Az OOTD S10 mutatós darab lett, de elég lesz ez a sikerhez?

Városba pont jó, terepre kevés – OOTD S10 roller teszt


Nézd meg videós tesztünket is, ha tetszett iratkozz is fel csatornánkra!


 

Bevezető

Amikor a forgalmazó megkérdezte, hogy érdekel-e ez a roller, akkor gyorsan hozzá tette, hogy „de figyi, ezt ám a Duotts gyártja!” Hát, valóban egy kicsit érdekesebb lett a dolog, mert nem igazán értettem, hogy miért kell egy viszonylag már bejáratott nevet titokban lecserélni egy másikra. Azután felmentem a gyártó (Duotts) oldalára, és láttam, hogy titokról szó sincs, ott is OOTD néven nyomják a rollereket.

Városba pont jó, terepre kevés - OOTD S10 roller teszt 2

Nem mondom, hogy megvilágosodtam volna, továbbra sem értem a név cseréjét. Talán megmarad a Duotts a kétmotoros gépeknek?

Na, de mindegy, lépjünk is ezen túl.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 1

Szóval itt egy OOTD roller, amiben egy motor lakik, van benne 1400 watt teljesítmény, használható méretű akkupakk, és jól néz ki a képeken. Mi baj lehet? Ugye semmi! Baj tényleg nem lett, de a teszt végére kicsivel több lett a kérdőjel a fejemben, mint a teszt előtt volt. Akkor még csak a néven csodálkoztam, most már azt sem értem, hogy kinek is készítették ezt a rollert.


 

Specifikáció – OOTD S10

A specifikációt nézegetve egyetlen adat keltette fel a figyelmemet, az 1400 wattos motor. Az utóbbi időben járt nálam ezres, ezerkettes, kétezres, ez az 1400 watt így beékelődött a sorba, egyúttal rögtön kíváncsivá is tett. A KuKirin G3-mal ha nehezen is, de felvánszorogtam a tesztre használt emelkedőn. A G4 lazán felvitt, de nekem városba egy kicsit feleslegesen erős volt. Szóval ez az 1400 watt lehet, hogy pont megfelelő lesz (emiatt vállaltam el e tesztet J ). Egyedül a 29 Nm maximális nyomaték aggaszt kicsit, meglátjuk ez mire lesz elég.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 2

A motoron kívül más igazán érdekes nincs a gépben, legalábbis a papírforma alapján. Az akkumulátor 48 volt és 20 Ah, vagyis másképp 960 Wh. Ez elég rendes adat, nem mondom, hogy nem láttam nagyobbat, többet, de ez a majd 1000 Wh azért már bőven a használható tartományba kell, hogy helyezze a rollert.

A kerekek 10 colosak, a fékek tárcsásak, természetesen mechanikusak. A féktárcsák 140 milliméteresek, ez ehhez a teljesítményhez elég lehet, főleg, hogy a mechanikus fék mellé van elektronikus motorfék is. A gép viszonylag hosszú, 1210 centiméteres, a taposó szélessége 19 centi. A gyártó fontosnak érezte megadni a hasmagasságot is, ez 16 centiméter. Szerintük a felhasználó magassága 150-200 centi közötti lehet, a testsúlya pedig maximum 120 kilogramm.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 3

Azt írják az OOTD S10 adatlapján, hogy az ajánlott végsebesség 25 kilométer óránként (erre még visszatérek), az egy töltéssel megtehető táv pedig 70 kilométer. A megmászható emelkedő maximum 15 fokos lehet. Van víz elleni védelem, IPX4-es, vagyis kisebb eső, felfröccsenő víznek nem kéne ártania a gépnek.

Lényeges még, hogy van Bluetooth, (erről is később), van első és hátsó lámpa, sőt, elől egy helyzetjelző fény is van, de indexet nem kapunk. Megjegyzem nekem nem hiányzik, a legtöbb hasonló gépen van, de semmit nem ér, szóval ezzel az erővel akár le is hagyhatták, nekem nem fáj. Az extrák között a Bluetooth mellett talán még a tempomatot említhetem, már amennyiben ez extrának számít.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 4


 

Külső – OOTD S10

A méretekről már beszéltem, ezt nem írom le újra. Az OOTD S10 ránézésre nyúlánk gép, a hosszához képest kicsi a szélessége. A gép tömegét nem írtam még, ez 27 kilogramm, ami ebben az osztályban nem meglepő se pro- se kontra.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 5

A kormányoszlop lehajtható, viszont a magassága nem állítható. Van egy elég jól értelmezhető saroktámasz hátul, amit az 1400 watt és a várható gyorsulás indokolhat. A trepni két oldalán találunk LED-világítást, ez furcsa narancsos fényben világít, szimpatikus számomra. Olyan barátságos lesz tőle a gép.

