Európai raktárból, egy hét alatt lehet nálad a megrendelt notebook.
Bevezető
Amióta kiderült, hogy bezárnak az óvodák és az iskolák, amióta nagyon sok embernek az otthona lett a munkahelye, többen érdeklődtek nála, hogy tudok-e ajánlani olcsó hordozható gépet nekik. A laptopoknak két feltételnek kellett megfelelni, az egyik, hogy alkalmasak legyenek a szokásos irodai munka elvégzésére, illetve, hogy lehetőség szerint gyorsan megérkezzenek. Szerencsére mind a két feltételre van megoldás, hiszen vannak már EU raktárak, ahonnan akár egy hét alatt megérkezik a megrendelt gép, másrészről, ha nem is túl nagy számban, de hordozható számítógépet is találunk bennük.
Ezek a masinák, némi túlzással, és kevés kivétellel, egy kaptafára épülnek. Nem bivalyerős, ám de pont ezért nagyon takarékos Intel processzor, viszonylag sok és gyors memória, és az esetek többségében elég nagy, és ismét csak gyors háttértár. Ezeket a gépeket Ultrabooknak hívják. Vékonyak, könnyűek, meglehetősen jó akkumulátoros üzemidővel rendelkeznek, szóval megállják a helyüket a mindennapi életben.
Vannak köztük kicsik, 11 colos képátlóval, de nagyok is, 14-15 colos képernyőmérettel. Van amelyik hagyományos notebook, de olyan is akad, ami teljesen kifordítható, érintésérzékeny kijelzőt kapott, így akár táblagépként is használható.
A hardver (és a szoftver, Windows 10) tehát az esetek többségében megegyezik, a képességekben lesz csak minimális eltérés, illetve, természetesen, a gyártók is különböznek. Nagyon jó ár-érték arányú masinák ezek, viszont van egy olyan tulajdonságuk, amit nem szabad elhallgatni. Az alacsony árért cserébe, kénytelenek leszünk vagy megszokni az amerikai kiosztású billentyűzetet (nem lehetetlen, én két éve dolgozom egy Xiaomi notebookon, ezt a cikket is ezen írom), vagy venni kell rá matricát az ékezetes karakterekkel. Szerencsére ez filléres kiadás, ráadásul tényleg jó minőségűeket lehet már kapni, amik évekig képesek a helyükön maradni, miután felragasztottuk őket.
Szóval, az alábbi listát a fentiek figyelembevételével olvassátok. Kezdjünk is neki!
CHUWI HeroBook
A Chuwi gépe a legolcsóbb a mai listában, nem véletlenül, ez a leggyengébb is mind közül. Persze annyira ez sem gyenge, hogy a feljebb leírt feltételeknek ne feleljen meg, hiszen sem az Intel Atom x5-E8000 processzor, sem a 4 GB memória, sem a 64 GB háttértár nem kiemelkedő. Szerencsére utóbbi bővíthető, a gép kapott m.2-es portot, amibe SSD meghajtót illeszthetünk, akár 1 TB kapacitásig.
A gép amúgy teljesen normál minden más tekintetben. Teljesen alumínium ház, 14 colos teljes HD kijelző, ac szabványú wifi és 4.0-ás Bluetooth került bele. A minőségről elég sokat elárul, hogy az áruházban fellelhető 75 szöveges értékelés alapján, 5 pontból átlag 4,94 pontot gyűjtött be.
A gép ára a BGCW6CZ kuponkóddal mindössze 57 400 forint, a szállítás a cseh raktárból ingyenes. Természetesen igaz itt is, hogy gyorsan megkapod, és az is, hogy mivel EU-n belüli a raktár, se további vám vagy ÁFA nem terheli meg a pénztárcádat. Vásárlás itt:
CHUWI HeroBook
BMAX Maxbook S15 Laptop
A Bmax gépe egy tipikus notebook, meglehetősen nagy, 15 colos kijelzővel. Ebben a gépben már több a memória és a háttértár, illetve valamivel erősebb a processzor is. Az Intel N4100-as egység kedvelt a kínai ultrabook gyártók között, mert saját tapasztalatom szerint is, teljesen megfelelő az otthoni munkára vagy szórakozásra, de takarékos is a végtelenségig. Az alapórajele 1,1 GHz, de ha kell, akár 2,4 GHz-ig fel tudja hergelni magát.
Ebben a gépben már 8 GB memóriát találunk, a háttértár pedig 128 GB-os SSD, ami alapértelmezetten is élhető mennyiség. Persze nem fogunk tudni tucatnyi filmet rárolni rajta, de ha nem akarjuk tele telepítgetni mindenféle flinc flanc programmal elég lehet. Ha még sem lenne elgendő, akkor sincs gond, mert ebben is szabvány M.2 foglalat található, vagyis tehetünk bele nagyobb kapacitású SSD meghajtót is.
A gép ára szerencsére elég barátságos, a AFfbG10 kuponkóddal a cseh raktárból történő ingyenes szállítással 78 100 forint. Itt tudod megvenni:
BMAX Maxbook S15 Laptop
Bmax Maxbook Y11
A Bmx második gépe, a belsőt tekintve szinte ikertestvére is lehetne az előző masinának, de kívülről nem is különbözhetne jobban. Persze ez is, az is egy hordozható masina, ám az Y11 nem egyszerű notebook, hanem egy hátra, kihajtható kijelző gép, ami használható tablet üzemmódban is, sőt, akár aktív tollat is vehetünk hozzá. Vagyis, ez a gép használahtó notebooként, de akár egyszerű jegyzetfüzetként, mikor mire van szükségünk.
