Az Engwe P1 a klasszikus dizájn mögött meglepő hardvert rejteget.
Nézd meg videós bemutatómat is, ha tetszett iratkozz is fel csatornámra!
Bevezető
Valamikor másfél hónappal ezelőtt kerestek meg, hogy lesz egy új Engwe kerékpár, lesz nagy promóció, jó ár, tegyem már meg, hogy írok róla, esetleg készítek egy videót. Megnéztem a bringát képeken, megnéztem az adatlapot és azt mondtam: Köszi, de engem nem érdekel egy olyan kerékpár, amit 4 évvel ezelőtt már kipróbálhattam.
A helyzet ugyanis az, hogy az Engwe P1 külsőleg és a tudását tekintve is egy 4 évvel ezelőtti bringának tűnik, legalábbis első ránézésre. A gyártó addig erősködött, amíg csak rábólintottam a dologra, és mennyire jól tettem!
Az történt ugyanis, hogy megkaptam az utóbbi idők legjobban felszerelt városi bringáját, ami ismerve az árát már önmagában is érdekessé teszi a tesztet, de a hab a tortán még sem ez, hanem az, hogy a specifikációk között ott szerepel eldugva egy apró, de minden másnál lényegesebb kifejezés: nyomatékszenzor
Ahogy az előző kerékpár tesztemben is mondtam (írtam), arra számítottam, hogy az idei a nyomatékszenzoros kerékpárok éve lesz a kínai gyártóknál, és úgy tűnik, hogy ebben nem kell csalatkoznom. Az a tény viszont, hogy milyen alacsony áron kapjuk ezeket engem is nagyon meglepett. Őszintén kérdezem, ki akarna ezek után pedálszenzoros bringát magának?
Kicsomagolás, szerelés és külső
Az Engwe P1 egy viszonylag kicsi dobozban érkezett, annak ellenére, hogy nem volt összehajtva. Cserében viszont nem volt beszerelve az első kerék. Nem volt beszerelve a kormányrúd és az ülésrúd sem, sőt, az ülésrúdra még az ülés sem volt felcsavarozva. Nem volt felszerelve az első sárvédő és az első lámpa sem, cserében a hátsólámpa, a hátsó sárvédő és a hátsó csomagtartó a helyén volt. Természetesen a pedálokat is nekem kellett a helyükre csavarozni. Nem volt a helyén az első „kosár” és a telefontartó sem.
Vagyis, ez nagyjából azt jelenti, hogy az átlagnál több csavarozni valóra készülhetsz. A nehézségi szint kettes csak, de az idő faktor kicsit megnehezíti a dolgodat, ha megveszed. Azért nem lehetetlen a szerelés végére jutni 40-50 perc alatt.
Már az eddigiekből is kiderült, hogy bizony jól felszerelte a gyártó a P1-et. Az utóbbi idők legjobban felszerelt kétkerekűje ez, legalábbis a nálam jártak közül, de talán nem túlzás állítani, hogy az idén piacra dobott kínaiak között is tuti dobogós.
A külső amúgy teljesen classic, a sok éve megszokott összehajtós dizájn a vázba rejtett akkumulátorral. A 20 colos kerekekkel, az öntött alumínium „felnik”, az üléssel, a váltóval és minden mással is találkoztam már más kerékpárokon. Az mondjuk javára írandó, hogy nem a legsilányabb alkatrészekből legózták össze, olyan középszint a kínai felhozatalból.
Lényegesebb adatok a következők:
- Bringa tömege: 25 Kg
- Mérete nyitott állapotban: 1630 x 630 x 1220 mm
- Mérete csukott állapotban: 95 x 85 x 45 cm
- Kerékméret: 20 col
- A kormány hossza: 65 cm
- A kormány magassága (a földtől): 108 cm- 118 cm
- A nyereg magassága (a talajtól): 74 cm- 90 cm
- Ajánlott testmagasság: 150-190 cm
- A kerékpár maximális terhelhetősége: 120 kg
- Vízállóság szintje: IPX4
- A keret anyaga: Alumínium ötvözet
Erre tényleg nem túlzás állítani, aki egy ilyen kerékpárt látott, az mindet látta!