Elől C futómű, hátul a megszokott dupla lengőkar között a kerék. Elől és hátul is találunk rugóstagot, a hátsó állítható keménységű. Az első rugón belül viszont csillapítás nincs. A lengőkaron egy kicsit emlékeztetnek a KuKirin megoldására. Persze a forma kicsit más, a szín meg teljesen más, citromsárga. Ettől nekem kicsit játékrollernek tűnik, de ez csak ízlés kérdése, lehet, hogy neked meg pont ez jön be.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 6

A hátsó lámpa elég jó helyen van, elég jó a fényerő is, ez tetszik, de nem túl érdekes. Ami viszont fura az első világítás, ugyanis ez két részből áll. Kapunk egy V alakú helyzetjelzőfényt, ez mindig világít, ha a roller be van kapcsolva, és kapunk egy hagyományos LED-es lámpát is. Ez is be van építve a kormányoszlopba, a magassága nem állítható így.

A jobboldalon találjuk a bekapcsológombot és módváltót, amivel a 4 üzemmód közül választhatunk, és persze itt van a hüvelykujjal nyomható gázkar is. Ezek a megszokottak. Az első amikor nincs elektromos hajtás, utána az ECO, a Standard és a végén a Sport mód. Itt, a baloldalon van még egy csengő, ami egybe van építve a fékkel. A oldalon csak a csengőt és a fékkart találjuk.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 7

A műszer középen a kormányoszlop tetejébe van építve. Túl sok információ nincs rajta. Ami viszont tetszik, hogy elég meredek szögben áll. A rolleren állva még látható, leolvashatóak az értékek, de a nap nem süt bele, így napfényben is egészen jól olvashatók az információk. Mondjuk az üzemmód jelzése éppen nem, az olyan kicsi, hogy kis túlzással szemüveg kell, hogy lássam.

Alapvetően elégedett vagyok a külsővel. Kicsit vásári, de nem túlzóan, kicsit érezhető a kínai dizájner ízlése, de nem zavaróan. Az anyagok jók, az összeszerelés minősége jó, így, ha prémium érzetnek nem is merném mondani, azért mindenképpen a jobbak közül való.


 

Szerelés – OOTD S10

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 8

Mielőtt megint leszedi rólam a keresztvizet, amiért azt merem mondani, hogy a szerelés csak annyi, hogy felteszem a kormányt:

Igen, az OOTD S10 összeszerelése valóban ennyi, két kábelt csatlakoztatsz, felteszed a helyére a kormányszarvat, becsavarsz hat darab csavart és készen vagy. De…

Ha veszel egy rollert, akkor tedd meg, hogy vagy elviszed egy szakemberhez, aki összerakja, beállítja neked, vagy, ha van benned elegendő affinitás a szereléshez, akkor tedd meg magad. A laza csavarokat húzd meg, a túlhúzott csavarokat lazítsd meg, ha nincs a csavarokon menetrögzítő tegyél rá. Állítsd be és ellenőrizd gondosan a fékeket, a futómű és a kormány mozgó alkatréseihez, forgási pontjaihoz tegyél zsírt, ha gyárilag nincs. Nem szokott lenni.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 9

Na, remélem most már a finnyásak számára is elegendő információval szolgáltam.

A szerelés, mármint az alapok nem bonyolultak. Tényleg csak 6 darab csavar, ez fogja a kormányszarvat. A fék kicsomagolás után semmit nem fogott, de szerencsére lehetett a bowdenházon annyit feszíteni, hogy ne kelljen szerszám hozzá. A tesztre így jó lesz, de később tuti kell majd állítani rajta. A tárcsák nem voltak görbék, nem ütöttek. A gumik a kerekeken rendesen fent voltak, azok sem ütöttek, nem rázkódott a roller, szóval mondjuk ki, alapvetően itt sem volt hiba.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 10

Jöhet a lényeg, a használat!


 

Tapasztalatok – OOTD S10

Kezdjük a fura vagy kellemetlen dolgokkal.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 11

A használati utasítást felütve olvasható, hogy a tempomat ki- illetve bekapcsolható az applikációból. Azonban se az applikáció nevét nem árulják el, se linket se QR kódot nem adnak hozzá. A Play Store-ban sem találni semmit, ami ehhez a rollerhez jó lenne. Szóval itt egy hatalmas zsákutca. Nem tudom, hogy csak ennyire új a roller, vagy később sem akarnak hozzá appot adni, minden esetre érdekes.