A gépben a központi egység az előzőnél egyel jobb Intel Gemini Lake N4120, ami az Intel UHD Graphics 600 grafikus gyorsítóval, 8 GB LPDDR4 RAM-mal, és 256 GB SSD háttértárral karöltve teszi a dolgát. A programok betöltődése, az operációs rendszer elindulása villámgyors. a Gép kicsi is, könnyű is, a tömege mindössze 1 kilogramm, szóval vérbeli rohangászós masina.
A kis méret és a tablet mód miatt az ára kicsit magasabb, a 7d18f7 kuponkóddal kerek 100 ezer forint. Viszont, ha vásároltál már az áruházban, és a vásárlásaid után vannak beváltható pontjaid, azokkal az ára 85 ezer forintig csökkenthető! Vásárlás a cseh raktárból, ez is gyorsan nálad lesz!
Bmax Maxbook Y11
Bmax Maxbook X14
Itt a harmadik, és egyben utolsó Bmax masina. Sajnáltam volna kihagyni a cikkből, mert ez is elég jó darab, ahogy a márkatársai is. Nálunk, otthon, egy negyedik féle Bmax szolgál, szeretjük is nagyon, szóval saját tapasztalatom alapján, nagyon megérik az árukat.
A MAxbook X14 is egy hagyományos noti. A központi egység, a már feljebb megismert Intel N4100, a memória 8 GB, a háttértár pedig itt is 256 GB-os. Ez a mennyiség már tényleg minden normál feladatra elegendő. A saját Xiaomi notebookomban is ennyi van, és lassan két éve használva is bőven maradt még hely rajta. Persze vannak extrém esetek, de a leírás szerint ennek is bővíthető a beépített tára, szóval no para! A lista első gépénél is említettem a vásárlói tapasztalatokat, nos, itt is kiemelkedő a vélemények alapján a minőség, hiszen a maximális 5 pontból jelenleg 4,98 pontot birtokol a masina!
A Bmax Maxbook X14 ára a 7d18f7 kuponkóddal 107 ezer forint, de ha vannak pontjaid, akkor érdemes itt is beváltanod őket, mert pontokkal akár 90 ezer forintért is elhozhatod innen:
Bmax Maxbook X14
XIAOMI Laptop Pro
Végezetül egy teljesen más kategóriába tartozó notebookot szeretnék figyelmetekbe ajnlani. Ehhez sajnos nem lesz kupon, az ára is jóval magasabb, mint az addigi masináké, ám, mivel magam is boldog Xiaomi Notebook tulajdonos vagyok, és mivel imádom a gépemet, úgy döntöttem beteszem a listába.
A Xiaomi gépei az igazi prémium kategóriát képviselik- árukat eszerint szabad megítélni. Amikor a sajátomat kiválasztottam, a hasonló kategóriájú, képességű, itthon kapható gépek, nagyjából 150 ezer forinttal kerültek többe, ez pedig már elég tetemes árkülönbség, hogy az ember feláldozza a magyar éekezetes betűket tartalmazó billenytyűzetet, főleg, hogy nagyjából 80 százalékban vakon gépelek.
A Xiaomi gépe Az Intel Core i5 processzorával, 8 GB memóriával, 256 GB-os háttértárral és NVIDIA GeForce MX250 dedikált videokártyával, és minőségi, Harman hangrendszerrel rendelkezik. Előtelepített (igaz kínai, de magyarítható) Windows 10 operációs rendszer van rátelepítve. Ez a gép már nem csak irodai munkára megfelelő. A saját, egy évvel idősebb, igaz Core i7 procival szerelt gépemen grafikai munkát is végzek, videót is vágok, vagyis, ez azért már egy teljesen más kategória.
Sajnos a gép ára tényleg tükrözi a minőségét, de tudjuk, ami jó, az pénzbe kerül, még akkor is, ha a Xiaomi gyártja. A Xiaomi Laptop Pro ára a cseh raktárból, most 285 ezer forint, és itt tudod megvásárolni:
XIAOMI Laptop Pro
Zárszó
Ez lett volna a mai ajánló, remélem kedvedre való volt, és ha gondolkoztál egy hordozható gép beszerzésén, akkor segíteni tudtam. Így, a cikk végén még két hivatkozást ajánlok figyelmetekbe. Ezeken az oldalakon a kedvenc áruházaink a koronavírus ellen ajánlott termékeit ajánlják figyelmünkbe, de nem csak a szokásos maszkokat, hanem például érintés nélküli szappanadagolókat, különböző sterilizáló, fertőtlenítő gépeket, sőt, egy csomó olyan kütyüt is, ami egyszerűen csak a hirtelen felszaporodott, a saját lakásunkban töltendő szabadidő eltöltésére ajánlanak. Ezeket az oldalakat itt találod:
Banggood
Gearbest
Ha segítségre lenne szükségetek a vásárláshoz, vagy egyszerűen csak szeretnétek olcsóbban vásárolni, akkor csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit mi nem találunk meg!
Kínából vásárlók Facebook csoportja
Ha saját magad szeretnél kupont keresni, akkor látogasd meg, és tedd a kedvenceid köző kuponkereső oldalunkat:
Chinese Coupons – a legjobb magyar nyelvű, kínai, kuponkereső oldal