Specifikáció
Kezdjük a belső értékekkel!
Az Engwe P1 hátsó kerékbe épített agymotorral rendelkezik, ami 250 wattos, a nyomaték maximum 40 Nm lehet. Az elektromos rendszer, tehát a motor mellett az akkumulátor is 36 voltos, a kapacitása 13 Ah, vagyis 468 Wh kapacitással gazdálkodhatunk. Az akkumulátort 36 voltos töltővel 4-6 óra alatt tudjuk teljesen feltölteni.
A bringán a megszokott mechanikus tárcsafékeket kapjuk, és a váltó sem szokatlan, ismét az alsópolcos Shimano Tourney kapcsolgat a fokozatok között, amikből 7 áll rendelkezésünkre. A 20 colos kerékméretet már említettem, de azt nem, hogy nem FAT, vagyis vastag abroncsok vannak a felnin, hanem a megszokott 2,3 col széles városi abroncsokat kapjuk. Természetesen nem tömlő nélkülieket.
És a leglényegesebb ami miatt érdemes lehet ezt a kerékpárt megvásárolni az a nyomatékszenzor. Bizony, már az ilyen klasszikus külsővel és klasszikus hardverrel szerelt kerékpároknál is megjelent a pedálszenzor helyett a nyomatékszenzor, ami azért elég nagy öröm. szerintem.
Amit még nem említettem, hogy van első, de nincs hátsó lengéscsillapítás. Nem említettem, hogy a hátsó lámpa az elektromos rendszer része, vagyis nem elég, hogy kínai rossz szokással szemben egyáltalán van hátsó lámpa, az a rendszerbe kötve működik és féklámpaként is funkcionál.
Természetesen van első lámpánk is, a kerekekről pedig nem spórolták le a fényvisszaverőket (macskaszem) se, így a bringa ilyen szempontból, a teljesítmény szempontjából és a meghajtás szempontjából is megfelel minden EU előírásnak. Vagyis ez sem számít segédmotoros kerékpárnak, nem kell rá kötelező biztosítás sem.
Lényeges még, hogy nem csak az ülés, hanem a kormány magassága is állítható, így szinte gyerek méretig le lehet csökkenteni ezek magasságát.
A felszereltségre most ismét visszatérek, bár feljebb már írtam erről.
Szóval van két remek fém sárvédő, ami igazi ajándék, de a java még most jön. Ha ezt a bringát választod, akkor nem kell a hátsó csomagtartóra sem költened, az is gyári tartozék. Nem kell első csomagtartóra sem költened, mert kapsz egy bevásárlókosarat, amit be tudsz vinni magaddal a boltba, aztán fel tudod pattintani a tartójára, és kerekezhetsz vele haza. Sőt, kapsz még egy kisebb cipzáras táskát, amit a hátsó csomagtartóra vagy akár a vázra a lábaid közé is fel tudsz erősíteni.
Ma már nagyon fontosnak érzem a telefontartó meglétét, ami az Engwe esetén egy gyári feliratos, masszív, erős, fém betétekkel megerősített tartó. Az én bringámon nincs ilyen, de meg fogom nézni lehet-e külön kapni valahol, mert ezt a minőséget én is el tudnám viselni.
Szuper, szuper és szuper. Tényleg nem tudok belekötni a felszereltségbe annyira jó!
Tapasztalatok
Amit a legjobban szeretek (és szerintem Ti is a legjobban szerettek) a tapasztalatok fejezet, vagyis elmesélem milyen a bringát használni. Lesz rossz dolog, lesz érdekesség, meg egy csomó jó is!
Kezdjük az egyetlen rosszal, ez pedig az ülés, vagyis egészen pontosan az üléscső. Az a helyzet ugyanis, hogy baromi rövid. A gyártó szerint 190-es testmagasságig használható a cajga, én 184 centi vagyok, de annyira ki kellett a csövet húznom, hogy attól féltem nem fogja bírni a súlyomat. Én ezt a kerékpárt 184-185 centi fölé senkinek nem ajánlom a jelenlegi üléscsővel. Cserében a 150 centis minimális testmagasság egyáltalán nem tűnik túlzásnak.