Szerencsére támadt egy ötletem. Miután a legutóbbi kerékpártesztem alanyát a Smart Life-appal (ami egy okosotthon applikáció) sikerült párosítanom kipróbáltam ezt a rollert is, és lássatok csodát, felismert a program, így van appom a rollerhez.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 12

Mondjuk sok mindent nem lehet állítani, az üzemmódokat választhatod, illetve bekapcsolhatod a tempomatot, az azonnali (lábbal belökés nélküli) indulást, de pl. a 25 Km/órás sebesség korlátozást nem tudod kikapcsolni. Jó hír viszont, hogy legalább útvonal rögzítésre használható a program, a bringánál ez sem ment, szóval ez azért jópont az OODT mellett. Szóval a lényeg. Van Bluetooth, de nincs gyári app. Mivel nincs gyári app a végsebesség korlátot sem tudod kikapcsolni, szóval az ajánlott végsebesség egyben a valós végsebesség is.

A rugózás, mint olyan nem nagyon létezik. Mondom ezt úgy, hogy 100 kiló vagyok, szóval aki nálam kisebb tömeggel rendelkezik, annak még annyi sem lesz, mint nekem. A hátsó rugóstagon tudunk valamennyit puhítani, ez lehet minimális orvosság a dologra, ahogy az is, hogy a 10 colos tömlős kerekeket is fújhatod kicsit puhábbra.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 13

Egy olyan rolleren, ami nagyobb sebességgel is képes haladni jobb, ha betartjátok a gyári előírást a gumik keménységére, de itt, a maximum 25 kilométer/órás sebesség miatt egy picit engedhettek a nyomásból. A kulcsszó azért itt is a picit!

A rugózás/lengéscsillapítás miatt már mondhatjuk, hogy ez az OOTD S10 nem terepre való. A közepes úthibák, a kicsit felfagyott aszfalt még nem jelent megoldhatatlan problémákat, de a rázósabb utakat már erősen érezni fogod. Szóval hiába a nagy hasmagasság, ez a roller jó minőségű útra vagy kerékpárútra lesz alkalmas.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 14

A fék hiába mechanikus, a tárcsák hiába csak 14-esek, a hátsó kerékben kapott elektromos fékkel együtt elég intenzív lassulást tesz lehetővé. Olyannyira, hogy ha nem készülsz rá, akkor garantáltan meg fog lepni a fékhatás, amit tapasztalsz. A legtöbb esetben elegendő volt szimplán a hátsó fékkel fékezni, az elsőhöz nem is nagyon nyúltam, még nagyobb sebesség esetén sem. És itt újra mondom, a angyobb sebesség az maximum 25 volt.

Megjegyzem, ezzel a rollerrel a 25 Km per óra feletti sebesség nem is lenne komfortos. A kemény futómű, a relatív kis kerekek mellett a kormány szélessége sem alkalmas arra, hogy nagyobb sebességnél biztonságosan tudj közlekedni.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 15

A stucni egybe van építve a műszerfallal és a lámpával, így esélytelen, hogy később egy szélesebb kormányt tegyél fel a gépre. Csak az összehasonlítás kedvéért a Kukirin G3 kormánya 67-68 centi széles, az OOTD S10 kormánya 60 centis. Mondjuk a G3 gyorsabb is, és ahhoz a sebességhez a 67 centi is elég kevéske.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a specifikációban megadott 2 méteres maximális testmagasság egy kicsit túlzásnak tűnik. A 184 centimmel még éppen jó a kormánymagasság, bár sokan már erre is azt mondanák, hogy alacsony. Itt is azt kell megjegyeznem, hogy magasabb végsebesség mellett ez a korménymagasság már lehet, hogy kevés lenne, jelen állapotban még elég. Talán 190 centis magasság esetén még tudom javasolni a vásárlást, afölött már nem szívesen.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 16

A dinamizmussal, gyorsulással nem volt problémám, kényelmes, nem fejletépős a dolog, de azért meg tud indulni az OOTD S10, ha arra van szükség. A végsebesség miatt autók közé amúgy sem ajánlom, szóval nem is nagy baj, hogy nem akar kiszaladni alólunk.

