában az adott termék paramétereit illetően, s jócskán alábecsüli annak értékét. Szóval vannak még csodák, csak a matematika törvényeit figyelembe véve általában erre igen csekély esély mutatkozik, ennek ellenére megnyitottam az alant látható hirdetést a Jófogáson. Nos, akadtak érdekességek.

jofogas geforce gtx 1060 3g
Így indult a sztori – természetesen a feladó adatait szándékosan takartuk ki.

A hirdetésből egy magyarról magyarra fordítás után kiderül, hogy az eladó külföldről „kapta” a GeForce GTX 1060 kártyát, mely gépet még nem látott, s ugyanez igaz a garanciára is. Egyébként „minden” a megszokott; a hirdető neve és telefonszáma, képek a termékről. Apropó képek. A doboz avatott szem számára igazi csemege, gyakorlatilag pontos megnevezés hiányában teljesen univerzális, és akkor a hátoldaláról még nem is beszéltünk. Pontokba szedtük az ott látottakat, tessék kapaszkodni!

  • 350 watt
  • 300 MB
  • 2 GB
  • PCI-E x16
  • CD-ROM/DVD-ROM
  • Microsoft Windows XP, Windows Vista, Windows 7, Windows 10

Képek a szóban forgó termékről:

Geforce Gtx 1060 3 GB 192 BIT 475511065164569 Geforce Gtx 1060 3 GB 192 BIT 476611065165897 
 Geforce Gtx 1060 3 GB 192 BIT 476641065166082 Geforce Gtx 1060 3 GB 192 BIT 476671065165164
 Katt a nagyobb verziókért!
Geforce Gtx 1060 3 GB 192 BIT 474461065165891

Így is kell ezt, célratörően, csak semmi felesleges huzavona! Akár azt is mondhatnánk, hogy az „unisex” doboz egy forradalmi húzás volt a költséghatékonyság terén. Az mondjuk némiképp rejtély, hogy az ajánlott tápegységen kívül a másik két „adat” mit akarna jelenteni (feltehetőleg a tárhelyre és a memóriára utalna), de legalább a Windows XP is támogatott – roppant hasznos ám ez! Nem túl jó a képminőség, de azért majdnem az összes játékot ki lehet silabizálni a képek alapján:

  • Assassin’s Creed IV: Black Flag (2013. október 29.)
  • Splinter Cell Blacklist (2013. augusztus 20.)
  • Watch Dogs (2014. május 27.)
  • Batman: Arkham Origins (2013. október 25.)

Elég naprakész lista…

No, akkor lássuk csak, hogy mivel is állunk szemben. A kínálat elég bőséges, egy biztos, ez nem a GeForce GTX 1060 lesz, még ha ez is van a hátlapján lévő „azonosítón” – más kérdés, hogy ez a cikkszám ebben a formában teljesen komolytalan. A hűtő régről már ismerős volt, pár másodperc múlva meg is lett a TechPowerUp idevágó fóruma. Ott az illető egy GeForce GTX 750 Ti boldog tulajdonosának hitte magát, még nem aztán ki nem derült néhány turpisság.

jofogas es techpowerup geforceA hűtőrendszer nagyon hasonló, a nyák talán másabb.
Geforce Gtx 1060 3 GB 192 BIT gif 01jpgA külcsín is mutat hasonlóságokat.

A cucc elsőként is lassú, a GPU-Z pedig egészen szokatlan adatokat olvas ki. Pár bejegyzéssel később kiderült, a kártya a GeForce GTS 450 (a GF116 chip elég egyértelmű bizonyítékot szolgáltatott), s így már a BIOS is stimmelt – erről egy másik vásárló számolt be, de ő is ezt az utat járta be. Szóval a látottak alapján valószínű, hogy a remek GTX 1060 helyett valamilyen ősöreg vitézt tudnánk megvásárolni, talán épp ezt:

sadNem az a tipikus GeForce GTX 750 Ti.

Jó lesz vigyázni az elsőre kedvezőnek tűnő ajánlatokkal, tudniillik a bányászoknak köszönhetően az egész világon komoly hiány alakult ki a morcosabb videokártyákból – a GeForce GT 710-et persze tucatjával is vehetitek –, ha kockáztatunk, akkor könnyen belefuthatunk egy ilyen enyhén szólva is kétes termékbe. Jelen pillanatban a kivárást, esetleg egy bányászattól megkímélt grafikus kártyát (GeForce GTX 1050/Ti, Radeon RX 560) tudunk javasolni, de végső soron a konzol is gyógyír lehet a játékos problémákra.

A hirdetés azóta már eltávolításra került a Jófogásról!