Mondjuk egy üléscső nem a világ, nem egy nagy költség, szóval ez ne tartson vissza a vásárlástól, legfeljebb veszel egy hosszabb csövet.
Jó dolgok.
Tulajdonképpen minden. Vagy majdnem minden. A vékony abroncsok még rásegítés nélkül is könnyen futnak, igaz, a kerékméret miatt 15 Km/óra fölött már elég sok erőt kell kifejteni. 15-ig viszont bőven használhatod sima bringaként rásegítés nélkül, így, ha lemerül sem maradsz az út szélén.
Ha nem vagy magasabb, mint én, akkor az ülésmagasság lehetővé teszi, hogy pedálozás közben szinte teljesen nyújtva legyen a lábad, ha a pedál az alsó ponton van. A váltó a megszokott se nem jó, se nem rossz. Olcsó, de ezen a bringán is megfelelően teszi a dolgát, főleg, hogy nem is kell túl nagy nyomatékokat elviselnie.
A váltó áttételezése a bringához illő, a kis kerékméret miatt (meg talán a felhasználás módja miatt) nem fogsz, talán nem is akarsz 40 felett száguldani. Meglepő módon a neten fellelhető videók szinte mindegyike a 35 kilométeres végsebességet emeli ki, mint a legérdekesebb képességet, de szerintem pont ez, a 35 kilométeres végsebesség semmit nem számít a felhasználhatóság szempontjából.
Összességében tehát eddig minden, vagy majdnem minden tökéletes.
Van azonban itt egy olyan dolog, ami finoman szólva is érdekes, ez pedig a nyomatékszenzor, meg úgy általában az elektromos rásegítés működése. Az érdekességét a dolognak az adja, hogy életemben nem találkoztam még ennyire furcsa megoldással. De miért furcsa?
Nos, a pedálszenzor, mint bizonyára tudjátok csak egy sima kapcsoló. Ha tekered a pedált bekapcsol a motor, ha nem tekered leáll. Ha bekapcsol a motor, akkor viszont teljes erőből elkezd tolni. Emiatt a pedálszenzor mellé a gyártók beépítenek egy sebesség szenzort is. Ez azért kell, mert ezzel szabályozható, hogy a rásegítés milyen sebesség mellett kapcsoljon ki.
Vagyis, egy pedálszenzoros kerékpárnál a fedélzeti komputeren választható erősség sosem a motor erősségét szabályozza, csak és kizárólag a végsebességet, vagyis azt, hogy mikor kapcsoljon ki a rásegítés.
A nyomatékszenzor teljesen más. Érzékeli, ha tekered a pedált, bekapcsolja a motort, de nem teljes erővel kezd a motor dolgozni. Ahogy tekered a pedált és raksz több erőt a tekerésbe úgy növeli a szenzor a motor teljesítményét. Vagyis minél erősebben tekersz annál több a rásegítés nagysága.
A nyomatékszenzoros kerékpároknál a beállítható fokozatok nem a végsebességet, vagyis nem azt befolyásolják, hogy milyen sebességnél kapcsoljon ki a rásegítés. Azt szabályozzák, hogy a rendelkezésre álló maximum nyomatékból mennyit kapjunk meg. Vagyis a rásegítés erősségét szabályozzuk így.
És hogy működik az Engwe P1? Nos, nyomatékszenzor ide, nyomatékszenzor oda, véletlenül sem így!
Az Engwe P1 nyomatékszenzoros, és a gyártó azt mondja, hogy az elérhető és beállítható 5 fokozat a következőképp szabályozza a teljesítményt:
- fokozat: 20%,
- fokozat: 35%,
- fokozat: 55%,
- fokozat: 75%,
- fokozat: 99%
Ez eddig teljesen olyan, mintha egy sima nyomatékszenzor lenne, ám működés közben, használat közben teljesen mást tapasztalunk, ugyanis nem csak a rásegítés erőssége változik, hanem az is, hogy a rásegítés milyen sebességnél kapcsoljon ki. Ez pedig teljesen pedálszenzoros működést jelent.
