Persze ne számolj ultra minőségű grafikával, és a magas felbontást is felejtsd el. Menni fog? Ha igen, akkor kattints!
A jövő héten rajtol el az AMD vadonatúj asztali APU sorozata, a Raven Ridge. Az új széria folytatja a korábbi hagyományokat, azaz kapott egy integrált, elég kellemes paraméterekkel bíró grafikus chipet. A helyzet viszont annyiban mégiscsak különleges, hogy a vállalatnak a Zen architektúra személyében egy bámulatosan jó processzor van a kezében, amit bizony az elődöknél nem tudtunk elmondani. A másik oldalról is elég erős a hátszél; a videokártyák fejlődése az elmúlt időszakban érezhetően lelassult, így a Raven Ridge Vega IGP-je a korábbiaknál közelebb kerülhet az asztali megoldásokhoz, miközben technikai tudását tekintve még előrébb is jár, mint például Polaris generáció. Gondolom kitaláltátok már, hogy ez lesz a szuperolcsó összeállításunk lelke.
Ö az a bizonyos reménysugár.
Az érem sötétebbik oldalán gyakorlatilag csak a memória áll. Megszokhattuk már, hogy az erősebb IGP-k érzékenyek az elérhető sávszélességre – most sem lesz ez másképp. A platform költségét tehát valamelyest emelni fogja, hogy a memóriák órajelét fel kell tornásznunk a lehető legmagasabbra. Szerencsére az AMD igen agresszív árazást szabott új jövevényeinek, így talán ellensúlyozni tudja ezt a hátrányt. Még egy dologról érdemes beszélni. Bár a sajtó gyakorlatilag egyöntetűen az erősebbik modellt „kapta fel”, mi mégis úgy gondoljuk, hogy a másik versenyző lényegesen figyelemre méltóbb; kedvezőbb ár/érték és még mindig korrekt teljesítmény.
A Ryzen 3 2200G Zen magjai a nagyobb modellhez képest picit lassabb tempón ketyegnek, illetve mellőzik a Hyper-Threadinget, a sebessége a régebbi Core i5-ös CPU-kat idézi – valahol az Ivy Bridge generáció környékén járhat. Ez azért még most is elég tisztességes produkció, ha nem is fénysebesség, továbbá ne feledkezzünk meg arról, hogy egy 99 dolláros termékről beszélünk! Innen nézve nincs ok különösebb aggodalomra, pillantsunk most át a túloldalra. Természetesen jelen pillanatban nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mire képes a Vega GPU, néhány kiszivárgott mérés (3D Mark 11 GPU pontok) viszont támpontot ad.
Ryzen 5 2400G | 5042 |
---|---|
NVIDIA GeForce GT 1030 | 4754 |
Ryzen 3 2200G | 3950 |
AMD A10-7890K | 2988 |
Szerencsére már az AMD is eleresztett pár infómorzsát, amit a lenti képen csipegethettek fel. Az első nevet erősen a figyelmetekbe ajánljuk!
A számok alapján úgy fest, hogy a Ryzen 3 2200G drasztikusan nem lefog lemaradni a GeForce GT 1030-tól, mindemellett a nagytesó sem jelent más dimenziót – értelemszerűen az AMD-nek azért valamennyire el kellett egymástól szakítania a két terméket. Itt jön képbe egy olyan lehetőség, melyet a vállalat maga leleplezett le, s amit a felhasználók többsége bizonyára már jól ismer: a túlhajtás.
Az AMD persze a drágábbik Ryzenen demonstrálta a dolgot, a két APU viszont ugyanarra a lapkára épül, következésképpen a szerényebbik típus sem fog kudarcot vallani ezen a téren. Mint látjátok, a Vega IGP nagyon meghálálja a túlpörgetést, még az is elképzelhető, hogy a Ryzen 5 2400G is megcsíphető. Ebben bízunk amiatt is, hogy a 704 shadert felvonultató GPU-t nyilvánvalóan jobban fojtogathatja a még mindig szűkös memória sávszélesség, mint a gyengébbik versenyzőt.
A fentiek után nagy vonalakban számoljuk ki, hogy egy Raven Ridge alapokon nyugvó konfiguráció mennyiből jöhet ki. Természetesen a Ryzen ára a jóslás kategóriában van, de nagyságrendileg itt kell(ene) lennie.
Alaplap: | A320/B350 | 16.000 – 22.000 Ft |
---|---|---|
Processzor: | Ryzen 3 2200G | 30.000 – 40.000 Ft |
Merevlemez: | 1 TB | 12.000 – 13.000 Ft |
Memória: | 2×4 GB DDR4 | 26.000 – 32.000 Ft |
Ház és PSU: | Ízlés szerint és 300-400 watt | 15.000 – 20.000 Ft |
Végösszeg: | 99.000 – 127.000 Ft |
Szerintünk mai viszonylatban ez elég barátságos összeg egy olyan számítógépért, mely messze nem irodai célokra alkalmatos. Nem állítjuk, hogy az újabb címeket magas minőségben tudjátok majd futtatni ezzel az összeállítással, arra viszont fogadni mernénk, hogy (rossz esetben) alacsony szintre állítva játszható értékekkel fogtok találkozni – legalábbis az esetek döntő többségében. Gondoljatok bele, hogy mekkora szó ez akkor, amikor egy középkategóriás GeForce GTX 1060 nagyjából önmagában annyiba kerül, mint itt a végösszeg. Egy használt konfiguráció ugyanekkora összegből biztosan acélosabb teljesítményt nyújtana, de ez nyilván nem mindenkinek pálya.
A HotHardware már megkezdte a tesztelést.
A jövő héten alaposabban is megvizsgáljuk a két új jövevényt.