A hordozható lejátszók piaca vásárlói szemszögből nézve már így is telítettnek tűnik, a gyártók azonban folyamatosan ontják magukból az újabbnál újabb modelleket.
Nem kivétel ez alól a Creative sem, hiszen a ZEN MX is ebben a szegmensben száll harcba. A belépőszintű újdonság jóformán semmilyen extra képességel nem rendelkezik, ennek ellenére kiváló választásnak bizonyulhat, ha valakinek fontosabb tényező az ár, mint a széleskörű tudáskészlet. No persze arról szó sincs, hogy a ZEN MX túlzottan is fapados lenne, sokkal inkább célszerűnek nevezhető a funkcionalitása. Ennek megfelelően az eszköz az MP3, a WMA, valamint a JPG állományok mellett csak a Creative saját, CMV névre keresztelt formátumát támogatja; utóbbi révén válik elérhetővé a mozgóképek lejátszása, tehát azok készülékre történő továbbítása előtt mindenképpen szükséges a konverzió. A háttérkapacitás választhatóan 8, illetőleg 16 GB lehet, azonban a rendelkezésre álló tárhely bővítése is lehetséges, utólag beszerzett SDHC memóriakártyák révén.
A 2,5 hüvelyk nagyságú, QVGA felbontású megjelenítővel ellátott eszköz várhatóan május első felében kerül majd forgalomba, kapacitástól függően 22 ezer-, illetve 32 ezer forint körüli vételárak mellett.