Ami viszont tényként állítható, hogy ez a roller nincs 1400 wattos. Idén tesztelem már 1000- 1200- 2000 wattos rollereket és a sajátom is 1000 wattos, szóval, már csak a friss emlékek alapján is azt mondom, ez a roller talán csúcsteljesítményben tudja az 1400-at, de érzetre inkább olyan 800-1000 wattra teszem a teljesítményt.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 17

A környékünkön a tesztekhez használt emelkedőn az 1200 wattos G3 felküzdötte magát (egy kicsit trükközve), de az OOTD S10 az emelkedő feléig jutott csak, a meredekebb befejező rész előtt elfogyott az ereje. Szóval az 1400 watt egy vicc ebben az esetben.

Természetesen a gyárilag ígért hatótáv sem teljesült alattam. Persze, mind tudjuk, hogy a 65 kilós utassal tesztpadon, zárt térben történő hatótávteszt és a valóság között szakadék van. Én ennél jóval nehezebb vagyok, a teszt alatt meg is szoktam hajtani a gépeket (amennyire a gépek engedik), próbálgatom a különböző emelkedőket. Szóval, ha a próbapados mérés az egyik véglet, akkor a teszt alatti mérés a másik. Örülhetek, ha a gyárilag megadott érték felét elérem.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 18

Veletek ez persze nem biztos, hogy így lesz, máshol, másképp és esetleg más testsúllyal használjátok majd, de azért ökölszabályként érdemes így is a gyári adat felével kalkulálni.

Még egy dolog, ha már a hajtósabb használatot említettem. Most jutott eszembe, hogy balra csak módjával lehet dönteni kanyarban a gépet, mert leér a lábtartó. Mondom megint, nem a tipikus használatról beszélek, én azért vagyok, hogy mindent kipróbáljak, szóval a hétköznapi használathoz képest jóval nagyobbakat döntögettem.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 19

Összegezve milyen volt akkor az OOTD S10-et használni?

Nos, végül is jó. Nem találtam komoly hibát, elég dinamikus, a közepes emelkedők leküzdhetők vele, a rugózás ugyan kemény, de még így is nagyságrendekkel jobb, mint bármilyen pálcikaroller esetén.

A 25 kilométer/órás maximális sebesség csak a specifikációban zavaró, használat közben ez az a sebesség, ami még relatív biztonságosan elviselhető. Ilyenformán én nagyon nem bánom, hogy ez a roller nem megy többet, így nem is lesz meg a kísértés, hogy száguldozz vele.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 20

A külső véleményem szerint mutatós. A lámpák jók, az index kicsit sem hiányzik. Tetszik az oldalt húzódó narancsszínű LED fény. A felhasznált anyagok, az építés minősége abszolút elfogadható. Amibe beleköthetek a lábtartó, ami elég buta szögben áll kinyitva, figyelni kell hova támasztod le, mert hajlamos felborulni.


 

Összegzés – OOTD S10

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 21

Remélhetőleg mindent leírtam, megpróbálom röviden összefoglalni!

Az OOTD S10 jó kis roller lett, szeretni fogod, legalábbis akkor, ha városban, kerékpárúton, jó minőségű aszfalton fogod használni. Hegyeket nem szeret mászni, de a kisebb emelkedők meg sem kottyannak neki. Dinamikus, kellemes használni, jó a műszerfal és az útvonalrögzítés miatt az applikációnak meg a Bluetoothnak is van értelme. Más kérdés, hogy a telefontartót nehezen fogod tudni felszerelni rá.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 22

banggood order in

Hogy megvenném-e? Nos, a G3-nál kicsit gyengébb, de cserében kényelmesebb. Nagyobb hely van a lábamnak, a G3 torziós rugója keményebb. Cserében viszont a G3 gyorsabb, szélesebb a kormánya. Szóval van pro és kontra érv is, hogy miért válasszam ezt vagy azt.

Magam részéről, belekalkulálva, hogy a hétköznapokban a saját rolleremet is nyugdíjas tempóban használom az OOTD S10 talán szimpatikusabb. Ezzel együtt, bármennyire is szimpatikus, mégis hiányzik belőle a csí, az a kis érzés, ami miatt az ember könnyebben nyúl a pénztárcához.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés 23

Persze ez is csak rám érvényes, előfordulhat, hogy meglátod és beleszeretsz. Ha a fentieket elfogadod, a rollert a helyén kezeled (vagyis városi rollerként), akkor vedd meg nyugodtan, az ára jól lett belőve, annyit, vagy most a bevezető akció alatt talán kicsit többet is tud, mint amennyit kérnek érte.

Ehhez a cikkhez a szokásosnál is erősebb kupont kaptam, így a HUOTS10 kóddal 296 902 forint helyett 261 490 forintért tudod megvásárolni cseh raktárból az alábbi hivatkozásra kattintva:

 

OOTD S10 elektromos roller

 

Hasonló tartalmak oldalunkon