Nagyon fura, hogy a pedálnál ott van felszerelve a megszokott pedálszenzor érzékelő. Nehéz ezt összekeverni, évek óta látom ezeket.
Szóval az Engwe P1 rendelkezik nyomatékszenzorral, rendelkezik a sebességszenzorral és rendelkezik pedálszenzorral is. Használat közben a pedálszenzor szerepe az, amit nem értek. A sebességszenzor és a nyomatékszenzor együttes használata csak némiképp furcsa.
A dologra két lehetséges megoldást tudok. Az egyik, hogy az Engwe P1 esetén a nyomatékszenzor nem a pedálnál, hanem a meghajtásban, vagyis a motorban van. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy legyártottak egy pedálszenzoros bringát, bele tettek egy nyomatékszenzoros motort, és így különösebb plusz befektetés nélkül tudtak egy nyomatékszenzoros bringát alkotni. A másik, hogy a csomagban kapott gázkar felszerelése után a bringa pedálszenzorosként működik.
Egyik megoldás sem igazán tetszetős, lehet, hogy van egy harmadik, ami nem jut eszembe.
Ami kimondottan rossznak tűnt, hogy az első fokozat a rásegítésben annyira gyenge, és annyira alacsony (lényegében séta) sebességnél kapcsol ki, hogy kb. semmi értelme. A gyártó megad egy 100 kilométeres rásegítéses hatótávot egy töltéssel, ami ezen az első fokozaton akár meg is lehet, de olyan áron, hogy ezen a fokozaton senki nem fogja a bringát használni.
Mondjuk ki őszintén, az első rásegítés fokozat használhatatlan.
Ami a pozitívum, hogy a második fokozattól viszont minden megváltozik. Jön erő, jön sebesség. Sima úton a kettes fokozat már érezhető segítséget ad a tekerésnél, ha pedig felkapcsoltam az ötösre, akkor a tesztre használt legdurvább környékbeli emelkedőn is fel tudtam úgy tekerni, hogy nem kellett felállnom a nyeregből.
A mechanikus tárcsafékek kapcsán dicséretet most sem tudok megfogalmazni, talán annyit, hogy a teszt alatt nem kezdtek el nyikorogni. Ezt egy dolog árnyalja csak, az, hogy ennél a kerékpárnál a gyári beállítások szerint a rásegítés kikapcsol 25 Km/óránál, ilyen sebesség mellett pedig a mechanikus tárcsafék teljesen elegendő. Szóval ez egy olyan eset, amikor el kell ismernem, hogy hiába mechanikus a tárcsafék, erre a kerékpárra teljesen megfelel.
Amivel kb. ugyanúgy vagyok, mint a fékkel az a lengéscsillapítás. Az első villába épített lengéscsillapító a teljesen alap rugós megoldás. Se csillapítás se állíthatóság, se lezárhatóság, de ahogy a féknél, itt is azt kell mondanom, hogy az Engwe P1 esetén ez elnézhető, hiszen egész egyszerűen nincs szükség ezekre az extrákra. Ezzel együtt ez a lengéscsillapító közel sem a legrosszabb, amivel találkoztam.
Még egy érdekesség:
Az Engwe P1 megfelel az EU előírásainak, de csak akkor, ha Te is akarod. Az a helyzet ugyanis, hogy ahogy feljebb említette, a gyártó a tartozékok között mellékel egy gázkart is. Ezzel a gázkarral a bringa képessé válhat pedálos hajtás nélküli haladásra is. Sőt, a gyárilag leszabályzott 25 Km/órás végsebesség is feloldható, így elérhető a 35 Km/órás sebesség is. Vagyis ez azt jelenti, hogy ezekkel a módosításokkal az Engwe P1 már segédmotoros kerékpárnak fog számítani.
Rajtad áll, hogy módosítod vagy sem!
Oké, szóval milyen volt akkor használni az Engwe P1-et?
Ez egy városi bringa, városi környezethez, városi sebességre tervezve, erre pedig szinte tökéletes. Azért csak szinte, mert ennek a sebességszenzorral megkutyult működést egy kicsit feleslegesnek érzem. Nem lett ettől a P1 rosszabb, de szerintem jobb sem. Nekem nem ad semmi olyan pluszt a sebességszenzor és a rásegítés fokozatoknál az, hogy nem csak a rásegítés erőssége, hanem a végsebesség is változik.
Abszolút pozitívumként, talán a legnagyobb pozitívumként élem meg a felszereltséget. Az átlag kínai bringát ha megveszed utóleg költhetsz még a sárvédőkre, hátsó lámpára, csomagtartóra, mindenre. Itt pedig mindent megkapunk a gyári árban, ráadásul kapunk még kistáskát és kapjuk a zseniális bevásárlókosarat. Oké, nem hagyományos kosár, hanem egy vászonból készült megoldás, de tök jó.
Ez a felszereltség nagyjából meg is határozza, hogy kinek ajánlom a P1-et!
Persze nem kötelező az első kosarat használni, ha nincs fent a kerékpáron, akkor egy jól használható városi futkosós bringának merem ajánlani. Nagy távolságokra ugyanakkor nem ajánlom, de városon belül egy 15-20 kilométer teljesíthető.
Azonban, ha felteszed rá a kosarat, akkor a legjobb bevásárló kerékpár, amit el tudsz képzelni. A bolt előtt lekapcsolod a tartóról, a boltban használhatod kosár helyett, ha bevásároltál csak felpattintod és indulhatsz haza. A kosár tetején van egy takarórész is, aminek a szája összehúzható, így valamelyest még vízállónak is tekinthető a megoldás.
Na, ezért nem gondolom azt, hogy az Engwe P1 esetén az lenne a legfontosabb, hogy képes 35 Km/órával menni. A kutyát nem érdekli a dolog, mert ezt a kerékpárt nem a száguldás, hanem a praktikum emeli ki a tömegből.
Majdnem elfelejtettem, pedig fontos. A kínai átlagnál kényelmesebb az ülés. Láthatóan nem versenyekre és downhillre tervezett alkalmatosságról van szó, és gyanús, hogy 50-60 kilométer után már erősen kényelmetlen lenne, de pont arra, hogy városban relatív rövid utakat megtegyünk nagyon kényelmes. Puha, de csak annyira, hogy ne érezzük úgy, mintha egy zacskó csiganyálon ülnénk.
Összegzés – Engwe P1
Remélem kiderült a cikkből, hogy maradéktalanul nem vagyok elégedett, de összességében az Engwe P1 egy nagyon élhető, nagyon jól használható kerékpár lett. Bár elsőre a nyomatékszenzort gondoltam nagyon különlegességnek, utólag már azt érzem, hogy engem a felszereltség mértéke jobban megfogott.
Ezzel együtt persze a nyomatékszenzor egyáltalán nem felesleges, lényegtelen vagy érdektelen, mert hiába a kevert működés, az Engwe P1 sokkal-sokkal-SOKKAL kulturáltabb rásegítéssel rendelkezik, mint bármilyen sima pedálszenzoros kerékpár rendelkezhet.
Az induláskor nincs a pedálszenzornál megszokott hirtelen és erős indulás, a tekerés közben is szépen adja a plusz nyomatékot a motor a lábunk erejéhez.
Összességében tehát az Engwe P1 kellemes darab lett, főleg azon az áron, amit kérnek érte! Na, de mennyi az annyi? A Geekbuyingnál szerencsére éppen szülinapi akciók vannak, így a vásárláshoz igénybe vehetjük a 12ANNIE2 kuponkódot. Ha PayPal-t használt fizetéshez, akkor kapsz még a kuponos kedvezmény felett további 4000 forint engedményt, így pedig a binga ára 245 ezer forint lesz. Jó hír, hogy a gyártó a bevezető akció alatt ad ajándékba egy kb. 40 000 forintos ajándékcsomagot is. Ha ezt az összeget levonjuk az árból, akkor a kerékpár most 205 000 forintba kerül. Mondjuk ajándékcsomag nélkül nem lehet megvásárolni, de akkor is, ez az ár szerintem mindent visz jelenleg.
Ha megtetszett, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva tudod megvásárolni:
ENGWE P1 elektromos kerékpár